Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-443
Az országgyűlés képviselőházának H3. ülése 1930 december $-án, szerdán. 147 én itt nem óhajtom részletezni, csak egyet akarok kiemelni ezek közül és ez az, hogy a normálstátusznak megállapítása nem mehet a kistisztviselők számának, helyzetének, előlépési lehetőségének rovására. Amikor ilyen diminuai ó javaslatot kapunk, de egyúttal kijelentik, hogy csínján kell bánni a vezető tisztviselők számának csökkentésével, mert minden osztályban kell egy főnök, annak kell egy helyettes, mert a főnök sokat megy szabadságra, előrehaladott kora miatt sokszor üdülésre van szüksége, ezt nem tartom elegendő indokolásnak, e mellé a törvényjavaslat rneFé, mert minden elképzelhető és elképzelhetetlen feltevést bele tudok magyarázni. A vé°én attól kell félni, hogy a díjnokok. a sep'édfno'a'lma^'Vk és a ö zámti«7+Ak lesznek azok, akiknek piámat apasztani fog.iák. Ezek az apró tisztviselők lesznek azok, akik megadják az állam takarékosságának árát. De ezentúl is volt a pénzügyminiszternek egy kijelentése, amely valósággal hadüzenet a fiatalság ellen, amelv bejelenti az állami igazgatás megkövesíté"ét. Ezek azonban mind olyan kérdések, amelyeket a kormánynak azzal a tisztviselői táborral kell elintéznie, amelyet ő eddig megingathatatlan oszlooának r tartott és amelyet most hol enyhe, hol brutális nyomással kényszerítenek például szelvényei leadására a városi választásnál és kényszerítik arra, hogy a létező kormányoknak ezt a legtökéletesebbike! akár a kereszttel fenyegetőző ököl, akár a jól felprovian+ozott mentőhajó formájában a városnál is támogassák. Tovább menve a javaslat egyéb rendelkezésein, van a javaslatban egy a költségvetéstől — mondhatnám — teljesen független fejezete és ez a rokkantellátási adónak, ennek a céladónak meghosszabbítása. En annakidején, amikor ez a törvény megszületett, valóban követeltem a rokkantak érdekében egy céladót, de nem azt. amelyet most fizetünk, hanem azt, amely a háborús nyerészkedőket adóztatja meg, amely azokat adóztatja meg, akik a háborút jó összeköttetéseik révén a civilben való hazafias lelkesedés^ kellemes és hasznothajtó pozíciójában tudták eltölteni. De jobb híján el tudom képzelni azt, hogy ez az adónem született meg és ezt az adónemet akarják meghosszabbítani, csak nem tudom elfogadni a rokkantak ellátásának módiát és mérvét, mert ennél azután valóban százszázalékig érvényesül a magyar állam koldusszegénysége. Erről azonban más alkalommal kell és, fogunk is szólni, mert a rokkantak ügyét, amelyet a kormány egyszerűen^és könnyedén ebben a javaslatban néhány mellékmondattal akar elintézni... (Propper Sándor: Bagóval fizeti ki őket!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéthly Anna: ...nem akarjuk és nem engedhetjük ilyen mellékes problémává degradálni a törvényhozásban. (Jánossy Gábor: FŐprobléma az, nem mellékes probléma. — Malasits Géza: Restelhetik magukat miatta! — Propper Sándor: Azért ajánlottak bagót! Bagóval fizetik ki őket! — Zaj.) Elnök: Kérem Propper képviselő urat, szíveskedjék tartózkodni ilyen, a jó ízlésbe ütköző kifejezéstől. (Propper Sándor: Kérem, nem én találtam ki, nem én adtam bagót a rokkantaknak. — Malasits Géza: Azt sem kapnak. Negyvennyolc fillért kapnak egy hónapra.) A képviselő uraknak nincs joguk közbeszólni; ne zavarják, a szónokot. (Zaj.) Csendet kérek minden oldalon. