Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-438

404 Az országgyűlés képviselőházának U3 Végül pedig, ami azt a kérdést illeti, hogy igazságosnak tartom-e a maga újításaival ezt a törvényjavaslatot, azt kell mondanom, hogy igen s azért is megszavazom, de itt is látom és a bizottsági tárgyalásnál is észleltem, hogyha ezt a törvényjavaslatot nem kellő előrelátással hajtják végre, akkor ez* a törvényjavaslat igazságtalanságokat is teremhet, szerzett jogokat sérthet; ebből kifolvólag tehát kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy mikor majdan ennek a törvénynek végrehajtási utasítását kiadja, méltóztassék gondoskodni arról, hogy ez a törvény a maga üdvös kihatásaiban tökéletes legyen, és ne okozzon igazságtalanságokat sehol sem. Ne okozzon igazságtalanságokat a már szolgálatban álló egyének szerzett jogait illetőleg, mindenekfölé helyezve azonban^természetszerűleg a hadviseltség eléggé nem értékelhető jelentőségét és a vitézség jutalmát is. Mindezek után természetesen nem / lehet más álláspontom, mint hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes táirgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán. — A szpnokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Képviselőház! Rövid megjegyzéseim során be fogok kapcsolódni az előttem szólott igen t. képviselő úr fejtegetéseibe, méltóztassék azonban megengedni, hogy ezt a bekapcsolódást sorrendben csináljam és ne hozizam ide előre. Röviden kijelentem, hogy a javaslatot nem fogadom el. Néhány megjegyzésemmel inrlo kölni kívánom ezt az elutasító álláspontot s talán rövidesen / 6sszef ogla lom mii 1 dazt, amit állásfoglalásom megtámasztásaképpen már a bizottságban is elmondtam, s itt még csak most megtoldhatom ezeket azzal, hogy nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot olyan időben, amikor a kormány éppen az elmúlt napokban egy másik törvényjavaslatot terjesztett elő. amely szerint a kormány hat esztendőn keresztül az állást kereső ifjúság számára egyenesen lehetetlenné

1 teszi, hogy az. állami vagy a városi íközigazgatásban elhelyezkedhessék. De ha ez nem is volna, ha nem volna az, hogy egy kiváltságos réteget kreál mások rovására, rendes körülmények között sem tudnám magamat elhatározni arra, hogy ezt a javaslatot elfogadjam, mert az álláskeresés versenyében nem a

!

