Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-426

62 Az országgyűlés képviselőházának tisztelettel visszafordítsam és azt mondjam, hogy állításomat a törvényjavaslatnak most felolvasott részével /bebizonyítottam. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Nincs új állás! — Fábián Béla: De új fizetés vau! — Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Nincsen ! Tévedett a képviselő úr! — Fábián Béla: Majd meglátjuk! — Zaj. — Elnök csenget.) T. miniszter úr, én egyszer azt hallom onnan a bársonyszékekről, hogy ennek a kormánynak olyan szociális alapelvei vannak, hogy senkitől ingyen munkát nem fogad el, aki dolgozik, azt meg takarja fizetni, — dugsegéllyel vagy fnyilt segéllyel, az mindegy, de meg akarja fizetni — most pedig itt látunk egyszerre egy állást, aminthogy meg tetszik engedni azt, hogy a megbízott annyit jelent, hogy egy megbízotti állást kreálnak, kinek mtlnkaköre is meg van mondva. Lehet, hogy a miniszter úr majd az egyik miniszteri tanácsosát fogja oda [delegálni, méltóztassék azonban az előadó úrnak mindenesetre egy olyan módosítást előterjeszteni, hogy ezért pedig fizetés nem íjár. Akkor elhisszük ezt, de eddig nem ehhez voltunk hozzászoktatva. Eddig ahhoz voltunk hozzászoktatva, hogy a delegált urak iminden pozícióért külön-küiön dotációban részesültek. (Jánossy Gábor: Elég rosszul volt, ha így volt! — Fábián Béla: Volt? Ma is így van! — 'Zaj.) Tegyünk félre itt minden politikai ellentétet '(Helyeslés.) és mondjuk azt, hogy mindnyájunk célja ennek az országnak gazdasági talpraállítása; mondjuk azt, hogy nincs joga még egy ellenzéki képviselőnek sem a kormány olyan javaslatával szembehelyezkedni, amely a gazdasági egyensúly helyreállítását célozza, de kötelességük nemcsak iaz ellenzéki, de a kormánypárti képviselőknek is megakadályozni olyan törvényjavaslat törvényerőre emelkedését, amely mögött üzleti érdek húzódik meg. Kijelentem, hogy a miniszter urat — ha eddig még ezt nem látta — félrevezették ebben a tekintetben. A számok erejével megbirkózni nem lelhet. A miniszter úr most láthatja azt, — és azt hiszem, lojalitásától el is várhatom, hogy a számokkal nem fog szembehelyezkedni — hogy nem igaz az, hogy 30 milliót adnak ide; nem igaz az, hogy ők szolgáltatják ezt a tőkét; nem igaz az, hogy ez a kibocsátás altruisztikus céllal történő pénzfolyósítás; ellenben igaz az, hogy hárommilliót levonnak a kibocsátáskor az árfolyamból, minthogy 90-es a kibocsátási árfolyam. Látott-e már a miniszter úr, vagy kötött-e már a miniszter úr olyan kölcsönt, akár a régebbiek, akár az újabbak között, ahol nyomban 90-es kibocsátási árfolyam volt? Mit szóljunk ahhoz, hogy a magánvállalatok a mai időkben egy külön kibocsátásnál 95-ös árfolyamot tudtak létrehozni? Hát nem érzi-e ki a mélyen t. pénzügyi kormány ebből azt, hogy azok többet jelentenek a külföldi nagy pénzforrások előtt, mint az államkassza? Nem lehet-e félni attól, hogyha majd az állam odamegy, kopogtat és azt mondja: ennyi és ennyi millió pengő beruházásra van szükségem, (Gaal Gaston: Itt a precedens!) nem fogják-e azt mondhatni: hogyan bízzunk meg a magyar államban, amikor különbet produkált az önök országában egy-két magánvállalkozás? Meg kell állani és meg kell remegni erre a gondolatra. Mert ezek az okai azután annak, hogy udvarias formák között ^ azt mondják: bocsánatot kérek, t. magyar állam, de ha az ön kérelmét — nem akarok nevet megnevezni — X vagy^Y bankja garantálja, akkor szóba állok, de máskép nem állhatok szóba, mert ön, t. magyar állam, maga is szerződést