Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-446
236 Àz országgyűlés képviselőházának kh 6. ülése 19B0 december 9-én, keddert. ket é lapokat érheti? Közölték velem, hogy hónapokig tart, amíg ebben az ügyben tárgyalás, illetve ítélet várható, arra a kérdésemre pedig, hogy mennyi lehet a kiszabható büntetés, azt válaszolták, hogy figyelembe véve a hazafias felbuzdulást, 200—300 pengő lehet, vagy ha szerencséjük van, 100 pengő. Hát ilyen olcsón lehet ilyesmit megreszkirozni? (Jánossy Gábor: De ki mondotta ezt?) Nincs semmi rizikó, mert hiszen, ha a pénzbírság valamivel több is volna, még akkor is olyan választási trükk ez, amely megéri azt a pénzt. Ebből is méltóztatik látni, hogy ez végeredményben tulajdonképpen mit jelent. En sokkal egyszerűbb megoldást ajánlanék azoknak, akik ê annyira biztosak abban, hogy ezek a levelek igazak. Már tegnap, illetve már a vasárnapi napon három népgyűlésen megtettem azt az ajánlatot, hogy ne várjuk be a bírói ítéletet, mert hiszen az a választás után történik; én fontosnak tartom, hogy ez az egész kérdés már ' a választás előtt tisztázódjék, tessék tehát megállapítani egy pártatlan fórumnak azt, hogy hitelesek-e azok az aláírások, valók-e azok a levelek, igen vagy sem? Ha valók azok a levelek, iákkor én megismétlem azt, amit már vasárnap mondottam: hajlandók vagyunk a Népszavát, a szociáldemokratapárt napilapját azonnal beszüntetni, hajlandók vagyunk kivonulni innen a parlamentből, hajlandók vagyunk a községi választástól is távol maradni. Amit kívánnak, azt hajlandók vagyunk megtenni. (Viczián István : Parlamenti bizottságot!) Azonban a másik oldalról ugyanazt kérem, vagyis ha pedig beigtazolást nyer az, hogy ezek a levelek közönséges hamisítványok, akkor viszont a másik oldal vonja le ugyanezt a konzekvenciát s akkor tűnjék el a politika színteréről az, aki a politikában ilyen aljas, közönséges eszközökkel akar dolgozni. (Br. Podmaniczky Endre: Melyik az a másik oldal?) A Magyarság! (Br. Podmaniczky Endre: Melyik az a másik oldal? — Kabók Lajos: A Magyarság!) Én értelmes, felnőtt embereknek beszélek, akik megértik... (Br. Podmaniczky Endre: Olyanoknak, mint maga? — Kabók Lajos: Ugylátszik, a képviselő úr nem érti! — Br. Podmaniczky Endre: Igen, maga érti! Maga csak maradjon a mesterségénél! — Propper Sándor: Azonosítja magát, öreg báró úr? Mit kötekedik? — Zaj. — Elnök csenget.) En ezzel «at az egész perfid hamisítást elintéztem, nekem ehhez többé semmi hozzásólni valóm nincs. Az ügyben érdekeltek meg fogják tenni a bíróságnál is a feljelentést, de meg fogja tenni a szooeiáldemokratapárt vezetősége is, az összes lapok ellen, akár fővárosi, akár vidéki lapok azok, amelyek ezeket a hamisításokat átvették. (Jánossy Gábor: Helyes!) Mi olyan magasan állunk küzdelmünkben, hogy ezek a szennyes hullámok nem érhetnek hozzánk. Es én a szociáldemokratapárt nevében a leghatározottabban visszautasítom azokat a gyanúsításokat, azokat az aljas rágalmakat, amelyek ezekben a levelekben foglaltatnak. De sohasem fogunk engedélyt kérni senkitől sem, ha a mi külföldi testvérpártjainkkal valamelyes érintkezést szükségesnek tartunk felvenni. (Farkas István: Ügy van!) Foglalkoznom kell azonban egy pár nyilatkozattal, amelyek ezzel kapcsolatosan elhangzottak. Ezek közül a nyilatkozatok közül az első a belügyminiszter úré, _ aki ugyan azt mondja, hogy ő majd megvárja a vizsgálat további