Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-443

Az országgyűlés képviselőházának 44 J pességével hozzuk arányba. Az eddigi költségvetésekben fordított szisztémát követtünk. A kormányzat az esztendők folyamán felállított egy egyre bővülő, egyre terjedő, egyre szélesedő költségvetést, azután ehhez a felállított kerethez szabta a bevételeket, amelyeket akárhogyan és -akárhonnan, de elő kellett teremtenie. Hogy ez a szisztéma, ez az egészen furcsa rendszer mire vezetett, arra elég azt megfigyelni, hogy a szanálási költségvetés 440 millió pengőjét sikerült a mai költségvetés 895 millió pengőjére feltornászni, vagy pedig, ha elfogadjuk a pénzügyminiszter úr által adott korrekciót erre a két számra vonatkozólag, — ami különben nagyon vitatható — akkor az 544 millió pengő bruttó költségvetést a szanálás idejéről feltornásztuk 750 millió pengőre, anélkül, hogy a költségvetés ilyenforma emelkedésének akár egyik részről, akár másik részről valaki hasznát látta volna. Amikor ezt a kérdést kutatjuk és nézzük, akkor igen hálás volna a belügyi vigadó, a freskók és Lillafüred kérdését felsorolni (Propper Sándor: Abba temették a pénzt!) és az állami pénzügyek intézésének rendszerét ezekkel a kiadásokkal jellemezni. De elég, ha rámutatok arra, hogy ezekből a kiadásokból alig-alig jutott valami szociális célokra," annál több rendészeti és rendészetihez hasonló kiadásokra, amelyek jelenükben feleslegesek, jövőj jükben pedig végzetes kihatásúak lehetnek. Pénzügyi politikánk egyfelől terheivel, másfelől kedvezményeivel egészen határozottan városellenes képet mutatott, anélkül azonban, hogy falutoarát lett volna, anélkül, hogy a falunak bármiféle igazi alapvető kedvezést nyújtott volna, mert vannak ugyan Magyarországon mintajárások, ahol megbüntetik az ellenzéki polgár azért, ha kerítése előtt nem takarítja el a szemetet, de mintafalvak, amelyeknek egészségügyét sikerült volna feljavítani, amelyeknek oktatását sikerült volna a kor színvonalára emelni, Magyarországon igen kevés számmal akadnak, jóllehet minden a falu védelmének jegyében történik és a kormányzat intézkedéseiben határozottan városellenes tények sorakoznak fel. Az az adópolitika, amely ezt a költségvetést eredményezte, mind a mai napig kifejezetten és ridegen osztálypolitika volt. A nagyipar, a nagytőke, a nagybirtok megtalálta mellette a maga számításait; akik azután elvéreztek az állam pazarlásának esztelen és bűnös rendszerében, akiknek ez a budgetpolitika elvágta a nyakát, azok mind a kisemberek, a kisexisztenciák voltak. Azt hitték, hogy a pusztulás járványát sikerül majd csak ezekre a kisexisztenciákra korlátozni. De a járványoknak semmiféle fajtáját nem lehet az egyik házból kitiltani, ha a másik házban már dühöng, ha az infekció anyaga a levegőben kering. Ugyanúgy nem lehetett a túladóztatás által fokozott gazdasági válságot sem c^ak a nincstelenekre korlátozni. S ennek következtében ma már ott tartunk, hogy azok a dédelgetett rétegek is, amelyekből a kormányzat hatalma és választások^ idején választási erőforrásai táplálkozik, már szintén érzik a válság szelét. Nem is lehetett volna tragikusabb kudarca a mi állampénzügyeink vezetésének. mint például éppen a bolettatörvény. Miután éveken keresztül a legnyiltabb kegyetlenséggel protezsálták a városi munkással és fogyasztóval szemben a nagybirtokot, egy szép papon arra kellett ébredniök, hogy a nagybiis 