Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-444

Az országgyűlés képviselőházának -4-4-4. i vezető szavai a költségvetés egyensúlyba hozásán kívül a javaslat célja gyanánt a legjobban sújtott lakosság támogatásának fokozottabb szükségességét írja elő. (Rothenstein Mór: Éppen az ellenkezője igaz! — Zaj a jobboldalon.) Nézetem szerint az egyes termelési osztályok segítése állami eszik őzökkel, tehát az állami budgetből fakadó eszközökkel lehet átmeneti szükségesség és állítom azt is, hogy ebben az évben, — hiszen először az idén kezdtük ezt a politikát, amidőn ránkszakadt a lavina gyorsaságával az agrártermények értékesítésének majdnem lehetetlensége, — (Ügy van! a jobboldalon.) helyes volt ezt az intézkedést megtennünk. (Ügy van! a jobboldalon.) De célom a Képviselőházban szóvátenni azt, hogy ez nem az a politika, amelyet a jövőben állandósítanunk szabad és pedig azért nem, mert mesterséges helyzetbe állítja be termelésünket, favorizál olyan termelési ágakat és olyan termények produkálását, amelyek nemzetközi viszonylatban e mesterséges injekció nélkül elhelyezhetők nem lennének. Nem mondom, hogy Magyarországnak a búzatermelésiről le kell térnie, mert nem térhet le, hiszen talajának egy része — hogy terminus technikust használjak — abszolút búzatermelő talaj, amely rászorul arra, hogy búzát termeljenek rajta. Ezzel szemben azonban van egy része a magyar termőtalajnak, amely nem abszolút biízatermelő talaj, ahol nagyobb termelési költség mellett rosszabb búzát termelünk és ha a termelés átállításával oly mezőgazdasági termelési ágak felvételére térnénk át, amelyeknél az értékesítés könnyebb és lukratívabb lenne, sokkal nagyobb szolgálatot tennének e termelési politikának, ha szüksége«,, pénzügyi áldozatok árán is való segítésével, mint azzal, hogy természetellenesen favorizálunk segítséggel oly termelési ágakat, amelyeknek helyzete, vagy termelésének fokozása nemzetközi viszonylatban kilátástalan. Mert ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a búzaválság átmeneti jelenség. A búzaválság és a gabonatermelés válsága annál kevesebbé átmeneti jelenség, mert van egy ország, és ez Oroszország, amely forszírozza a területek feltörését, ahol minden évben millió és millió hektár új gabonatermelésre feltört terület kerül versenybe az európai és az amerikai államok termelésével. A gazdasági életben nincs non possumus. Magyarországnak sem szabad arra az álláspontra helyezkednie, hogy mivel a trianoni szerződés velünk szemben igazságtalan gazdasági helyzetet teremtett, most a földre fekszünk és nem tudunk exisztálni. Annál kevésbbé szabad ezt tennünk, mert meggyőződésem, és ez nemcsak az én meggyőződésem, hanem az ország jeles gazdaságpolitikusainak meggyőződése is, hogy Magyarország még jelen keretei közt is gazdaságilag possibilisan exisztálni tud. Amiben azonban mulasztás van és amiben nem látom, hogy valami történnék, az ennek az országnak energikusabb mezőgazdasági termelési politikája. Mert amidőn a világ rohamlépésekkel halad előre, amidőn a világon gépekkel, a kémia, a tehnika minden eszközével olcsóbbá teszik a mezőgazdasági termelést, akkor mi csak mezőgazdasági termelésünknek megfelelő parade útján olyan termelési ágakra való átállítása

