Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

Az országgyűlés képviselőházának 4-51. anyagi tollasodásnál, hanem szinte a panamá­zásnak nyújt tág teret, igazak, akkor párt­különbség nélkül meg kellene állapítanunk, hogy itt csakugyan rendszerváltozásra van szükség, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalnlda­lon.) és még azoknak is, akik a tu!só oldalon ülnek, akik bizalommal vannak a t. minisz­terelnök úr és a t. szakminiszter urak iránt, azt kell mondaniok, hogy nem lehet továbbra is így folytatni a dolgokat, mint alhogyan eddig folytak. Erdélyi Aladár t. képviselőtársam az előbb az «istálló» szót vetette közbe azokra a kijelen­tésekre és azokra a megcáfolhatatlannak látszó adatokra való válaszul, amelyeket Fábián Béla t. képviselőtársam felhozott. Hát, mit jelentett az «istállói» Azt hiszem, erről bővebben beszél­nem intelligens emberek között felesleges. Augias istállójáról lehet szó, ahol mindenkit táplálnak, alhol mindenkinek a javát keresik, csak azét nem, akiért mindannyiunknak élnünk és dolgoznunk ke^ene: a közérdekét, a nemzetét, az országét nem. Meg kell állapítanom, hogy ott, ahol a rokkantaknak kijáró, dukáló meg­adandó járulékokat elvonva egyes főtisztvise­lők és eljáró közegek tollasodnak és maguknak jogosulatlan anyagi előnyöket szereznek... Elnök: Kérem, képviselő úr ezek még egy­oldalú vádak, nincsenek még megállapítva és bebizonyítva. Méltóztassék ezektől az állítások­tól tartózkodni. Kun Béla: Hozzáteszem, t. elnök úr, hogyha ezekaz adatok csak részben a megcáfolhatat­lan^ ág^ kritériumával bírnak, tehát bizonyosak­nak vétetnek és fogadtatnak el, akkor be kell látnunk, hogy ebben az országban, ha nem is kormányváltozásra, — szerintem arra is — de legalább a kormányzatban rendszerváltozásra volna szükség, mert nem elég az, hogy a t. túl­oldali képviselőtársaim velem együtt tiltakoz­nak az ellen, hogy a rokkantak bőrére és ká­rára mások tollasodnak, hanem le kellene vonni a konzekvenciát a kormány irányában is arravonatkozólag, hogy vagy a kormány jár­jon ezután más utakon és a t. pénzügyminisz­ter úr ne engedje azt, hogy az állam pénzei törvénytelen eszközökkel és módozatokkal .al­végi csatornákon folyjanak le, vagy pedig a t. kormányzópárt vonja le a konzekvenciát, hagyja ott a kormányt, buktassa meg. Más kivezető út itt nem lehet (Jánossy Gá­bor: A visszaélések megtorlásáról van szó!) T. Képviselőház! Bothadtnak tartom az egész rendszert, amely megérett nemcsak a fel­frissítésre, de a felcserélésre is. (Jánossy Gá­bor: Egyes visszaélésekhez semmi köze ennek a rendszernek! Ezek kivételes visszaélések! — Gál Jenő: Ez már rendszeres!) Az nem képez «egyes visszaéléseket», amikor valaki a rok­kantak kárára él vissza a közhatalommal, a neki .adott joggal, amely a kezében van, mert a rokkantügy közügy, a rokkantügy nemzeti ügy, a rokkantügy országos ügy, (Jánossy Gábor: Igaz!) itt tehát nem egyes visszaélésekről, hanem egy rendszer által ed­dig elnézett, vagy elkendőzött visszaélések megtorlásáról van szó. (Barabás Samu: Gaz­emberek mindig voltak! — Zaj.) • Elnök: Kérem Barabás képviselő urat, ma­radjon csendben és uralkodjon magán! A kép­viselő urakat pedig kérem, méltóztassanak a szónokot nyugodtan meghallgatni! Kun Béla: Ilyen szomorú karácsony és újév előtt régen nem állott a magyar társada­lom, mint ma. Szó lehet arról, hogy a benyúj­tott törvényjavaslat vájjon tud-e adni remény­ülése 1930 december 17-én, szerdán. 