Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-443

Az országgyűlés képviselőházának UUB. ülése 1930 december 3-án, szerdán. 161 mázottainak fizetését leszállítja, erre a vállalatokat nem kötelezheti, a pótadóval azonban ezeket is kötelezi. A bizottságban azt mondotta a miniszter úr, hogy ennek a rendkívüli adónak fenntartásáról vagy elejtéséről évenként határoz a törvényhozás a költségvetési törvény keretében s most csak azért van erre múlhatatlanul szükség, mert csak ezen a módon tudja megmenteni az államháztartást a deficittől. Nagyon szomorú dolog és szomorú helyzet, ha csak ezen az úton-módon tudunk gondoskodni az államháztartás megmentéséről. Előttem szólott igen t. képviselőtársam m felemlítette, hogy mit kellene tenni. Javaslatokat említett, amelyeket ugyan felelős részről nem hallottunk, de abban igaza van, hogy ez a hangulat nem mostani. Errenézve hivatkozhatom egyes túloldali kiváló képviselőtársainkra, akik ebben a tekintetben már nyilatkoztak. Amikor arról van szó, hogy nem történt-e mulasztás, nem késtünk-e el ezekkel a javaslatokkal, nem évekkel ezelőtt kellett volna-e a nagy költségvetési emelkedést lecsökkenteni és nem akkor kellett volna-e már a takarékosságot megkezdeni, ebben a tekintetben, azt hiszem, az ellenzék nem érezheti magát hibásnak, nem érezheti magát felelősnek a túloldal sem, amennyiben onnét is történtek megfelelő nyilatkozatok és csak azok lehetnek elsősorban felelősek, akik ezt, sajnos, nem fogadták meg. Itt van például Erdélyi Aladár t. képviselő úr, aki azt mondotta (olvassa): «Szinte azt kérdem önmagamtól, vájjon nem most csalódom-e? Hiszen mikor évek során szinte rettegve hirdettem, hogy a nemzet gazdaságilag teljesen leromlott és.nem bírja a megpróbáltatásokat, amelyek^ minden valószínűség szerint még reá várnak és követeltem a legmesszebbmenő takarékosságot, akkor a sötétlátók és vészkiáltók közé soroltak kevesedmagammal.» Ilyen sorsa van neki, aki sürgeti a takarékosságot, a magasállású tisztviselők fizetéscsökkentését stb. Ebben a tekintetben előttem: szólott t. képviselőtársam, Farkas Elemér is hivatkozott Teleszky János volt pénzügyminiszter, felsőházi tag úr nyilatkozatára,* amelyben megállapította, hogy à krízisnek két oka van, egyfelől a tőkehiány, másfelől a gazdasági törvényszerűségnek az egész vonalon való nagymérvű figyelembe nem vétele. Azt is mondja, hogy a közhatalmak ötletszerű belenyúlása a gazdasági életbe is olyan zavarokat csinált, amelyek a mai viszonyokat előidézték. Ilyeneket mondottak. Például Teleszky volt miniszter úr azt mondotta, hogy ő kényes helyzetben van a kritika gyakorlásában, mert ez a kormányra nézve nem kellemes. Ilyenformán fejeztekimagát kritikájában; hogy bizonyos mértékben tartózkodik a kritikától, mert azt látja, hogy a kritika a kormány megbecsülésével nem találkozik. Ez ellen a pénzügyminiszter úr tiltakozott, annyiban, hogy ő nem úgy veszi ezt. .'