Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

368 Az országgyűlés képviselőházának M ez az adóztatási rendszer. Végtére is a bérért, fizetésért dolgozók osztálya 1914 óta, a háború kitörésének első percétől fogva küszködik az alacsony életszínvonallal, mert a háborútcsináióknak is az volt az első gondjuk, hogy a béreket ós a fizetéseket letörjék, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) az élet színtjét lesüllyesszék és ez a lesüllyesztett életszínt most már 16-ik éve van> érvényben. Ha tehát valóban igaz volna az, hogy a fizetések és a bérek bizonyos pontom megálltak, az élelmiszerárak pedig csökkentek, akkor ennek ., a néhány . szenvedő kategóriának ezerszeres szüksége volna arra, hogy a tizenhatesztendős szenvedéseket valamennyire pótolják abból az enyhülésből, amely most az indokolás szerint állítólag bekövetkezett, amely azonban a valóságban sehol sem található. A dolgozók megadóztatása helyett én ellenkezőleg a dolgozókon való segítést tartom szükségesnek. Amikor a heti 30 pengős és a havi 120 pengős fizetéseknek kereseti adóját megpótlékolják száz százalékkal, ugyanakkor a boletta mellé odaadják nemzeti ajándékul a kétpengős holdankenti termelési prémiumot, ugyanakkor készen van a terv arra, hogy a lisztre 6^-8 filléres forgalmi adót fognak kivetni és eddig csak azért nem hozták elő, mert a fővárosi választásokra való tekintettel (Esztergályos János: Ismét a legszegényebb néposztályt sújtják!) nem akarták a fővárosi jobboldali pártok helyzetét megnehezíteni. Tudomásom szerint készen van ez a rendelet, amelyet nyomban a fővárosi választások után ki fognak bocsátani, ami azt jelenti, hogy a lisztre 6—8 filléres újabb forgalmi adót fognak kivetni, (Malasits Géza: A nullásliszt 9 fillérrel drágább lesz!) még inkább megdrágítják tehát a városi ember kenyerét a nélkül, hogy magán a mezőgazdaságon ezzel valamennyire is segítenének. Hiszen az úgy gyakorlati, mint elméleti szempontból elismert mezőgazdasági szakemberek szerint sem a boletta nem segített a mezőgazdaságon, sem a kenyér és liszt megdrágítása nem segít. Annak örve alatt tehát, hogy a mezőgazdaságot akarják felsegíteni, földre sújtják a dolgozó rétegeket és még mélyebben rántják bele az országot a gazdásági válság mocsarába. Igen t. miniszter úr és t. Ház! Az ország dolgozó népességének segítségre volna szüksége és a keresztény és nemzeti kurzusnak tizenkettedik esztendejében karácsonyi ajándékul nem adóemelést, nem a sovány kenyérke megrövidítését várták a kormányzattól, hanem várták azokat a, sokszor színes frázisok keretében beígért szociális intézményeket és .törvényeket, amelyek mindeddig késnek. Esedékes volna végre a munkanélküliség kérdésével való foglalkozás, esedékes volna a munkahiány esetére való kötelező biztosítás törvénybeiktatása, esedékes volna a 8 órai munkaidő bevezetése és törvényes biztosítása. Más országokban éppen most foglalkoznak a 40 órás heti munkaidő bevezetésével^ az ötnapos munkahéttel, mert a tehnika fejlődése és a termelés menete ezt követeli ,ma meg, csak ezzel lehet a munkanélküliség problémáját megoldani és elviselhetővé tenni. Nem felel meg tehát láz indokolásnak az a megállapítása, hogy a fixfizetésűek helyzete javult, mert rosszabbodott s ennek a javaslatnak következtében még inkább rosszabbodni fog. Itt válik ez a kérdés közüggyé, mert ez, t. pénzügyminiszter v.r, nemcsak a fixfizetésűek, nemcsak a munkások, nemcsak a tisztviselők, nemcsak. iaz Ön számtisztjeinek, számellenőreijiek, fogalmazóinak