Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

406 Az országgyűlés képviselőházának gektől elmarad. Mert ha nem vesszük figyelembe, hogy milyen adónemek sujtiák máris ezen adón kívül ezt a társadalmi réteget, akkor a legnagyobb igazságtalanságot követjük el. Tudni kell azt, amit valószínűleg a törvényhozásnak ^minden tagja tud, hogy ezek kereseti adót már" amúgy is fizetnek. A húszpengős heti kereset, az ezt meghaladó kereset már kereseti adó alá esik és ez most csak egy második adózás, egy pótlékolás lesz, és egyáltalában nem segít rajtuk az, hogy ez 30 pengőnél kezdődik, hanem igenis segítene rajtuk az, ha ez egy olyan Összegnél kezdődnék, amely a primitív emberi megélhetést biztosítja, mert a heti 30 pengős kereset nem jelent jólétet, nem jelent szórakozást és legkevésbbé jelent tobzódást; a heti 30 pengős kereset csak azt jelenti, hogy az adófizető és annak családtagja egyszerű munkáseledellel jól lakthatik naponta és testét beburkolhatja olyan ruhákba, amelyekből nem látszik ki a teste. T. Képviselőház! A 7. § tárgyalásának keretében igen szépen elhangzottak azok az érvek, amelyekkel egy társadalmi réteget védtek meg egy igazságtalanságtól. Hát, méltóztassanak most ugyanezeket az érveket e mellé a társadalmi réteg mellé is odasorakoztatni, mert a 30 pengős heti keresetű társadalmi réteg olyan primitív emberi életet él, hogy arról beszélni is alig lehet. Hogy milyen nyomorúságok között tengeti életét ez a társadalmi réteg, erről már sokszor hangzott itt el szó, éppen ezért minden körülmények között megérdemli azt a kíméletet, hogy újabb terheket ne rakjunk a vállaira, hogy újabb adózás alá ne vegyük. Egyáltalában nem tudjuk megérteni azt, hogy ha a kapitalizmus kíméletet nyer éppen a pénzügyminiszter úr kijelentése alapján, ugyanakkor a munkásság, a magántisztviselői kar, a kereskedelmi alkalmazottak nagy rétege nem nyer kíméletet Nem gondolja a t. pénzügyminiszter úr, hogy ezeket a társadalmi rétegeket is veszedelem fenyegeti? S ismételten hangsúlyozom, hogy a 20 filléres kezdő adó nem olyan érv, amellyel azután mindent meg lehet dönteni. Rendkívül fontos teihát, hogy figyelembe vegyük ezeket, a terhektől amúgy is agyonsújtott társadalmi rétegeket s éppen ennek alapján arra kérem a t. pénzű fvminiszter urat, hogy a heti 30 pengős adómentes létminimumot tessék felemelni 75 pengőre, a havi fizetésnél pedig 300 pengőre, akkor legalább mégis gyakorolnak méltányosságot és nem terhelik meg azokat, akiknek élete amúgy is elviselhetetlen. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úrnak ez a javaslata megegyezik azzal a felfogással, amelynek itt ma a pénzügyminiszter úr zárszavában kifejezést adott. Egészen helytelen elgondoláson indul el ez az egész javaslat. Az államháztartást akarják szanálni, rendbehozni, az állam pénzügyeit, az állam budgetjét akarják egyensúlyban tartani és erre nem találnak más módot, más megoldást, mint azt, hogy a fixfizetésű közalkalmazottakra és munkásokra, ipari és kereskedelmi alkalmazottakra külön adópótlékot rójjanak ki. Ha az urak haragusznak sokszor azért, hogy mi azt mondjuk, hogy osztálypolitikát csinálnak,, akkor íme itt a tény, itt a legridegebb, legÖnzőbb osztálypolitika (Ügy van! a szélsőbaloldalon), amelyet csak el lehet képzelni. Azt lehetne mondani, hogy visszakerültünk a 48 előtti időkbe, amikor azt mondották az urak, ihogy: nem adózunk. Mert ez más újabb kiadásban a . ülése 1930 december 17-én, szerdán. 