375 séget egy jobb jövőre vonatkozólag, vájjon ka­rácsonyi és újévi ajándékul elfogadható-e. Erre nekünk felelnünk kell. Ez a kormányzati rend­szer 10 éven keresztül megeresztett kantárszár­ral költekezett és saját lelkiismeretére, amely sokszor fel-felébredt, ezt nem vonhatom két­ségbe, — nem hallgatott, az ellenzék kifogásait, sokszor erős kritikáit semmibe sem vette, mert azt hitte, hogy az idő neki dolgozik. Ettől a kormányrendszertől a bizalmat meg kell von­nunk, mert mást nem tehetünk és meg kellene vonniok t. túloldali képviselőtársaimak is, első­sorban Erdélyi Aladár és Klein Antal t. kép­viselőtársaimnak. Ne méltóztassanak ezt sze­mélyi ráolvasásnak venni, de én olvastam, hal­lottam beszédeiket és cikkeiket, amelyekben hangoztatták meg nem elégedettségüket és ki­fogásaiknak, súlyos bírálataiknak adtak erős kifejezést a mai kormányzati rendszerrel szem­ben. Ha ez tényleg így igaz, akkor most, ami­kor ez a takarékossági törvényjavaslat van tár­gyalás alatt, nem mondhatják azt, hogy: «Elfo­gadom a javaslatot, a jobb jövő reménységének tekintem», nem mondhatnak mást velünk együtt, mint azt, hogy ez csak toldozás-foldozás a kormányzati rendszer ütött-kopott politiká­ján, mert az a 45 millió, amelyet meg akarnak spórolni, voltaképpen a magyar gazdasági éle­tet juttatja válságba, az adóemelés, amelyet előirányoztak, megint végveszedelmet jelent azokra, akiket sújtani akarnak. T. Képviselőház! Ezek után ez a világjelen­ségre való hivatkozás, amely világjelenség ta­gadhatatlanul megvan s amely részben oka an­nak, hogy idáig süllyedtünk gazdasági és pénz­ügyi téren, nem más, mint köpönyeg, amely alól még most is kivillan egy-egy tőr, mellyel a mai rendszer és a mai kormányzati nénzügyi politika a tíz évvel ezelőtt még virágzásban lévő magyar magángazdaságok egész sorozatát meg-megdöfte, megszúrta, minden nagyobb és minden helyénvaló indok nélkül. A felelősség kérdését tehát nein lehet kikapcsolni a törvény­javaslat tárgyalásából. Hiszen a mai kormány­rendszer évekkel ezelőtt mint valami marcona alabárdos állt szembe az adózópolgárok töme­gével, gázolt végig az adóalanyok egész soka­ságán és fizető-teljesítőképességén, most pedig, amikor látja, hogy vége yan a hét bőesztendő­nek és bekövetkezett a hét szűkesztendő, akkor ugyanez a kormányzati rendszer fehér liliom­szerű köntösbe burkolózva áll a nemzet színe elé és azt mondja, hogv: én az ártatlan takaré­kosság jelszavával jövök. Takarékosságot hir­detek az állami életben, takarékosságot a ma­gángazdaságoknál mindenütt, én jót akarok, én semmit sem hibáztam^ semmit sem vétkeztem, de azok a fránya világjelenségek az én ká­romra voltak és azok okozták a nemzetnek ilyen anyagi veszedelmekbe való jutását is. Ezzel szemben meg kell állapítanom, — hogy egy közmondásszerű kifejezéssel éljek — hogy Bodóné is másról beszél, amikor a bor árát ké­rik. Nem arról van szó, hogy milyen kárt okoz­tak nekünk^ a világjelenségek, hanem arról, hogy mit vétkezett a kormány a lefolyt tíz esz­tendő alatt; mit mulasztott, mit nem tett meg; mik lettek volna ( azok a cselekedetek, amelyeket véghez kellett volna vinnie, hogy a világjelen^ ségek kedvezőtlen alakulása ellenére a magyar közgazdasági helyzetet megtarthassa azon a nívón, amelyen évekkel ezelőtt voltunk és ne «mgedje rosszabbra fordulni. Most az egységespárti kisgazdaképviselőtár­saim is értekezletet értekezlet után tartanak. Tiltakoznak a mostani kormányzati politika el­len. A panaszáradatok egész zuhatagát öntik 52*

Next

/
Oldalképek
Tartalom