Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-445

Àz országgyűlés képviselőházának 4í5. használták-e, tényleg osináltak-e olyan kereskedelmi szerződéseket, lamelyek a mi mezőgazdaságunkon segítettek volna! De kérdezem: szabad lett volna-e kötni egyetlenegy olyan kereskedelmi szerződést is, amely más célt szolgált volna, mint a mezőgazdaság érdekeit? Szabad lett volna-e nekünk csak egy ilyent is csinálnunk, amikor nálunk a keresetek 50%-a a mezőgazdaságból származik, tehát csak a mezőgazdasági szempontok lehetnek azok, .amelyeket érvényesíthetnek? Láttuk ezt eddig akár csak egy kereskedelmi szerződésben is? Lemondok minden kereskedelmi szerződésről & itt nyiltan kijelentem, hogy nem adnék egy államnak sem preferenciális vámokat, csak a viszonosság alapján kötnék szerződéseket. Semmiféle más kereskedelmi szerződést nem szabad nekünk aláírnunk, nem saahad nekünk minden más államnak megadni a legtöbb kedvezmény jogát, hogy minden más állam annak alapján előnyöket élvezzen velünk szemben. Senkinek sem adnám meg ezt, csak annak az államnak, amely érte mezőgazdasági előnyöket iád. (Helyeslés a balközépen.) Megtették ezt eddig? Vájjon használtak-e nekünk a kereskedelmi szerződések? Amikor a kartellek tekintetében interpelláltam, a miniszter urak maguk bevallották, hogy igaziam ,van a szén tekintetében. A kereskedelemügyi miniszter úr maga is bevallotta és azt mondotta, hogy csak a következtetéseim roszszak — még sem történt semmi. A cementnél mindenki látta, aki nem vak, hogy ott száz százalékos nyereséggel dolgoznak, — még sem tettek semmit. (Strausz István: Nagy hatalom a kartell, nagyobb, mint a kormányhatalom!) Mit mondottam akkor az árakról? (Olvassa): «Rátérek mármost azoknak a kérdéseknek legalább egy részére», — mondotta Herrmann kereskedelemügyi miniszter úr — «amelyeket Sándor Pál igen t. képviselő úr felvetett, és amelyek a dolog természeténél fogva nagyon tetszetős témául kínálkoznak, mert ő egyszerűen azt mondja: le kell menni az árakkal! Szeretném azt a fogyasztót látni, aki ne fogadna hozsannával minden tendenciát, amely az árak leszállítására irányul. Ez azonban olyan kérdés és olyan kérdéskomplexum, amely mélyen lenyúlik gazdasági életünk minden vonatkozásához». Hát, t. Képviselőház, nem tiszta dolog ez? Mennyi idő folyt le azóta, amióta én ezt állítottam, hogy «le az árakkal!» és most egyszerre van egy tendencia, amely szintén ezt mondja. Ez a tendencia megvan, de lemennek-e az árak? (Strausz István: Felfelé mennek!) Tesz-e valamit a kormány ebben a tekintetben? Elhívta-e már magához azokat a hatalmasokat és kérte-e őket, hogy legyenek olyan kegyesek és adják olcsóbban? Most halljuk azt, hogy a Máv. tárgyal a szénbányákkal, azonban azt olvassuk az újságokból, hogy a szénbányák nem engednek a 48-ból, megtartják régi áraikat. Ök tudják, mit csinálnak, nekik befolyásuk van, nagyobb befolyásuk, mint önöknek, vagy nekünk. Mi itt kiabálhatunk, amennyit nekünk tetszik, ők megcsinálják a maguk dolgait és higyjék el, ha így maradunk, ha nem fogunk erőteljesebben fellépni, akkor így is fog maradni. Az erőteljes fellépés az önök részéről kell, hogy megtörténjék, a mi részünkről már megtörtént, T. Ház! Áttérek most már magára a törvényjaivaslatra. A törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy 25 milliót akar megtakarítani a budgetnél. Itt nélkülözöm, t. miniszter úr azt, hogy megmondják, miből akarják ezt megülése 1930 december 5-én, pénteken. 