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. Kéthïy Anna: T. Ház! Csak néhány szót mé" a törneiskolák összevonásáról. Szeretném tudni, hol kezdődik és hol végződik a törpeiskolák fogalma, mert nem kaptunk számot róla. A miniszter urat kell idéznem, aki szerint még ma is vannak 110-es és 120-as létszámú iskolák, és szerinte nagy eredmény lesz az. ha az összevonás révén felszabaduló tanerők elhelyezése folvtán sikerülni fog ezt a létszámot 90-re redukálni. Meg kell mondanunk egyúttal azt, hogy mi nagyon örülünk annak, ha a felekezeti iskolákból állami iskolákat létesítenek, akármennyire ismerjük a jelenlegi állami i c kolák felekezeti ízét, akármennyire kiábrándító számunkra a kultuszminiszter úrnak az a kijelentése, hogy ő nem akarja rontani azt az intim viszonyt, amely állam és felekezet között van, (Jánossy Gábor: Nagyon helyesen! — Malasits Géza: Ez sem védi meg magukat!.) és hogy állami searélyt ad a papnöveldéknek is... (Zaj. — Várnai Dániel: Evenként 40 millió pengőt! — Elnök csenget. — Várnai Dániel: Nagyon drásra nekünk ez a liezon a miniszter és az egyházak között!) Elnök: C c endet kérek! (Malasits Géza: A lelki rendőrség kiadásaitól koldul az ország! — Jánossy Gábor: Az állam taloköve^ a tiszta erkölcs és ezt az egyházak kultiválnák! — Malasits Géza: Száz évvel ké r őbb jött az úr a világra! — Zaj. — Elnök csenget) Kéthly Anna: ... és bármennyire nem helyeseljük azt. hogy a kultuszminiszter úr kijelenti, hogy híve a felekezeti oktatásnak. De erről a kérdésről itt nem akarok bővebben beszélni, mert ez a kérdés a népoktatás esryik alapvető kérdése. Ez a nagy harc a felvilágosodás és a klerikaüzmus között, az egyházi iskola és a világi oktatás között. En nem vasryok hajlandó ezt a kérdést költségvetési kérdésként tárgyalni és szerepeltetni, mert ez nem az államsegélyeknek, hanem az államnak az ügye, ez nem adminisztrációs probléma, hanem állametikai kérdés, és ebben a kérdésben közoktatásügyi javaslataink kapcsán lesznek adataink, szempontjaink és lesz szavunk. Ezzel végeztünk is a javaslatnak azokkal a mellékes intézkedéseivel, amelyek megelőzik, vagy körülfogják a legfontosabbat, mert a javaslat sokféle és szántszándékkal összehordott intézkedései között csak egyetlenegy fontos van: és ez a kereseti adónak a második fejezetben foglalt pótlékolása. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mindjárt elöljáróban egy kérdést kell itt tisztázni, mert úgy látom, hogy javaslat, indokolás, miniszteri kijelentések és előadó egyek abban, hogy e kérdésnél homályt támasszanak, illetőleg a kérdés körül lebegő homályt lehetőleg ne oszlassák el. Azok a képviselőtársaim, akik ezt a kérdést nem ismerik, a mai napig is abban a hitben vannak, hogy ez a pótlékolás csupán a közalkalmazottakra vonatkozik, illetőleg részben vonatkozik a magántisztviselőkre. Elősegít^ ezt a tévedést a javaslatot kísérő indokolások és ismertetések sorozata, amelyek valóságos ellenzőt állítanak azok szeme elé, akik ezt a kérdést nem ismerik. Állandóan a fixfizetésűekről beszélnek, holott az indokolás egy elrejtett mondatából is kitűnik az ellenkező, hogy nem fixfizetésűekről és nemcsak a köztisztviselőkről van szó, amikor az indokolás idézi az 1929 : XXIII. tc.-et, amely szerint «alkalmazotti kereseti adó alá tartozik az ország r területén lakó egyénnek, akár belföldön, akár külföldön élő munkaadóval 20
