Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-444

194 Az országgyűlés képviselőházának UUU gyök barátja a jutalmazásnak, de nem látom azt a takarékosságot, amelynek ma feltétle­nül jönnie kell, másfelől nem látom az elha­gyott társadalmi rétegeknek olyan irányú tá­mogatását, amely gazdasági életünk fellendí­tésére, felpezsdítésére alkalmas. En itt nem látok mást, mint egy halódó országban egy magát is menteni akaró kormányzati rend­szernek kísérletezéseit. En imást gondolok, mást várok: egy nagy nemzeti összefogást az ország megmentésére. Ezt a javaslatot sajnálatomra nem fogad­hatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Lakatos Gyula! Lakatos Gyula: T. Képviselőház! Elpusz­títhatatlan életerő kell, hogy rejtőzzék a par­lamentarizmus rendszerében, hogy kibírja azt a, mondhatnám, elkedvetlenítő jelenséget, ame­lyet évek során át taoasztalhatunk, hogy mi­helyt személyes kérdésekről van szó, a Ház plénuma a legnagyobb érdeklődést tanúsítja és tömött sorokban figyel fel a vádaskodá­sokra, (Ügy van! Ügy van!) mihelyt azonban az egész országot a legsúlyosabb mértékben érintő kérdésekről van szó, a legnagyobb pasz­szivitást, egykedvűséget és figyelmetlenséget tanúsítja ezekkel a^ problémákkal szemben. En nem tudom, talán házszabálymódosítást kellene javasolnom olyan irányban, hogy a Ház plenáris üléseit csak személves kérdések tárgyalására fordítsa, az országos érdekű kér­désekben pedig azok a képviselők, akik hozzá akarnak szólani, a rádióba mondják be urbi et orbi beszédeiket. (Rothcnstein Mór: Nagyon szellemes! — Meskó Zoltán közbeszól. — Ro­thenstein Mór: Meskó most lépett be a Házba! — Br. Podmaniczky Endre: Itt ült a hátam mögött már régen! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Lakatos Gyula: Megkísérelték ezt a tör­vényjavaslatot a Ház másik oldaláról világ­nézeti szempontból támadni és olyan szem­pontból tenni kritika tárgyává, amelyet én ha­marjában nem is tudtam lehetségesnek elkép­zelni. Tudniillik osztályérdeket védelmeztek ezen javaslat motivumai mögött, azt mondván, hogy osztályérdekből sujtátik ebben a javas­latban az adóemelés címén egy olyan osztály, amelynek létfenntartása amúgy is nehéz. Rátérek erre az érvre, de azt hiszem, cél­szerűbb, ezt a javaslatot azokból a motívumok­ból birálni, amelyeknek születését köszönheti. Elsősorban ~. abból az egzigenciájából állami életünknek és minden állam életének, hogy a költségvetés egyensúlya feltétlenül biztosítva legyen, (Helyeslés jobbfelől.) másodszor abból a háttérből, amely szükségessé tette ezt a ja­vaslatot, a gazdasági válságnak azon hátteré­ből, amely fenyegeti ennek a költségvetésnek egyensúlyát. Először néhány szót kívánok erről a hát­térről szólni. Sokat írtak és sokat beszéltek a gazdasági válságról és annak keletkezési okairól. A magyar országgyűlés felsőházában egy igen illusztris gazdaságpolitikus, Teleszky János volt pénzügyminiszter foglalkozott rész­letesen ezzel a kérdéssel. Az ő nagy tekintélyével nem kívánok szembeszállani, pusztán azt az egyéni véle­ményt bátorkodom vele szemben itt kimon­dani, hogy nézetem szerint az az ok, amelyet ő mint a gazdasági világválság főokát tüntetett fel: a tőkehiány tulajdonképpen nem lényeges és főoka a gazdasági válságnak, mert tőke van, és ha mondiális viszonyban nézzük a kérdést, látjuk, hogy a tőkének önmagát reprodukáló ülése 1930 december k-én, csütörtökön. képessége a háborút követő évtized alatt igen gyors volt és ma a világon létezik