145 tok igen minimálisan tesz elegét a maga adófizetési kötelezettségének, Sürgősen hozni kellett tehát egy adópolitikai rendszabályt, amellyel ennek a direkt adónak elvesztett jövedelmét fogyasztási adóval igyekeztek pótolni vagy — helyesebben megállapítva — forgalmi adóval és ezt a fogyasztási, illetőleg forgalmi adót egy egészen más réteg nyakába kellett hárítani, mint amely az egyenesadót lett volna kénytelen viselni. Ennek az egy adótételnek csődje és ezzel kapcsolatban az egész adózási politika csődje kellett volna, hogy meggondolásra késztesse 'azokat, akik az orszás sorsát a hatalom jogán már több, mint egy évtizede intézik. Ha ezeket az intézőket valóban a segítés komoly szándéka, nem pedig. . a maguk párturalmának érdeke vezette volna, akkor csak egyfajta megoldással léphettek volna az ország elé, mégpedig a kiadásoknak radikális csökkentésével, a költségvetésnek legalább 30%-kai való erőteljes lefaragásával. mert más módon ebben az országban az állam pénzügyek egyensúlyát létrehozni nem lehet. (Propper Sándor: A nagy pénzügyi zseni csak ezt tudta kiizzadni: a kereseti adó felemelését!) Amikor a költségvetés lefaragásáról van szó, egy pillanatig foglalkozni kell azokkal is, akik ezt a propozíciót azonnal hajlandók köztisztviselőellenesnek felfogni. Mi nyomatékosan kijelentjük, hogy nem kívánunk sem létszámapasztást, sem fizetésredukciót az alsó- és a középső kategóriákban és a felsőbb kategóriákban sem azért kívánjuk ezt, mintha a fizetésredukció hozamát olyan összegnek tartanok, amely alkalmas volna az egyensúly helyreállítására, hanem tisztán példamutatás kedvéért, ami abban foglalható össze, hogy az állam, szolgái nem gazdagodhatnak akkor, amikor az állam a nyomor és pusztulás szélén áll. (Eri Márton: Gazdagodnak? Nem tudom, melyik tisztviselő gazdagodott még meg: a fizetéséből!) Bizonyos, hogy a takarékossággal kapcsolatban lesznek olyanok is, akik felénk szögezik azt a kérdést, mit akarunk a takarékosságnál: a népiskolai vagy népjóléti költségvetésben, a rokkantügynél vagy a kórházaknál akarunk-e megtakarításokat*? Ne kerteljünk, mondjuk meg egészen nyíltan, hogy a magyar állam költségvetésében — hiszen utánam következő barátaim fel fogják ezt is sorolni — vannak olyan tételek, amelyek vagy felesleges luxuskiadások vagy, ami még ennél is sokkal rosszabh, a népesség egyeteme ellen irányuló célokat takarnak. A magyar államháztartás kiadásainak lebontása és részleges átalakítása miszerintünk annyit jelent, hogy a rendőrállamnak szociális állammá való átalakítását sürgetjük. Miivei mi egészen természetesen nem. állunk, mert nem is állhatunk a rendőrállam alapján, hanem hivatásunknál, kötelességünknél fogva a szociális állam igénylése a mi feladatunk, az államháztartás válságából nem látunk más kivezető utat, mint a rigorózus és céltudatos takarékossági politika megindítását. Ha ahelyett, hogy a most benyújtott törvényjavaslat alapján állva, annak részleteit bírálnók, kisebbségi véleményt terjesztünk elő, ez azért van, mert ez a javaslat arculcsapása a rendőrállam lebontására és a szociális állam felépítésére vonatkozó alapelveknek, mert ^takarékosságot csak hirdeti, de nem valósítja meg, hanem ellenkezőleg csak súlyosabb megterhelést hoz, fokozza azt a túladóztatás, amely egyik alapoka magának a gazdasági válságnak. Ebbgl a javaslatból egészen nyilvánvaló, . ülése 1980 december 3-án, szerdán.