köt ezekkel a pénzcsoportokkal és 6. ülése 1930 október 28-án, kedden. odaadja a veszteségi alapra azokat az összegeket, amelyeket altruisztikus alapon beszedett azoktól, akik eddig építkeztek. Nem lehet ilyen frivolitással idteállani és azt mondani, hogy most jót cselekszenek. Miniszter úr, az ön szándéka jó lehet, de a kivitelben borzalmasan téved. Mélyen t. miniszter úr, ön szívbelileg jó érzéssel lehet a családi házakat építtetőkkel szemben, de koncepcióilag — bocsásson meg — szörnyűséges^ elhibázottságba esett s kiszolgáltatta Önmagát is, a kormányt is és az államot is azoknak az alakulatoknak és érdekeltségeknek, amelyek ilyen szerződéseket kötnek a mélyen t. miniszter úrral. A mi célunk az, hogy munkához juthasson minden iparág — egytőlegyig — egy nagyvonalú építkezési programún megvalósításában. A miniszter úr azt mondja, hogy nincsen rá pénze. Próbálja meg, hogy erre a célra itthon nem tud-e pénzt teremteni. En ismételten állítom, hogyha tudják, hogy a kőműves, a lakatos, az asztalos, az ács, mindmind, valósággal munkatömegekhez jut, akkor itthon sietni fognak az ilyen kölcsönt lejegyezni. Hogyne jegyeznék azt le, hiszen önmaguknak jegyzik, az nekik kamatozik, nekik jövedelmez, nem pedig azoknak a csoportoknak, amelyekkel titkos szerződések köttetnek. Ezt a gazdasági nyíltságot méltóztassék már megvalósítani, s ne mindig úgy utólag értesüljünk a hivatalos és félhivatalos kommünikékből, hogy mi minden történt. Itt bátor vagyok újra figyelmébe ajánlani a miniszter úrnak azt, amit már egyszer elmondottam. Egyszer megjelent egy kommüniké, amelyben az állott, hogy 24 millió pengőt a minisztertanács kiutalványozott. A kommüniké ugyanazt tartalmazta, amit a földmívelésügyi miniszter úr itt el is ismert, hogy neki adták ezt a pénzt. Azt mondja a hivatalos kommüniké: erre az összegre nincs költségvetési fedezet, ez azonban vissza fog térülni azokból a különböző akciókra kiadott összegekből, amelyek már régen esedékesek. Mélyen t. miniszter úr, kegyeskedjék megengedni, de az azóta megjelent zárszámadásokban egy fillér elszámolása sincs ennek a 24 milliónak, hogy ez befolyt volnál 24 milliót tehát beismerten csak úgy könnyedén, odaadtak különböző akciókra, tyúkkölcsönre és mit^tudom, én mire; magánosok élvezték ezt a pénzt. Mármost nem láttuk ezeket a tételeket. (Jánossy Gábor: A számszék nem rekriminal ta? — Fábián Béla: A tyúkokat? — Jánossy Gábor: Az el nem számolt tételeket!) A számszék csak azokat a tételeket vizsgálhatja meg, amelyeket elébeterjesztenek, de ezt nem találja meg t. képviselőtársam a zárszámadásokban. Azután, ha már ezt tetszik kérdezni, vagyok bátor figyelmébe ajánlani azt, amit nagyon sok helyen olvasunk, hogy tudniillik egyszerűen napirendre tértek az ilyen kiadási tételek fölött, amelyeket odaadtak a Hangyának, a Futurának, a Faksz-nak és nem tudom kiknek, amelyek azonban nem folytak vissza, s^ amelyekre nézve ez a kitétel foglaltatik a zárszámadásokban: a miniszter urak e túllépéseket indokolták. De hogy mivel, milyen Belég-gel igazolták, hogyan számolták el * ezeket a milliókat, amelyek a nemzet gazdasági életéből hiányoznak, amelyekből tíz ilyen ak. ciót is le lehetne bonyolítani és nem kellene bankokkal szerződni, hanem tíz ilyen akciót a nemzet saját erejéből is létesíteni tudna — azt sehol sem olvassuk. Ha, 30 milliót egy 1500 milliós budget keretében így el kell adni, ha ilyen ézsaui szerződést kell kötni, akkor, engedelmet kérek, több volt a dugsegély, több volt az a pénz. (Ellentmondások a jobboldalon.) Fábián Béla