Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-445
224 Az országgyűlés képviselőházának Uh5- ülése 1930 december 5-én, pénteken. ahogyan békében megszerezhette.^ Ezt finoman úgy mondják, hogy a mezőgazdasági termények és az ipari termékek ára között nagy diszparitás van. (Lázár Miklós: Az agrárolló levágja a gazdát!) Itt a vita folyamán hallottunk is már eszméket és gondolatokat arra vonatkozólag, hogy ezt a diszparitást hogyan lehetne eltüntetni. En őszintén megvallom, hogy ennek a diszparitásnak teljes eltüntetésében nem bízom. , Itt ismét igazat adok Sándor Pál t. képviselőtársamnak, aki nagyon érdekes fejtegetésében azt mondotta, hogy a cement ára, a kőszén ára, a vas ára annyira abnormisan magas, és ez annyira akadályozza az építkezések megindítását és folytatását, hogy az államhatalomnak ezzel feltétlenül foglalkoznia kellene és az árak kalkulálásába feltétlenül belé kellene szólnia. (Griger Miklós: Államosítani a bányákat, ha nem megy máskép!) Én ugyan nem bízom abban, hogy az államhatalom az árak meghatározására 100%-5g döntő befolyást tudjon gyakorolni, ha azonban a termelési ágak más faiában — elsősorban a mezőgazdaságra gondolok —• a magántulajdonba bele lehetett nyúlni és a magántulajdonnak azt a szentséget, amelyet gyerekkorunkban megtanultunk, meg lehetett sérteni, akkor nem tudom megérteni, miért ne lehetne a többi termelési ágnál is legalább átmenetileg egy kissé éhbe a dologba belenyúlni, és itt azt a nagy diszparitást, amely ma az árak között van, lehetőleg megszüntetni. (Kabók Lajos: Ezzel a kormánnyal tetszik pond ölni ezt? Ezzel az egységes parttal? — Mozgás a jobboldalon.) Ezzel a vitával kapcsolatban hallottunk a külföldi kereskedelemre vonatkozólag is eszméket. Bátor vagyok a mélyen t. kormány figyelmét felhívni egy gondolatra. Az áPattenyésztéssel intenzíve foglalkozó mezőgazdaság 1 körében — a kisexisztenciá'kat értem elsősorban — nagyobb termelési válságot nem észleltem eddig; nem észleltem azért, mert terményét fel tudta etetni é 5 ? húsárban úery tudta ér* tékesíteni, hogy számadását mesrtalálta. Ügylátszik azonban, mintha azok a piacok, amelyeket a kormány átmenetileg biztosítani tudott, nem volnának biztosítottak. Az árak morgolódnak le, és most már kezdünk a felé az áHapot felé menni, amikor már a mezőgazdaságnak ez az egyetlen és utolsó reménye is illuzóriussá válik. Nagyon nagy szükség volna arra, hogy az államhatalom próbáljon, amint azt mejg-kezdte, a magyar állatnak niacot biztosítani. Bizonyossággal merem állítani, hogy az állattenyésztéssel intenzíve foglalkozó mezőgazdasági kisexisztenciák körében a válságnak a méregfogat ezzel kihúzta. A takarékosságról szóló törvényiavaslattal kapcsolatban szintén osztozom Sándor Pál t. képviselőtársamnak abbeli véleményében, hogy ez a törvényiavaslat sokkal tökéletesebb volna, ha meermondotta volna, taxatíve felsorolta volna, hoa-y a 20, illetőleg 25 milliós megtakarítást hogyan akarja számszerűleír e^rni. Ez^ a törvényjavaslat azonban ezt nélkülözi, nem hozza ezt fel és a kormány diszkrecionális jogának akarja fenn+artani, hogv ezt ő maga álla,T>ítsa meg és esetlen messzebbmenő megtakarításokat is eszközöljön. De ez még megmarad a pénzügyi jog terén így is, és ez így már bizalom kérdése, boor a kormány iránt valaki bizalommal viseltetik-e; ha igen, a dolognak ilyetén megoldását elfogadja, ba pedig nem, ttövetelni fosna, hogy