és segédtitkárainak ügye, . ülése 19S0 december 17-én, szerdán. akik nagyon szépen meg fogják köszönni önnek azt, hogy most még elvesz tőlük egy darab kenyeret, hanem ez közügy is, ez a magyar ipar és kereskedelem ügye, ez a magyar termelés ügye, mert azt ia 22 milliót, amelyet a miniszter úr preliminál, amelyet ki akar venni a dolgozók zsebéből, az egész magyar termelés fogja megsínyleni, ezt a termeléstől vonják el, ezzel kevesebb lesz a forgalom és nagyobb lesz a nyomorúság. Hiszen a fixfizetéses^ alkalmazott, a magántisztviselő, ia köztisztviselő, — mondjuk egészen a VI. fizetési osztályig — azonkívül a munkásság a maga keresetének 100%-át költi el; többre is volna szüksége, de többet nem költhet, mert hitele nincs, vagy nagyon drága és ami nincs, azt nem tudja elkölteni. Ez a pénz mind beleömlik a közgazdasági életbe, ez megtermékenyíti a közgazdaság életét, növeli, duzzasztja a forgalmat. Elvonják tehát a termelésből ezt a 22 milliót, amelyet ki akarnak srófolni a dolgozókból és még sokkal rosszabbá teszik a helyzetet, mint amilyen volt eddig. Még valahogyan meg tudnám érteni, ha a miniszter úr azt mondaná: itt áll előttem egy nagy probléma, mondjuk a munkanélküliség problémája. Nem tételezhetem fel, hogy ilyen elvont kérdésekkel a mi pénzügyi és gazdasági minisztereink foglalkoznának, de tegyük fel a lehetetlent,^ hogy mégis foglalkoznának a munkanélküliség kérdésével és a kormány azt mondaná: a munkanélküliség problémáját meg kell oldani, pénzem azonban nincs, mert elvitte a freskó, elvitte Lillafüred, elvitte a belügyi vigadó, elvitte az oltárterítő, elvitte a rokokó óra, amely nélkül a belügyminiszter egy napig sem tudott meglenni hivatalában, úgyhogy nincs pénzem a munkanélküliség kérdésének megoldására. (Esztergályos János: Kétszázötvenezer pengős terítő! Szükség van erre, mikor ezrek és ezrek kenyér nélkül vannak? — Zaj. — Elnök csenget.) De miután segíteni akarunk rajtuk, segítsenek ők önmagukon. Tegyük fel, azt mondaná a miniszter úr, hogy megadóztatom néhány fillérrel a munkában lévőket a munkán kívül lévők javára, létesítek egy munkanélküli alapok a dolgozók mondjanak le kenyerük egy kis hányadáról a nemdolgozók javára; én, mint állam elköltöttem a pénzemet ilyen lukrativ és ilyen termékeny célokra.. (Éri Márton: Kik azok a nemdolgozók?) Azok, akiket most említettem és még egy sereg, akiknek felsorolásához nem elég egy órai beszéd, ha minden pazarlást fel akarnék sorolni, hanem három óráig is kellene beszélnem. Csak néhány krassz példát hoztam fel. Mondjuk, ha a megadóztatás ilyen magasaibbrendű cél érdekében történnék, nem lehetne ugyan helyeselni, hogy az állam teljesen kivonja magát a munkanélküliség problémájának súlya alól, de mégis meg lehetne érteni és meg lehetne okolni. De akkor, amikor minden speciális probléma felett ridegen és konokul megy el, nem óhajtja ezeket meglátni és nem akar segíteni a világon semmit, amikor nem érdekli őt a saját osztályán és saját osztályérdekein kívül a világon semmi, (Eri Márton: Ezt csak nem hiszi el!) akkor c^ak a felháborodás hangján lehetne erről beszélni. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ezek a kijelentések osztályelleni gyűlöletet tartalmaznak. Szíveskedjék ilyen kijelentésektől tartózkodni!) (Éri Márton: Mást nem tudnak! — Esztergályos János: A szegényektől elvesznek 20 fillért, a nagybirtokost pedig alátámasztják.) Esztergályos képviselő úr, meg vagyok győződve róla, belátja, hogy a házsza-