48 előtti állapotokat jelenti az adózás terén. Megfordított közteherviselést csinálnak, hajtanak végre. Ez a törvényjavaslat is láncszeme ennek a megfordított közteherviselésnek, hogy a legszegényebb néposztályra rakják rá a legnagyobb terheket, pedig a közvetett adók, a fogyasztási adók amúgy is sújtják a szegény városi népességet, sújtják a szegény néprétegeket. Most a közvetett adók háromszorosan annyit tesznek ki az állam bevételeiben, mint amennyit az egyenesadók kitesznek. Ezek a közvetett adók nemcsak azt jelentik, hogy ezeket az a népesség fizeti, amely vásárolja a maga szükségleteit, amely pénzben kapja a maga fizetését, azért dolgozik, hanem jelentik egyúttal azt is, hogy csökkentik ennek a társadalmi rétegnek fogyasztóképességét. r Bocsánatot kérek, olyan összegekről van itt szó, amelyek ma szűken vannak meg, harmincnegyven pengős heti keresetekről, 80—120—200 pengős havi keresetekről s most ezekből az öszszegekből még külön pótlékot vesznek el. Ezt meg fogja érezni az egész közgazdasági élet. Kevesebbet esznek majd az emberek, kevesbbet fogyasztanak, mert nincs miből, mert még abból a kevés-bői is elvesznek külön azért, hogy az állam budgetjét, az állam háztartását egyensúlyban tartsák. Furcsa egy rendszer ez! Amikor arról beszélünk, hogy nem tudjuk terményeinket értékesíteni, hogy nem tudjuk a búzát eladni, akkor mi magunk hozunk olyau intézkedéseket, hogy csökkentjük a kenyérfogyasztást, mert ez mi más, mint a fogyasztás csökkentése? Ezzel csökkentik a kenyérfogyasztást, kevesebb húst, kevesebb tejet, kevesebb kenyeret vehet az a szegény ember, mert az elmegy adóba és megint a magyar mezőgazdaság valljia ennek kárát, mert annak terményeit fogyasztanák. A miniszter úr felszólalásában hivatkozott arra, hogy nekik igenis van és volt programmjuk, ők leszállították a földadót, a háziadót, a forgalmi adó terén kedvezményeket tettek és a luxusadó terén is kedvezményeket tettek. Ezzel azt igazolja, amit mi állandóan mondunk, hogy osztályszellem lengi át az egész törvényhozást, az egész kormányzatot, mert pl. ha a földadót leszállították volna ia> földbirtokosság egy bizonyos részénél, ellenben a tízezer holdakon felül ezek másképpen volnának megadóztatva, mint a tízezer vagy ezer holdon aluli birtokosok, ha ott bevezették volna a progresszivitást, azt, hogy vagyoni erejük arányában többet fizessenek, mint a kisebb földbirtokkal rendelkezők: nyilvánvaló dolog, hogy ezen a címen is be lehetett volna hozni azt a szükséges összeget, amelyre a miniszter úr szerint az államháztartás egyensúlyának fenntartása végett szükség van. Vagy hát ott vannak még a nagyvagyonú rétegek. Meg sem próbálta a kormány, nem is gondolt arra. hogy azokat a naervvagyonú rétegeket lehetne megterhelni, amelyeknél most a racionalizálás következtében' tényleg kezd kialakulni egy új gazdagodási folyamat, egy új ipari főnemesség, az a főnemesség, amely elnyomja a munkásokat, amely a legalacsonyabb munkabéreket fizeti. Tessék például csak a textilgyárakra gondolni. Micsoda kedvezményt élveztek a textilgyárak az állam- « tói, egyes gyárak, egyes üzemek micsoda nagy kedvezményeket élveznek. Ebben nyomorúságos munkabérek vannak és ha mezőgazdasági állam vagyunk, azt kellene a mezőgazdáknak is követelniök, hogy a tömegeknek jobb keresete legyen, hogy több ruhát, több cipőt, több kenyeret, több húst és több tejet fogyaszthassa-