a kormány a törvényiavaslatban taxatíve sorolja fel, hogyan akarja ezt a megtakarítást elérni. Ennek a törvényjavaslatnak egyik paragrafusába azonban^ és pedig a 15. §-ba, a pénzügyi kérdésen túlmenőleg a kormány talán akaratlanul egy másik kérdést dobott be, amelyről a Képviselőház szociáldemokrata frakciójának hivatalos szónoka úgy emlékezett meg, mint nagy kérdésről. Ez az iskolapolitika kérdése. En hajlandó vagyok a 15. %-t, mint pénzügyi paragrafust, mint megtakarítási paragrafust a magam szavazatával támogatni. En ugyan nem ismerem el azt, — ha nagyon analizálnám az állami szükségletek sorrendjét — hogy a sikernek minden reménye nélkül lehetne hadakozni olyan irányban, hogy a közoktatásügy, a népnevelés, az államhatalom primer szükségletei közé tartozik, ahhoz hozzányúlni tehát legalább is nem kívánatos. Talán azt is a siker reményével lehetne bizonyítani, hogy itt az iskolafenntartó jognak kérdését — amelyet valamikor törvényben megállapítottak, ebben az időben, amikor egyébként is elég veszekedés van a különféle vallású magyar állampolgárok között, talán szintén nem alkalmas szőnyegre dobni. Itt azonban bátor vagyok megemlíteni, hogy olyan megoldást, amely itt egy eldugott szakaszban incidentaliter akarja megoldani ezt a sokat vitatott és sok veszekedésre alkalrnat nyújtó kérdést, az iskolafenntartói jog kérdését, az én csekély szavazatommal nem segíthetek elő. T Képviselőház! Ez a javaslat első bekez-^ dés ében azt mondja, hogy az úgynevezett törpeiskolákat egy állami iskolába lehet öszszevonni. Ez az eddigi törvényekkel ellenkezik. Nem vitatom azt, hogy nem lehet egy régebbi törvényt új törvénnyel megváltoztatni, bátor vagyok azonban iarra alludálni, hogy új törvényt akkor kell hozni, ha arra szükség van. Azt próbálom vitatni, hogy erre így, ilyen formában ma szükség nincs. Ha azt mondja az, államhatalom, hogy a törpeiskoláknak nem ak'arok ma államsegélyt adni, ebben a nehéz helyzetben nem tudom megtenni azt, hogy ezeknek államsegélyt adjak, ezt a legmesszebbmenőkig honorálom. Ha azonban, az eddigi jogszabályoktól eltérőleg próbálnak belenyúlni az iskolafenntartói jog kérdésébe, erre bátor vagyok> azt mondani, hogy ennek a kérdésnek a felvetése nem is időszerű és ebben a pénzügyi programmba, amivel a kormány idejött, nem is tartozik szükségképpen bele. A helyzet az, hogy az 1923 : XXXV. tcikkben a kormány már kért felhatalmazást bizonyos racionalizálásra az elemi iskolák terén. Szükség volt erre azért, mert 1907-ben a koaliciós kormány idején Putnoky Móric akkori képviselő és azt hiszem, most is képviselőtársunk, indítványára a • törvény 15. §-ának 7. bekezdésébe egy módosítást vettek be. E2 a módosítás mire vonatkozik? Míg a megelőző része azt mondotta, hogy a 30-on aluli létszámú iskolákban a kultuszminiszter csak kivételes esetekben adhat államsegélyt, addig Putnoky képviselőtársunk akkor bevétette azt az indítványát, amely törvényerőre is emelkedett: «. ..de az olyan iskolától, amely eddig is élvezett^ államsegélyt, vagy amely az illető ^községben az egyedüli magyar tannyelvű iskola, amennyiben a jelen törvény követelményeinek megfelel, a segély e címen .meg nem tagadba tó.» A helyzet tehát 1907-től kedve az volt nálunk, hogy már a legtörpébb iskolától, amelynek mondjuk, csak két tanulóia volt, sem lehetett megtagadni az állam°egélyt ennek a törvénynek értelmében. Az 1923 : XXXV. tcikkben