1 val vehetjük fel a versenyt, amelyre nézve a posszibilitás nálunk megvan, (Ügy van! a jobboldalon.) A legnagyobb vád, amit a kapitalizmus ellen obiektíve emelni lehet, s amelyet magam is, ennek a termelési rendnek híve, magamévá teszek, a következő. {Halljuk! Halljuk! a jobb'ése 1930 december U-én, csütörtökön. 195 oldalon.) A kapitalizmus a termelés szervezetlenségét, sőt gyakran anarchiáját jelenti. Mindenki termel azt, amit akar, gazdasági belátás nélkül is, az egyetlen hátrány az a büntetése, amelyet magángazdaságilag szenved el akkor, ha helytelenül termel. A kisebb gazdasági belátással szemben azonban a nevelés és a propaganda eszközei nagyon lassan működő eszközök. Amikor a világnak az a^ része, amely itt áll a termelés szervezetlenségével, szemben fogja magát találni a világnak azzal a részével, ahol a termelés drákói eszközökkel és az államhatalom parancsával szerveztetik, ebben a versenyben alul kell maradnia, ha nem. veszi át az ellenféltől azokat az eszközöket, amelyek a termelésnek a megszervezésére lehetségesek. A szovjettől, az oroszországi állapotoktól bennünket diametrikus ellentétek választanak el, egy azonban sejtésem szerint átveendő a szovjettől és ez az emberiség fejlődésében meg is fog maradni: mégpedig a termelés szervezettsége. Ebből le akarom vonni Magyarországra nézve a következőket: ha nem is diktatórikusán, de mindenesetre a rábeszélés és a propaganda eszközein túlmenően, ha kell, az állam kényszerével át kell állítani termelésünket azokra a mesgyékre, azokra a vonalakra, amelyek nélkül a nemzetközi gazdasági folyamatban alul maradó veszteseknek kell maradnunk, mert — ismétlem — a felvilágosítás eszközei nem lesznek elég hatékonyak. Ha mi nem tudjuk befogni az állam hatalmát arra, hogy a termelést kényszerűleg vezesse azokba az irányokba, «hol lukrativ, akkor Magyarország mezőgazdaságának helyzetét bizony súlyosnak látom. A kényszer alatt nem értem okvetlenül a bolsevisták által alkalmazott kényszert. Az államhatalomnak más eszközei is vannak. Itt vannak például azok a segítségek, amelyeket adunk ennek a termelési ágnak. Adjuk ezeket olyan formában, hogy ezeknek a segítségeknek útján tereljük át a termelést abba az irányba, amelyben lukrativ és így sokkal egészségesebb, sokkal állandóbb gyógyulást fogunk nyújtani a magyar mezőgazdaságnak, mint az a segítség, amit kénytelenek voltunk az idén más formában adni. Ezzel kapcsolatosan nagy hibának tartom közéletünknek azt a mindig erősebbé váló tendenciáját, amelynek forrása az elégedetlenség, — hiszen az elégedetlenség éleszti a szenvedélyeket — és amelynek metódusa az, hogy egyes termelési ágakat egymással szembeállít. Jelszóvá, dogmává vált, hogy az agrárbajok egyik okozója az úgynevezett agrárolló, az iparcikkek magasabb ára a mezőgazdasági cikkek áránál. Ez a tény ^természetesen megáll és ez hiba. Ebben a hibában azonban komplikált tényezők játszanak keletkeztető szerepet. Ha meg méltóztatik nézni azt a görbét, amely a mezőgazdasági cikkek árait és a nagyipari termelés árait hasonlítja össze, akkor méltóztatik majd látni, hogy a nagyipari termelési index — az úgynevezett Grosshandelsindex —, ma már csaknem ugyanazt a lemenő tendenciát mutatja, mint a mezőgazdasági index. A hiba tehát a megélhetési indexben van, azokban a kiskereskedelmi és fogyasztóig árakban, amelyeken az árucikkeket a közönség kézhez kapja. Szóval egy másik olló van, — amelyet, azt hiszem, igazságtalanul neveznek kereskedelmi ollónak, mert a kereskedelem sem bűnös benne — amely erős eltérést mutat a nagybani és kicsinybeni árak között, mégpedig oly fokú eltérést, amely — és ez nagyon frappáns — a múltban sohasem létezett. Megjegyzem, ha eb27*