Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-451
Àz országgyűlés képviselőházának U51. ülése 1980 december Í7-én, szerdán. 381 A javaslat nekimegy a posta és vasút alkalmazottainak, mert a létszámcsökkentést ezen a téren is előírja. Tartozom kijelenteni, hogy ez ellen tiltakozom. Nagy zavart idézne elő, ha hat év alatt a tervbevett 4200 fővel csökkentenők a vasút és posta alkalmazottainak számát. Ezzel szemben az úgynevezett B. csoportokat kell megszüntetni és igazságos, egyenlő és méltányos elbánást kell adni azoknak a vasúti és postatisztviselőknek, akik nemcsak annak a közüzemi foglalkozási ágnak, hanem az egész nemzetnek, az egész világnak megbecsülésével dolgoznak, akár tisztviselői, akár pedig altiszti sorban legyenek. Vitán felül áll, hogy a magyar államvasút és a magyar posta világhírű, példát vehet róla az egész földnek minden nációja. Mégis az államvasútnak jövedelme nem elsősorban az államvasút funkcionálására, a kitűnő munkabírású és az államvasút üzemét vivő tisztviselői és altiszti kar javára szolgál, hanem másra; tudjuk, különböző levezető csatornákon át. Méltóztassék visszaadni a vasút jövedelmét elsősorban a saját rendeltetésének. Kitűnő fungálás mellett ez ellen nem tiltakozik senki ebben az országban, még a legeiszigeteitebben élő agrártömegek, amelyek a tanyák világában laknak, még azok sem tiltakoznak az ellen, hogy a vasúti és postai alkalmazottaknak jobb sorDát pártküiönbség nélkül való együttes akarattal előmozdítsák. Itt van a posta. A múlt hónapokban és hetekben méltóztattak egy olyan . tarifaemelést hozni, amely országos tiltakozást, sőt felzúdulást váltott ki. De ha azt tudná a magyar közönség, hogy ennek a tarifaemelésnek és a tarifaemelés kedvezőtlen megítélésének^ ellensúlyozására a postai alkalmazottak karácsonyi és újévi ajándékul jobb megélhetési fokozathoz jutnak, akkor a közönség, ha nem is nyugodnék bele a tarifaemelésbe és nem is tartaná helyénvalónak, de nem kifogásolná annyira, mint egyébként teszi. Méltóztassék a differenciákat, az anomáliákat megszüntetni úgy az államvasúti, mint postai alkalmazottaknál. Ertem ezt nemcsak a tisztviselőkre, hanem általában az alkalmazottakra, az altisztekre is, és méltóztassék üdvös kormányzati intézkedésekkel karácsonyra és újévre megadni nekik azt a beváltandó ígéretet, hogy a jövőben úgy az államvasút, mint a posta alkalmazottai t a magyar állam anyagi erejéhez képest, az általuk elvégzett munka minőségének és menynyiségének ellenértékéül minden mesterséges fokozat megszüntetésével, a nagy jogegyenlőség megteremtésével olyan anyagi viszonyok közé juosanak, amely az ő életstandardjuknak, jogos kívánságuknak megfelel. (Elénk helyeslés.) Elnök: Kérem, a képviselő úr beszédideje lejárt. Kun Béla: Csak Öt percet kérek! Elnök: Méltóztatnak megadnia (Igen!) Tess ék ! Kun Béla: T. Képviselőház! A rokkantellátási adóról is szó esik a törvényjavaslatban. Nem kívánok rátérni — hiszen beszédem elején már említettem — azokra a fejtegetésekre, melyeket Fábián -Béla t. képviselőtársam már itt előadott. Tartozom azonban kijelenteni, — mindazt figyelembe véve, ami a Ház ülésének elején a felviharzást pártkülönbség nélkül, szívekből fakadólag előidézte — hogy a rokkantak ma is nyomorognak, a rokkantak gyermekei és a hadiárvák hetenként pár pengő járulékot kapnak. Saját városomban HódmezőKÉPVISELŐHAZI NAPLÓ. XXXII. vásárhelyen