. T. Ház! Ezt kétféleképpen lehet érteni, ö excellenciáját, mint volt pénzügyminisztert talán nem az zsenírozza, hogy a kormánynak nem kellemesek az ő megjegyzései, az ő érvei megbecsülése tekintetében, hanem talán az, hogy ő is rontja a kormány megbecsülését. A dolog úgy áll, hogy a kritikát el kell fogadni, bármely részről jön is, az hazafias dolog; és akár kellemes valakinek, akár nem, azért nem szabad attól tartózkodni. Váry Albert t. képviselőtársam is azt mondotta, hogy arra hívja fel az ellenzéket is, hogy ne politizáljunk, hanem csak gazdasági kérdésekkel foglalkozzunk, r fogjunk össze és e mellett bizonyos szemrehányásokat tesz az ellenzéknek, de azt mondja: viszont a kormánynak és a kormányzópártnak is a fenti igazságokat szemelőtt kell tartania. Tudniillik, hogy a josros kritikát el kell fogadni. Ezzel azt akartam kimutatni, hogy ^igenis, volt kritika, évek óta folyik a kritizálás úgy bent a pártban, mint különösen az ellenzék részéről, sajnos, kénytelen vagyok azt megállapítani, hogy ennek alapján nem történtek meg azok az intézkedések, amelyek a hibák megakadályozására szolgálhattak volna. En, t. Képviselőház, nem remélem azt, — legfeljebb ha ideiglenesen, a deficit eltüntetésére — hogy ennek nagyobb hatása lesz. Általában az a véleményünk, hogy a gazdasági helyzet csak rosszabbodni- fog. Segíteni akarunk egyes osztályokon a másik rovására, ez olyanformán van, mint ahogy valamelyik nap olvastam az egyik lapban, — és valami igazat kell adni neki — hogy az egyik ember zsebéből kivesznek 100 pengőt és beletesznek a másik zsebébe 40 pengőt, 60-at pedig a bürokrácia visz el. Arra is nagyon kell vigyázni, amire Teleszky figyelmeztet bennünket, hogy az agrárérdekek egyoldalú támogatása a kultúra ha-, nyatlását idézheti elő. Nem akarok hosszasabban foglalkozni ezzel, de statisztikai adataim vannak arról, hogy mennyire romlottak a viszonyok, hogy például ennek az évnek első kilenc hónapjában 12%-kai kevesebb volt a vágóhidak forgalma és 30%-kai kevesebb a kenyérfogyasztás, úgyhogy az ember igazán azt kérdi: mit esznek az emberek tulajdonképpen? 1929 augusztusában 11 millió volt a forgalmi adó, 1930-ban pedig júliusiban és augusztusban, tehát két hónapban volt 11 millió, szóval ez is 'folytonosan csökken. 1930-ban kilenc hónap alatt 300 millióval kevesebbet költöttek az emberek ruházati cikkekre, mint az előző esztendőkben. Ez mindenütt a romlást jelenti. A létszámcsökkentést szükséges rossznak tartom, természetesen azonban valamit csinálni kell, és ebben a tekintetben az igen t. pénzügyminiszter úrnak igaza van, hogy egészségtelen állapotnak tartja a magasabb állások túltengését, és azok számát a lehetőség szerint korlátozni alkarja. Akkor, amikor a miniszter úrnak ez a meggyőződése, tisztelettel^ azt kérdezem, miért nem méltóztatott ezt már régen megkezdeni. Hiszen amióta miniszter, már azóta is igen sokat tehetett volna a létszám csökkentésére. Tudjuk, hogy már a háború előtt is elkezdték a közigazgatás egyszerűsítését és az rosszabb lett, mint addig volt. Ma a kis Magyarországon több tisztviselő van, mint Nagy-Magyarországon volt. NagyMagyarországon volt 19 államtitkár, „ma van 27, szám szerint megilletné az országot 8. NagyMagyarországon volt 28 helyettes államtitkár, ma van 91, megilletné 9. Nagy-Magyarországon volt 300 miniszteri tanácsos, ma van 650, megilletné 100. A békebeli költségvetésben az adminisztráció az összköltségvetésnek 29%-át, most pedig 54%-át teszi ki. Ennyibe kerül, ilyen drága nálunk, a bürokrácia fenntartása. A köztisztviselők száma is több ma, mint volt Nagy-Magyarországon, de még inkább feltűnő az, hogy az aktaforgalom a minisztériumokban hogyan nőtt, 1914-ben 1,250.976 volt, ma 1,903.773. Üj hivatalokat, tanácsokat, bizottságokat állí; tottunk fel, közbejött a Társadalombiztosító Intézet is, előre nem látott óriási '• deficittel, körülbelül 100 ipillió pengőt áldoz rá az áU&TO