karok kiváltságos réteget kreálni és annak igazságtalan előnyöket biztosítani olyankor, amikor az állások után való tülekedés még rendes körülmények közt is szinte hihetetlenül nagy. Milyen lehet ez a tülekedés most, a mai gazdasági helyzetbenamikor az elhelyezkedés szinte lehetetlenné vált? Azt tartom és ez az én meggyőződésem, hogy az igazolványos altiszti rendszer fenntartására tökéletesen elegendő volna az 1873. évi II. te. Az is éppen elegendő kiváltságot nyújt a hadseregben tovfáibb szolgálatot teljesítő és igazolvánnyal ellátott altisztek részére. Ha ennek a törvénynek alapján el tudnak helyezkedni, — talán még most is el tudnak helyezkedni — ám helyezkedjenek el, de ezt a kiváltságot ne tetézzük, ne terjesszük ki más rétegekre is olyankor, amikor mint utaltam arra. itt hat esztendőn keresztül szinte lehetetlenné teszik egyáltalában, hogy az állást kereső ifjúság az állami vagy a községi igazgatásban el tudjon helyezkedni. Azt mondja a miniszter úr javaslatának indokolása, hogy ennek a törvénynek szükségszerűen kell hogy propaganda célja legyen. . ülése 1930 november 21-én, pénteken. Talán érdemes szó szerint is idézni: «Ennek a törvénynek elengedhetetlenül szükséges propaganda célja is van.» Ugyanezt hangoztatta másfél, vagy két évvel ezelőtt a miniszter úr hivatali elődje, gróf Csáky Károly volt honvédelmi miniszter úr, amikor azt r hiszem, a legénységi állományú honvédek végkielégítéséről vagy nyugdíjáról terjesztett ide törvényjavaslatot. Akkor is azt hangsúlyozták, hogy annak a javaslatnak propaganda^ célja van, annak a javaslatnak a végkielégítés biztosításán túl elsősorban az a célja, hogy a katonai szolgálatot megkedveltesse, hogy az utat megnyissa bizonyos rétegek számára, amelyeknek azután látniok kell, hogy hat vagy tizenkét esztendős honvédségi szolgálat után nem fognak üres kézzel visszakerülni a polgári életbe. Propaganda célja van, ezt hangsúlyozták ki igen erősen és ennek a célnak hangsúlyozásával, ennek hatása alatt szólaltak fel hasonló értelemben a túloldalról is és.fogadták el a javaslatot. Hogy az igen t. miniszter úr most újabb, kimondottan propaganda célzatú javaslattal áll elő, ebből azt kell következtetnem, hogy a már meglevő propaganda-törvénynek, a végkielégítési törvénynek nem volt semmi hatása. Uj injekciókról kellett gondoskodni, új propagandáról kellett gondoskodni, új irányban, új tartalommal és bár nem akarok Cassandra jóslatokat mondani, de azért a jóslat mégis jóslat, és én megjósolhatom igen t. miniszter úr, hogy ennek^ a propaganda-javaslatnak sem lesz az a hatása, amelyet a miniszter úr vár tőle, még annál az ifjúságnál sem, amely most sem. az iparban, sem mint tisztviselő (Meskó Zoltán közbeszól.) semmifélekép sem tud elhelyezkedni. Még ennél az ifjúságnál sem lesz az a hatása, hogyha honvédségi szolgálatot még mint menekülést, biztos életet, enyhet nyújtó öblöt is felhasználja. Azért nem lesz hatása, mert mostanában közvetlenül a háború után, igen rossz és szükségszerűen, meggátolhatatlanul rossz sorsa van azoknak a javaslatoknak, azoknak a propagandáknak, amelyek katonai szolgálatra akarják toborozni az ifjúságot. (Meskó Zoltán: Többen jelentkeznek, mint amennyi hely van! — Jánossy Gábor: Boldog, akit bevesznek! — Bárdos Ferenc: Nem nagyon igyekeznek! Sem katona nem akar senki lenni, sem háborút nem akar senki! — Zaj. — Elnök csenget.) Azt hiszem, nem méltóztatik engem megcáfolni tudni abban, hogy az elviharzott háború s mindaz, ami a háborúból emlékként visszamaradt, hatalmas propaganda minden hadsereg, minden katonai szolgálat ellen. A háborút még nem felejtették el, nem felejtette el az az ifjúság sem, amely nem vett részt a háborúban, hanem mint gyermek szenvedett a háború alatt. (Meskó Zoltán : Miért jelentkeznek az altiszti iskolákban százával, ezrével!) A háború undora, a katonáskodás iránt való ellenszenv ma még kiirthatatlanul benne él az idegekben és különösen rossz sorsa van az ilyen prop agán diáknak ott, ahol toborzásra van alapítva a védelmi rendszer. Ott nem segít semmiféle propaganda, alhol pedig' általános yédőkötelezettség van, ahol tehát kötéllel fogják a hadsereg számára a katonákat, ott nincs szükség propagandára, ott nem is terjesztenek elő — úgy látjuk — semmiféle propaganda javaslatokat. (Bárdos Ferenc: A dánok okosabban csinálják!) De ezzel a hadsereg, a háború és mindenfele katonai szolgálat ellen való. mindenütt megnyilatkozó propagandával kapcsolatban nézzüúk ikörül minálunk. Megint meg kell ismételnem! azt, hogy hiába itt min-