Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-426
Az országgyűlés képviselőházának 426. ülése 1930 október 28-án, kedden. 63 t banáitom ezt számszerűleg jobban tudja; azt hiszem, 32 millió volt. (Fábián Béla: Huszonhat!) Tehát 26 millió. Itt nem kap a pénzügyi kormány többet. Itt nem kellett 26 millió, itt csak 6 millióért csinálják mindezt >a nagy hűhót semmiért. Azit mondom, mélyen t. miniszter úr, a logaritmusokkal való tornászást és a nagy pénzügyi koncepciók rejtelmes tételeivel való bűvészkedést hagyják abba. A magyar éllam élete egyszerű összeadásból és kivonásból áll. Talán az összeadás nagyon nehezen megy, de a kivonás nagyon is könnyen. (Farkas István: Többet költenek, mint amennyi a bevétel!) Az egész magyar állam nem olyan összetett masinéria a maga pénzügyi politikája szempontjiából. A magyar államnál egy alaptétel kell: önzetlenül és r úgy felépíteni az állam pénzügyi koncepcióját, hogy ne legyenek favorizáltak és kedvezményezettek a nagytömegűk kárára és hátrányára. Eat az egyet valósítsák meg! Ne legyen itt szövetkezeti címletek alatt altruista mezbe öltöztetett állás-sereg, és ne legyen itt üzletek tömege, hanem ha a miniszter úr azt mondja, hogy építtetni akar, rendelje magához az építészeket és rendelje magához azokat a kőművesmestereket, kőfaragómestereket, ácsokat, és hallani fogja a maga egyszerűségében azt, hogy: '«Ennyit tudok szolgáltatni csak azért, hogy induljon. meg az építkezés». Es meglássa, több pénz lesz a miniszter úr asztalán, több pénzt jegyeznek le nyomban és nem kell hozzá az a burkolt manőverezés, amellyel e törvényjavaslat helyességét igazolni próbálják. Olyan kitűnő ember, mint Temesváry előadó úr, kénytelen volt közhelyekhez folyamodni és közhelyekkel kidicsérni azt, hogy itt miféle jótéteményekét visznek véghez. Nagyon sajnálom, higy itt kénytelen voltam levetkőztetni ezt a kérdést a maga mezítelenségére. Nincs másról szó', higyje el nekem a t. Ház. Akik népképviselőnek vallják magukat és hirdetik, hogy választókerületeikben ugyanazt mondják, mint itt a Házban, azoknak lepvén bátorságuk itt minden oldalon felállni éa aztt mondani: nem kérünk ilyen javaslatból és nem kell nekünk ilyen segédeszköz. Higviék el uraim, ez olyan, mintha általában valamit szérumnak jelentenek ki, és amikor befecskendezik, akkor az megmérgezi a beteget. Ez olyan szérum, amelyet ha itt az építkezés problémájába be^ fognak fecskendezni, felfordul tőle az egész építkezés. Diszkreditálja a komolyságot. Ez az altruista gondoskodás olyan, mintha valaki nagykereskedést akarna folytatni egy grájzlerájjal. Ezt nem lehet sehova beállítani és felhasználni úgy, hogy ezzel az állam segítségére siessenek. Itt ki használ jiáik az államot és kihasználják azokat, akik az államot alkotják, kihasználják lelkiismeretlenül pénzügyi manőverek céljaira. Nem adok hasznot nekik és nem szolgáltatom ki sem az építőket, sem azokat, akik erre a kölcsönre rászorulnak, az ilyen hitelműveleteknek, amelyeknek csak egyesek látják hasznát, de kárát a nagy tömegek vallják. Azt tartom, t. miniszter úr, hogy ahhoz, hogy az építkezéseket megindítsa, nem bankokhoz kell folyamodnia. (Perlaki György: Hova?) Már egyszer ' próbálták. Nem tetszik emlékezni, hogy a városnak mibe került az, hogy amikor a városi építkezések kérdése került szóba s odament az építőmesterek szövetkezete r s odamentek más különböző ipartestületek és azt mondták: vállaljuk a munkát mi, — erre azt.felelték: «Nem! ti nem