ismerek egy olyan rokkantat, — Korona-utca 4. szám alatt lakik, aki öt vagy Ihat hold körül levő kis ingatlanát kénytelen volt elveszteni, — mert azt mondották, hogy valamije van, tehát az állam nem gyógyíttathatja — csak azért, mert mint rokkant orvosi költségekre adta. Es itt van viszont az az irtózatos kép, amelyet Fábián Béla t. képviselőtársam a Ház nyílt színe előtt felmutatott, hogy a rokkantak kárára, ia rokkantak megsanyargatásával egyesek jogosulatlan anyagi előnyhöz jutottak. Ezen nagy, kiáltó ellentéten változtatni kell. Itt az orvoslásnak — nem kuruzslásszerű eszközökkel — gyökeres módozataival kell segíteni, nemcsak a rokkantak bajainak a megszüntetésére, hanem annak a társadalmi elégületlenségnek orvoslására is, amely mögötte jár, mint következménye a rokkantak megrövidítésének. Túlköltekezést sokat csinált ez a kormányzati rendszer, hiszen közszólásmód Lillafüred és más hasonló kiadások. Mindezekből a kiadásokból, amelyeket mellőzni lehetett volna, ezekből a luxuriózus kiadásokból lehetett volna intézményesen rendezni a rokkantkérdést, lehetett volna a leventéknek és a cserkészeknek s a sportintézményeknek nemzeterősítő céljaira a multévi költségvetés keretében már felvett összegeket dotációképpen újra odaadni, lehetett volna a hadikölcsön valorizációt megcsinálni, amely az egész gazdasági élet vérfelfrissítését jelentette volna. E helyett történtek álláshalmozások, hogy nagy nyugdíjat élvezők benne vannak más állásokban, ahol szintén busás jőve dekn et ihúznak. Lehetett volna — ami szintén általános nagy nemzeti szempont, és ezenkívül feltétlenül megindítja a takarékosság útját — az általános védkötelezettséget érvénybe léptetni, vagy erre vonatkozóan nemcsak szólamokat hallatni, hanem intézményes lépések megtételét is sürgetni. (Jánossy Gábor: Nem rajtunk áll!) Hát tessék követelni. Necsak itt kuruckodjunk a Képviselőházban, hanem külpolitikai vonatkozásban is, amikor nemzetközi ítélőszék elé állunk, ott is mondjuk meg, nekünk nem zsoldos-katonaság, hanem általános védkötelezettség kell, mert egész Európa békéjét és békéjének biztonságát jelenti az, ha itt egy polgári társadalmú erős Magyarország él és virágzik. (Ügy van! Űpv van! a jobboldalon.) De kezdjük magunkon, szállítsuk le a képviselői tiszteletdíjakat. Ez azonban nem elég; ez csak félmegoldás, tessék a kerületek számát is csökkenteni! (Jánossy Gábor: Meglesz!) Miért kell 13 vármegyének 250 képviselő, amikor 63 vármegyének elég volt 413. Hogy én bukom-e ki, vagy Jánossy t. képviselőtársam, iaz nem számít, (Jánossy Gábor: Az nem mindegy! — Derültség.) csak az számít, hogy az ország anyagi helyzetét előrevigyük s szegény nemzetünk sorsán segítsünk. (Jánossy Gábor: Egyetértünk!) Egy olyan rendszer, amely kimondottan mezőgazdasági, tehát agrikultúrával foglalkozó s erre^ alapított r államban nem gondoskodott kellőképpen tíz évre visszamenően a mezőgazdasági népességnek, a földbirtokkal rendelkező vagy földbirtokon munkát teljesítő földmívesek jobb sorsának előmozdításáról, egy olyan rendszer, amely a mezőgazdaság után élő iparnak és kereskedelemnek érdekeit is szinte figyelmen kívül hagyja és amely — a karácsonyi ünnep előtt mondom ezt — a szeretetlenség minden ismérvével elveszi az anyáktól az egyéven felüli gyermekeiket, akik állami védelemre szorultak, arra jogosítottaknak kimondattak és elviszi más községibe, más határba, 53