annyi tőke, amennyi megtermékenyíthetné .az összes sze­gény országok közgazdaságát, ha ez a tőke nem lenne bizalmatlan azokkal a politikai ál­lapotokkal szemben, amelyek Európában jelen­leg léteznek. (Ügy van! a középen.) En a gazdasági válság főokát abban az el­lentétben látom, amely egyrészt a termelés tu­dományosabb és racionálisabb módszerei, más­részt a politikának ezen módszerekhez való al­kalmazkodása hiányában állott be. A tudomány a XIX. és XX. században hallatlan módon vitte előre ia termelést. Hiszen a válság tulaj­donképpen termelési válság. (Ügy van! a kö­zépen.) Minden földi jóból, ami az emberi szük­ségletek kielégítésére szükséges, többet terme­lünk, mint amennyit fel tudunk venni. Ez azon­ban megkívánná oly nagy gazdasági területek létezését, amelyeken ezeknek a többtermelt ja­vaknak értékesítése akadályok nélkül olcsón és mesterséges nehézségek nélkül lenne keresztül­vihető. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ugyan­akkor azonban a politika, értem ezalatt első­sorban a nemzetközi politikát, a helyett hogy a gazdasági egységet kiterjesztő integrálódást könnyítette volna meg, oly akadályokat terem­tett, amelyek az árucserét nemzetközileg sok­kalta nehezebbé teszi, mint az a múltban volt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az első aka­dály a territoriális akadály, amelyet a háborút követő békeszerződések állítottak fel, a máso­dik akadály pedig, amely ugyanilyen irányban hat, a háborút követő túlzott védő vámos poli­tika, az egyes államoknak helvtelenül felfogott, túlzott nacionalizmusból autarchiára való tö­rekvése, (Ügy van! jobbfelől.) amely más ál­lamoknak, mint például Magyarországnak, kénytelenségből ugyanilyen autarchiába való törekvését kellett, hogy maga után vonja és így annak a szép rendszernek, amely már a háború előtt igen tökéletesen működött, tudni­illik a nemzetközi munkamegosztásnak, meg­szűnésére vezetett. Az a gazdasági alaptörvény háttérbe szorult, hogy minden ország azt ter­melje, ami ránézve komparative legjobban és a legolcsóbb termelési költségekkel termelhető és átvegye más országok termelésének azt a részét, amelyet saját maga csak kedvezőtle­nebb viszonyok között tudna termelni. Melyek ezen szomorú jelenségekkel szemben a védelem eszközei? Nálam hivatottabb állam­férfiak mondották ki .azt a tételt, hogy a nem­zeti politika eszközei ennek a válságnak teljes­ségében való megszüntetésére nem kielégítők. Ez magától is értetődik. A nemzetközi politika eszközeiről most itt ennek a javaslatnak tárgyalásánál nem kívá­nok szólni. Mindannyian tudjuk, melyek azok: oly szerződéseknek megkötése, amelyek az áru­cserét akadálytalanabbá, a termelés elhelyezé­sét simábbá tennék, legyenek ezek regionális megállapodások, legyenek ezek az exportálla­moknak külön megállapodásai az agrárimportra szoruló államokkai, vagy legyenek ezek olyan megállapodások, amelyek létrejöttének való­színűségét leginkább látom: a legtöbb kedvez­mény helyébe preferenciális alapon létesítendő kereskedelmi szerződések megkötése, amelyekre nézve természetes előfeltétel, hogy Amerikával szemben, amelyet ez a kérdés legjobban illet, eiz a kérdés előzetesen rendeztessék. Az a néze­tem azonban, hogy a nemzeti politika sem lehet tétlen a helyzettel szemben és a nemzeti politika sem helyezkedhetik a non possumus álláspont­jára! Itt kapcsolódom bele tulajdonképpen e törvényjavaslat tárgyalásába, amelynek be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom