Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

Az országgyűlés képviselőházának 451. ülése 1930 december 17-én, szerdán. 407 iiak, mert ezzel a mezőgazdaság terményei is a piiacon fogyasztót találnának ezeknek a munkásoknak személyében. Ámde az ellenkezőt látjuk. Azt lát.iuk, hogy ezekben az új racionalizált üzemekben építettek egy Uberbau-t, csináltak egy nagy bürokráciát. Ahol egy igazgató volt azelőtt, most van három-négy igazgató és négyszer annyi fizetésük van, mint azelőtt volt, ellenben a munkások ia szó szoros értelmében úgv ki vannak zsákmányolva, f ahogyan Magyarországon az inari munkásságot még

f soha ki nem zsarolták, ki nem zsákmányolták. A textilgvárakban 12—14 pengő heti fizetéssel vannak nők, serdülő 16—18 éves leányok, asszonyok, akik miajd új nemzedéket hoznak a magyarság számára és ezeket már fiatalkorukban így tönkreteszi a kapitalizmus. Igenis, az a szempont, hogy itt az adózás számára egy igazságos alapot kellene teremteni, nem ezen a csapáson haladni, kétségtelenül olyan szempont, amelyet figyelembe kellene vennie mindenkinek, mert a tömegnyomor fokozása nem lehet jó nemzeti politika, már pedig ez a javaslat nem szolgál mást, mint a tömegnyomort, a pauperizmust növeli. Lássák be, uraim, hogy önök forradalmasítják az alsó társadalmi (rétegeket, mert ezzel a tömegnyomorral odajutunk. Amikor az emberek szájából veszik ki ia falatot és elveszik a falatot adóban, akkor nem történhetik más, mint egy nagy igazságtalanság az összes dolgozó néposztályokkal szemben, amit természetesen látnak, tudnak azok, de az urak is tudják^az urakis tisztában vannak vele, hogy ez igazságtalanság, csak nem merik megadóztatni a nagyvagyont, mert a nagyvagyon ellenáll, összeköttetésben van a kormánnyal, ez a szegény társadalmi réteg pedig nem tud szembeszállni önökkel, mert ezt csendőrrel, rendőrrel féken tartják. Én tehát tiltakozom az adózásnak ilyen módja ellen. Ha már adóztatni akarnak, akkor, igenis, tessék felemelni a létminimumot. Mert mi az a létminimun'? Létminimum van Németországban, van Ausztriában is. Végigvitték nemcsak az ipari és kereskedelmi alkalmazottak kategóriáinál, a magántisztviselőknél, hanem végigvitték a kisparasztságnál is. Itt is végig lehetne vinni és okos elgondolás volna, hogy végig az összes kisembereknél, a kiskereskedőkre, a kisiparosokra, a kisgazdákra, a munkásokra és tisztviselőkre nézve egy bizonyos alacsonyabb, az életstandardot biztosító kereset, vagy ilyenfajta vagyoni állapottal kapcsolatban egy összeg legyen megállapítva, amely adómentes, amelyet nem terhelhetnek meg közterhekkel. Ez szociális szempont, társadalmi, állami, közbiztonsági szempont. Az tesz szilárddá egy társadalmat egy állam keretén belül, ha az állam ilyen intézkedéseket hoz, mert ezzel mutatja meg, hogy okosan, praktikusan végzi a dolgát. Azoknak a gazdag embereknek, akik itt harácsolnak, úgy, mint harácsoltak a háború idején a katonai 'szállításoknál, be kellene látniok, hogy érdekük, a nagy vagyonnak, a vagyonos osztálynak is érdeke, hogv ne fejlessze a tömegnyomort olyan nagyméretűvé, hogy ennek hullámai elönt s ék és eltemessék őt magát is. Igen, erre gondolni kellene az uraknak és ha gondolnak rá, akkor ezt a javaslatot nem volna szabad elfogadni és ha elfogadják, legalább olyan létminimumot kellene megállapítani, amely biztosítja a dolgozó nénosztály megélhetését és nem veszi ki a szájából a falatot. A szakaszt nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Felírva nincs senki. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) • Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A szakasz meg nem tám adtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 9. §. Kérem annak felolvasását! Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 9—12. §-okat, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfogad. Olvassa a 13. §4) Wolff Károly! Wolff Károly: T. Ház! A 13. §-hoz egy módosítást van szerencsém beterjeszteni. Ugyanis a 13. $ első mondata helyett a következő szöveget indítványozom (olvassa): «A jelen törvény 6—12. §-ai alapján fizetendő külön adó akereseti adó alá esőkre vonatkozólag 1931. év végéig, a tantieme után fizetendő külön adó pedig 1931— 1932. költségvetési év végéig marad érvényben.» A második mondat helyett a következő szöveget indítványozom (olvassa): «Azután a mindenkori költségvetési törvényben kell megállapítani, hogy a tantieme után fizetendő külön adó az illető költségvetési évre fenntartassék-e és milyen adótételek mellett.» T. Ház! Indokaim nagyon egyszerűek. A 8. |-nál előterjesztettem azt, hogy a köztisztviselői kar túlontúl van adóztatva, mert nem tudja eltitkolni az adóalapot, tehát relatíve a legtöbb adót fizeti a tisztviselői társadalom. Mármost, ha ilyen áldozatot kívánnak a tisztviselői társadalomtól az ország súlyos, nehéz helyzetére való tekintettel, akkor méltányos dolog, hogy ennek a tehernek időtartama korlátoztassék.^ En egy praeclusiv határidő mellett vagyok és nem a mellett, hogy a költségvetésben határozzák meg, hogy ez az adó továbbra is fennmarad, igen, vagy nem. Attól tartok t. i., hogy ilyen gyakorlat mellett minden költségvetésben fenn fogják tartani ezt a külön adót és ez a tisztviselői társadalom súlyos megadóztatását fogja jelenteni. Ezt nem tartanám helyesnek és igazságosnak és én magam is osztozom abban a nézetben, hogy magában az adórendszerben volnának olyan lehetőségek, fciogy az államkincstár szorult helyzetén javítsunk és pedig olyan adóalapok megadóztatásával, amelyek meglehetősen mentesülnek az adó alól. Kétségtelen tény, hogy ezt nem lehet így hagyni, a gyáripart és a szabad pályákon azokat az adóalapokat meg kell fogni, amelyek mindenféle kifogás jegyében mentesülnek az adó alól. En ezeket a nagy jövedelmeket sokkal szigorúbban adóztatnám. Bizonyos maximumot kellene megállapítani a jövedelmekre vonatkozólag és akinek jövedelme ennél több, ott olvan adótételek legyenek

% hogy az adótételek azután szinte abszorbeálják ezt az indokolatlan, a maximumon felül lévő jövedelmet. De, hogy a köztisztviselőket ismét sújtsuk és állandósítsuk ezt a terhet, azt nem tartom méltányosnak és igazságosnak. Meg vagyok róla győződve, hogy a magyar köztisztviselői társadalom, amely mindig nagy áldozatkészséggel volt eltelve (Ügy van! jobbfelől.) és amely a hazaszeretet jegyében mindig meghozza a maga áldozatát, (ügy van! jobbfelől.) ha azt mondanák neki, hogy egy esztendőre szóló a teher, ebbe belenyugodnék, meghozná a maga áldozatát. De hogy állandósítsanak egy új adót és évről-évre a költségvetésben kimondják, íhogy ez az adó fenntartatik, — mert megjósolom, ez lesz a tendencia — ezt nem tartom helyesnek. Nem tartom igazságosnak, hogy akik amúgy is relatíve a legtöbb adót fizetik, akik amúgy is megadják az államnak azt, amit meg kell adni, azok még továbbra is 56*