Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-427

76 Az országgyűlés képviselőházának 4-27. ülése 1930 október 29-én, szerdán. Gyula: Ez helyes.) No lám, eljutottunk »oda t. képviselő úr, hogy egy nézetet vallunk a lakástermelés terén. (Peidl Gyula: Egy kis jóakarattal! — Derültség.) Ami pedig, mint látni tetszik, részemről mindig volt és megvan, iha szociális kérdésről van szó. Ami mármost magát a javaslatot illeti, én szívesebben láttam volna, ha a kormány akár az osztrák, akár a német mintára létesített Woihnungsförderungsgesetz-cel jött volna ide. Én félek minden új szövetkezettől. r Rendelkezésre állott volna akár az OKH, akár a Faksz, de ha már szövetkezetet csinálunk, akkor nézetem szerint ezt a szövetkezetet inkább az állam vette volna kezelésbe és nem a bankok. Aggodalmat keltő precedens: a bankok kezére juttatni az altruista kedvezményeket — jóformán ellenszolgáltatás nélkül. Annak az aggodalmamnak is kifejezést kell adnom, hogy én azt a 18 milliós veszteségtartalékot, amelyet a törvény statuál, nem tartóim arányosnak a tervezett 30 millióval, mert ha 18 millió veszteségtartalékot adunk, akkor legalább 100 milliónak kell lenni annak a tőkének, amelyet erre az akcióra fordítunk. De minek is ez a 18 millió veszteségtartalék, amikor a kötvényen úgy is rajta van az állami garancia?! Aggodalmasnak tartom azt is, hogy a LAB-kölcsönök ezzel megszűnnek és elyonatnak eredeti hivatásuktól. Meg kell állapítani azt is, hogy ez a hitel 10*67% kamat mellett nem mondható olcsó kölcsönnek, s mint már rámutattam, nagyon félek attól, hogy azok a tisztviselők, akik belemennek az építkezésbe, olyan terhet fognak magukra vállalni, amellyel megbirkózni nem fognak tudni, tehát esetleg olyan építkezésbe visszük bele őket, amely az anyagi romlásukat okozza. Feltétlenül honorálandó azonban a momentum, hogy így pénz kerül bele a közgazdaság vérkeringésébe, s egy hatalmas összeg jut munkabérek révén az iparosnak és munkásnak, bár nem az a nagy összeg, amelyet az indokolás mutat ki, mert hiszen tudvalevőleg a téglagyárak régen el vannak látva késtzanyaggal, tehát nem fognak új anyagot csináltatni, hanem a meglevő készleteket fogják itt felhasználni. (Jánossy Gábor: Kissé lejjebb az áiraikkal, mert a kartell teszi lehetetlenné az építkezést!) T. Ház! En minden lépést Örömmel fogadok, amely a lakástermelés ügyét előre viszi, s így ezt a lépést is, bár —- mint mondottam — a javaslatot sok tekintetben csonkának tartom. Meg vagyok győződve róla, hogy a részletes vita során ez a javaslat erős fésülésen fog keresztülmenni. De — mint mondottam — addig, míg népünk nem lakik egészségesebb lakásokban, hanem nedves odúkban kénytelen meghúzódni és ott nevelődik fel a jövő nemzedék, addig mi milliókat fogunk elkölteni kórházakra és mégis mindig kevés lesz a férőhely a mi kórházainkban. Az okos népegészségügyi és szociálpolitika a lakásnál fogja meg a népegészségügy kérdésiét. Bár a javaslatot a részletekben sok tekintetben átgyúrandónak tartom, de mivel a mai nyomorult viszonyok között is tagadhatatlanul határozott lépést jelent e téren előre és a munkanélküliség enyhítésére alkalmas és mert a kormánynak is az anyagi eszközök hijján hiába van meg a jóakarata, meg van kötve a keze, másrészt nem szabad elszalasztania egy ' alkalmat sem, mellyel az építkezést előmozdíthatj a, a javaslatot főleg a nemes intenciói miatt, általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik

1

? Griger Miklós jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: Mélyen t. Képviselőház! (Haltjuk! Halljuk!) Őszintén szólva ennek a törvényjavaslatnak tárgyalását a magam részéről a lehető legnagyobb aggodalommal szemlélem; aggodalommal nem a törvényjavaslatért, amely utóvégre egészen jelentéktelen dolog, hanem aggodalommal azért a szellemért, amely e törvényjavaslat benyújtásánál egyáltalán abban nyilvánult meg, hogy ma a Képviselőház ilyen dolgokkal foglalkozik. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Amikor a válság szele az egész magyar közgazdasági berendezkedést alapjaiban rázza; amikor tízezrével tűzik ki a földbirtok legkisebb kategóriáira az árveréseket; amikor a kereskedelem, az ipar stb., stb. a legteljesebb pangásban szenved; amikor kereseti lehetőség nincsen, — a szellemi proletariátusról nem is beszélek — akkor, hogy kormányunk ne találjon a Képviselőház számára más foglalkoztatást, mint ezt a javaslatot, azután az okirati kényszerről szóló javaslatot, majd pedig az energiagazdálkodásról szóló törvényjavaslatot: ez engem — őszintén megvallva — nagy aggodalommal tölt el, mert azt látom, hogy a kormány vagy nem tájékozott a helyzet rettenetes komolyságáról, vagy nem törődik vele. (Fábin Béla: Vagy nem tud segíteni!) Az egyik éppen olyan nagy hiba, mint a másik. Tucatszám kapom a leveleket a leglehetetlenebb tartalommal. Ma is kaptam egyet Tiszafüred községből, aláírva, melyben egy csomó polgár panaszkodik, hogy minden néven nevezendő beadványuk, kérvényezésük stb. teljesen hiábavaló és hatástalan, amit a földművelésügyi minisztériumhoz intéznek azért, hogy a Tisza már a határuknak igenigen jelentékeny részét — a számot nem tudom megmondani hirtelenében, de igen jelentékeny részét — elmosta és kérik a földmívelésügyi minisztérium segítségét arra, hogy a Tiszát régi medrébe visszaszorítva, ezeket az elvesztett földeket a községnek juttassa vissza. Levelük szerint — nem volt alkalmam bővebben foglalkozni a kérdéssel, mert '• csak ma kaptam ezt a levelet — még csak választ sem kaptak kérvényükre. Amikor arról beszélünk, hogy szociális nyomor van az országban, amikor arról beszélünk, hogy százezrei a falusi munkásoknak — az úgynevezett földmunkásoknak r — sem jutnak munkához, amikor itt egy egész nagy község gazdái veszítik el termőföldjüket, mi volna kézenfekvőbb, mint az, hogyha egy ilyen munkaalkalom jelentkezik, amely egyúttal mentési munka is, a kormány a maga egész erejével azonnal odaálljon és minden bürokratizmustól mentesen mentse azt, ami még menthető. Őszintén megvallom, hogy a kormányzatnak az a gondtalan, sőt kapkodó vitele, amelyet különösen a legutóbbi időben tapasztalunk, amikor «proximus ardet Ucalegon», amikor olyan hangulatot látok, ha kimegyek az ország bármely vidékére, amely egyenesen megdöbbentő, — nem is szólva azokról a levelekről, amelyeket naponta jóformán tucatszámra kapok — akkor én azt tartom, hogy a kormánynak más dolgokkal kellene foglalkoznia. De nem akarok ennél a kérdésnél túlsokáig immorálni, a helyzet úgy is meg fogja érlelni azt a kötelességet, ihogy a kormány azokhoz a dolgokhoz nyúljon 'hozzá, amelyekhez ilyen alkalmakkor hozzányúlni kell. (Gál Jenő: De ad-