eredményét, de mindjárt hozzáteszi: ha igazak ezek... stb. (Farkas István: A Vay Kázmér-ügy!) Elsősorban fel kell tételeznem a belügyminiszter úrról, hogy bír annyi józan politikai ítélőképességgel, hogy nyomban az első percben láthatta, hogy itt közönséges hamisításról van szó. Ha pedig nem látta és nem tudta ezt, akkor szakközegeivel informáltassa magát, mielőtt egy ilyen nyilatkozatot tesz, (Propper Sándor: A Titán-ügyben nyilatkozzék!) mert maga^ az a kijelentés is, hogy «ha beigazolódik», már sértő és bántó. A másik kijelentés, amit Wolff Károly képviselő úr tett. Wolff Károly azt mondja egyik nagy nyilatkozatában, hogy nem tűrhetjük, hogy a nemzetet újból forradalmasítsák. (Zaj-) Ezt mondhatják azok, akiknek valaha a forradalomhoz kevés közük volt, de nem mondhatja Wolff Károly, aki letette a Nemzeti Tanácsnak az esküt, aki elárverezte az udvari borokat, aki szocializálás! tör vény javasalatot készített (Ügy van ! a szélsőoaloldalon.), aki amikor itt ebben a házban nyíltan megvádolták, nem merte elvállalni azt a zsűrit, amelyet a kormány tagjaiból akartak megalakítani, hogy ez döntse el, igaz-e a vád? Aki ezt tette, annak véleményére én egyáltalán nem vagyok kíváncsi, annak véleménye a legilletéktelenebb ezekben a kérdésekben és nincs joga nyilatkozni. A többi nyilatkozókra nem akarok sok szót vesztegetni. Nagyon jellemző azonban, hogy nyomban, amint egy ilyen kacsa felrepül, akadnak emberek, akik természetesen hitelt adva ezeknek a közléseknek, mindjárt véleményt is tudnak nyilvánítani. En ezeket a politikai nullákat — hogy így nevezzem egyikét-másikát — nem akarom itt lovagokká ütni, vagy őket többre értékelni, mint amennyire őket általában értékeljük s nyilatkozataikra éppen azért nem reflektálok, mert nem tartom magamhoz^ méltónak, hogy ezekre a fecsegésekre egyáltalában választ adjak. A legitimista oldalról történtek ezek a támadások. Sokan talán azt hiszik, hogy ezekkel az^ egész legitimista tábor azonosítja magát. Látom, hogy a sajtónak nem minden része azonosítja magát ezekkel a támadásokkal. Éppen ezért azt kell mondanom, hogy — amint látom — kétféle legitimizmus van Magyarországon. Van arisztokrata legitizmus, amelyhez tartoznak tényleg az arisztokraták, de hozzátartoznak azok is, akik tisztességes fegyverekkel és becsületesen akarják ezt a harcot megvívni, akik alkotmányos úton akarnak a maguk politikai felfogásának érvényesülést szerezni. (Jánossy Gábor: Máskép nem is lehet!) A másik az a briganti-legitizmus, amelyhez tartoznak azok, akik hamisítanak, csalnak, akik lemennek az Alföldre és az alföldi parasztság nyomorát akarják felhasználni arra, hogy puccsszerűen oldják meg ezeket a problémákat, akik hol egy arisztokra grófnak, hogy egy fiatal főhercegnek pénzét használják fel, hogy kalandos terveiket és törekvéseiket alá tudják támasztani. Ezekben f voltam bátor rátérni és felelni azokra a vádakra, amelyek elhangzottak. Újból hangsúlyozom, hogy hiába próbálnak meg mindent,^ hiába kísérelnek meg bármilyen eszközt, hiába veszik igénybe a hamisításoknak és csalásoknak minden lehetőségét, nem fogják tudni megakadályozni, hogy Budapest választópolgársága magának helyes ítéletet alkosson ezekről a dolgokról, és ezek a hamisítások, ezek a csalások is minden tisztességes emberben azt az elhatározást kell, hogy keltsék, — azokban is, akik eddig ingadoztak — hogy igenis mellénk fog állni a választások