219 takarítani. (Strausz István: Ügy van, helyes!) Végre is tudnunk kell, hogy ez lineáris megtakarítás-e, vagy pedig megfontolt, már előre kigondolt megtakarítás és a minisztertársaival való előzetes megbeszélés alapján megfontoltan mondta ki a miniszter úr ezt a 25 milliós megtakarítást? Végre is érdekli a Házat az, hogy hol akarják ezt megtakarítani. Azt hiszem, a Háznak tudnia kell ezt, mert esetleg lesznek olyan tételek, amelyeket a Ház nem tud helyeselni kulturális okokból. De ha vesszük ezt az egész 20—25 milliót, akkor látjuk, hogy a budget összes tételeinek 3%-át takarítjuk csak meg, nem többet. Mit tesz ez? Milyen változást idézhet ez elő egy milliárdos budgetben? Ez nem menti meg az országot. De áttérek a másik tételre. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy 20 milliót akar megtakarítani az üzemeknél. Az üzemeknél a múltkori budget-nél ugyanannyit ütöttek hozzá úgy a bevételekhez, mint a kiadásokhoz indokolás nélkül. Bocsánatot kérek, mit lehet az üzemekből kivenni? A Máv.-ból, a Diósgyőriből, a mezőgazdasági üzemekből akarják ezt kivenni, amelyek eddig nem hoztak egy garast sem? Melyek azok az üzemek, melyekből ezt ki akarják venni? Ez talán mégis érdekli a Házat, nem lehet ilyen felületesen ítélkezni, mi látni is akarunk valamit, nem lehet per sundámbundám egyszerűen csak azt mondani, hogy ennyivel akarom mérsékelni a budgetet és ezt törvényjavaslatban petrifikálni. Végre is nekünk jogunk van ezt megtudni. Ha önök, kormánypártiak, nem kíváncsiak, mi ellenzékiek, igenis, tudni akarjuk, hogy mi ez? A tisztviselőknél a természetes apasztást 10%-ra teszik. Ez 1*6% egy évre. Mi ez? Ezzel akarjuk a budget-ünket megmenteni? S még nem is mondják meg, hogy milyen tisztviselőket fognak elbocsátani, mert ha megint úgy fogják csinálni, mint eddig, hogy a felsőbb tisztviselők száma 40—50—100—150%-kai emelkedett, a kistisztviselőket pedig halomszámra bocsátják el, (Strausz István: Igaz, ezt tették!) akkor ezen megint nines áldás. Itt megint felvilágosításra szorulunk, hogy önök hogyan képzelik ezt az t elbocsátást. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Nincs szó elbocsátásról! — Szűcs István: Nem fognak senkit sem elbocsátani. — Zaj- és felkiáltások jobbfelől: Kihalással!) Azt mondják t, képviselőtársaim, hogy kihalással; ha ez így fog történni, akkor megint csak ott tartunk, ahol eddig voltunk. Itt vannak az özvegyek, árvák, azokat el kell látni. Itt tehát nincs megtakarítás. (Éri Márton: Szerzett jogokat nem lehet elkonfiskálni!) Az árvákat, az özvegyeket el'kell látni, ez az állam kötelessége, megszolgáltak érte! Hol van tehát a megtakarítás? (Eri Márton: Ez kevesebb, mint a fizetés!) De hol van a 20 millió? Mennyinek kell lenni, hogy 20 millió ;megtakarítás legyen? Ez tehát nem indok. (Zaj.) Eá kell térnem még egy_ tárgyra. Azt mondja az előterjesztés: ismételten enyhítettük a közterheket. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) 1925 előtt Bud miniszter úr azt mondta a Házban, hogy a nép több terhet már nem viselhet el, határozottan azon az állásponton kell lennünk, hogy többé sem az indirekt adókat, sem a többi adókat felemelni nem szabad. Mikor a hadikölcsönről volt szó és itt a Házban egy elaborátumot adtam át, melyben kifejtettem, hogy 10 millióval meg lehet oldani a hadi kölcsönkötvények dolgát, akkor szintén^ felállt Bud miniszter úr és azt mondta: a nép nem