vállalhatjátok, ti nem vagytok nekünk garancia. Az a 4—5 bank — nem tudom melyik — majd ideadja a pénzt, ti lesztek majd a vállalkozók». (Petrovácz Gyula: Ez a helyes!) Tessék megnézni, milyenek ezek az építkezések, tessék azokat a vakolatromlásokat megnézni, tessék megnézni, miféle eredménnyel jártak, miféle lakásokat hoztak és termeltek azok. Nem lehet kuruzslókkal gyógyítani; gyógyítani csak orvossal lehet. Építtetni sem lehet mással, csak építővel. Nem lehet mással szanálni olyan kérdést, amely gazdasági szakot jelent, mint azzal, ami arra rátermett és élet hivatást képez. Az jobban, önzetlenebbül el tudja azt végezni és a jogos polgári haszon kereteit nem méretezi túl. A bankok koncepciója ezt nem ismeri. Ezeknél csak rideg számítás van. Ezek azt mondják kezeiket dörzsölve: ez a Wekerle egy derék, nagyszerű pénzügyminiszter, vele megkötöttük ezt a szerződést, nekünk ez jó lesz. Ha az építtető belepusztul, ha nem bírja ezeket a terheket fizetni, ha a gazdasági viszonyok még jobban sújtják és ostorozzák ezeket a kisembereket s azok nem tudják az annuitást fizetni, az a bankcsoport, amellyel ön szerződött, nem fog veszíteni, mert 18 milliót be kell szállítani a veszteségi alapra. (Zaj a baloldalon.) Egy 30 milliós emissziónál 18 milliót előre beszállíttatni ezzel a rendeltetéssel még sem lehet. Hiszen az állam 3 milliót rögtön ki is fizet. (Zaj a baloldalon.) Ez nagyon szomorú helyzet, és én meg vagyok győződve, hogy ha a t. miniszter úr megkérdezné külön-külön ezeket a. hátamögött ülő és mindenkor helyeslő tömegeket, (Jánossy Gábor: Hol itt a tömeg? Négyen vagyunk! — Derültség.) azok azt mondanák: nekünk ez nem tetszik, nem kell. Mi is jobban szeretnők, ha ez a javaslat nem feküdne itt előttünk. Higyje meg nekem a t. miniszter úr, hogy az államiban fontos dolog az, hogy a keresőosztályok és a do! gozó emberek valami megnyugvást kapjanak arra nézve, hogy nem marad mindig így, hogy lesz itt egy javulás, van itt egy kilátás. Ilyen javaslatokkal azonban csak nyugtalanítják a kedélyeket. Ilyen javaslatokkal kifelé sem szolgálják az állam „presztízsét, mert ha ilyen pupilláris biztosítékú papírost kreál a minisz ter úr, ezzel minden 'más, életben lévő jelzálogkötvénynek a piacát tönkreteszi. Miért vegyenek olyan papírokat és miért legyen érdeklődés a külföldön az olyan papírosok iránt, .amelyeket itt előkelő, nagy pénzintézeteink bocsátottak ki, és amelyeknek értékei ott fetrengenek a földön 1 ? Hogyan gondolja a miniszter úr, hogy ezeket fel lehet emelni, mikor önmaga csinál konkurrenciát nekik egy olyan kifoocs^ tással, amellyel eladja a kormány a lelke üdvösségét a magánérdekek szolgálatára s amelyet beleburkol egy látszatba, amely szerint az úgy néz ki, mintha jótétemény volna, pedig e helyett benne van a csírája annak a pénzügyi bomlásnak, amelyet legkevésbbé ön óhajt, mélyen t. miniszter úr, aki szeretne valamiképpen odaállni az ország elé és azt mondani, hogy próbáljuk meg ivalami egészséges akcióval fel építeni s megteremteni azt a lehetőséget, amelyet itt már tíz esztendő óta folyton rontanak és rombolnak. Pedig a figyelmeztető szó minden alkalommal elhangzott. Ugyanígy jár tunk a Társadalombiztosítónál, ugyanígy jártunk a Faksz-nál, s ugyanígy jártunk minden ilyen kísérletnél, amelyeknél mindig csak egyesek érdeke és a tömegek kára mutatkozott. Álljon meg (ezen a lejtőn a mélyen t. kormány! Az utolsó negyedóra van itt. Ilyen blöffökkel nem lehet többé megszédíteni senkit.
