Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-438
Az országgyűlés képviselőházának 438. ülése 1930 november 21-én, pénteken. 403 van szó, hanem arról az erkölcsi értékről van szó, hogy az arany és ezüst vitézségi érmes katona minden hónap elsején megjelenik valahol, mint vitéz és *büszkeségtől dagadó kebellel veszi fel azt a pár pengőt. (Strausz István: A vagyonváltság-földekből ezt meg lehetne oldani!) Erkölcsi értékről van szó és az erkölcsiekben ne méltóztassék számjegyekkel jönni, mert ha a honvédelmi miniszter úr számjegyekkel jön és azt mondja, hogy a vitézségi érempótdíjak rendezése ennyibe kerül: hát nem annyit jelent ez az államnak, amennyi kijön egy egyszerű szorzási müvelettel, hanem megmérhetetlen nagy jelentősége van annak, hogy a vitézségi érem tulajdonos ok megkapják-e a vitézségi érem-pótdíjakat, igen-e vagy nem. (Ügy van! Ügy nan! — Taps half elől. — Kun Béla: Az elmúlt esztendők sok milliós kincstári feleslegéből lehetett volna ilyen célra is kiszakítani!) Méltóztassék a t. honvédelmi miniszter úrnak elolvasni azokat a plakátokat, amelyeket a hadviseltek, hadi rokkanták, frontharcosok most kiragasztottak itt a székesfőváros házainak falaira és akkor meg fogja látni^ azt, hogy a vitézségi érempótdíjak folyósításának beszüntetése milyen fájó sebe a hadviselteknek, milyen fájó sebe a vitézeknek. Olvasni fogja a plakátokról a miniszter úr azt is, hogy a hadirokkantak azt a kifejezést használják, hogy koldusokká tették őket azokkal az összegekkel, amely csekély Összegeket számukra folyósítottak. , Tág tere van tehát annak, hogy egy magyar királyi honvédelmi miniszter milyen irányban foglalkozzék a vitézség és a hadviseltség kérdésével. Mindezek a kérdések messze-messze állanak a zsidókérdéstől, mindezek honvédelmi kérdések és az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, úgy vélem, elsősorban ebből a szempontból kell ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia. T. Ház! Meg kell azonban állapítanom, hogy ezekben a sokat emlegetett olakátokiban szörnyű szemrehányás van a mai Képviselőház ellen és én azt hiszem, hogy a Képviselőház összes pártjainak egyhangú állásfoglalását tolmácsolom akkor, amikor azt mondom, hogy nem érdemli meg ez a Képviselőház a plakátokon levő azt a szemrehányást, hogy ennek a Képviselőháznak a hadviseltség jutalmazására a kellő érzéke nem volna meg. (Ügy van! — Helyeslés a Ház minden oldalán.) Nagyon sokan vagyunk, aikik évek hosszú sora óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. (Ügy van! Ügy van!) En már magam 15 «hosszú esztendő óta állandóan, minden egyes alkalommal felszólaltam a katonák érdekében (Fábián Béla: Ez igaz!) és megállapítom, hogy sokan vagyunk ilyenek. Politikai szélhámosság volna kisajátítani akár a kormánypártnak, akár az ellenzéknek a maga számára ezt a kérdést. (Felkiáltások: Ez igaz!) Nincs pártkülönbség közöttünk abban a tekintetben, hogy a hadviseltséget igenis jutalmazni kell. (Ügy van! — Elénk helyeslés.) Ezek a plakátok tehát igazságtalanok, (Ügy van! Ügy van!) A plakátoknak azt a részét, illetőleg azt a mondatát pedig, ahol azzal fenyegetik meg a frontharcosok a polgárságot, hogy immár önmaguk veszik kezükíbe a maguk sorsának irányítását, csak úgy veszem, hogy ez ügyetlen kiszólás, mert ha másnak venném, akkor mindazokat, akik iá plakátokon aláírva szerepelnek, a, közvélemény ítélőszéke elé kellene állítanom. (Élénk helyeslés.) T. Ház! Abban a tekintetben, hogy a honvédség belértékét szolgálja-e ez a törvényjavaslat, igen vagy sem, szintén meg kell állapítanom objektíve, hogy igen, s a javaslatot ebből a szempontból is megszavazom. Ugyanakkor azonban le kell szögeznem, hogy az én katonai szolgálati tapasztalataim szerint, egy ilyen törvény, amely kedvező színben tünteti fel a katonaság elhagyása után a leszereltek jövőjét, az altisztekre nem egy esetben csábítólag hatott abban a tekintetben, hogy, amint elérkezett az igazolványi jogosultság ideje, nyomlban siettek levetni a mundért és siettek elhelyezkedni a polgári életben. (Ügy van! Ügy van!) Az igen t. honvédelmi miniszter urat tehát arra kérem, hogy, amikor ezt a törivényt végrehajtja, vigyázzon arra, hogy a haditapaisztalatokkal rendelkező altisztek a lehetőség mértékéig miniéi tovább visszatartassanak a honvédség tényleges állományában (Élénk helyeslés.) és ne méltóztassék megengedni, hogy siessenek a mundérból való kiivetkőzéssel, (Élénk helyeslés.) ne méltóztassék tessékelni őket kifelé a polgári életbe, (Jánossy Gábor: Azt úgy sem teszik!) hanem éppen ellenkezőleg, a hadi tapasztalatokkal rendelkező altiszteket (Br. Podmanicz'ky Endre: Ezek megbízhatók!) természetesen a tiszteket is, méltóztassék minél tovább a hadsereg kötelékében megtartani. Mert én sajnálattal látom, — és itt szóvá is kell tennem azt a rendszert, amely a honvédségnél a tisztek nyugdíjazását illetőleg fennáll s ami szorosan összefügg ezzel a törvényjavaslattal, habár ez címében a legénységi állományra vonatkozik csak — mondom sajnálatos és lehetetlen dolog, amit én végtelenül károsnak, hibás kormányzati és hadvezetőségi eljárásnak tartok, hogy a gazdag haditapasztalatokkal rendelkező tisztek napról-napra fogynak a tényleges állományban, és valami rosszul elképzelt balkezes rendszer következtében korán, makkegészséges állapotban kergettetnek nyugdíjba, csak azért, mert elértek ahhoz a határhoz, ahol a magas rang következtében már nem tudja őket az igen t. honvédelmi miniszter úr a hadsereg kötelékében alkalmazni. Az elmúlt napokban régi, katonatiszt bajtársaimmal volt 30 éves találkozóm a Ludovika Akadémián és sajnálattal kellett konstatálnom, hogy abból áz évfolyamból, amelyben én ezelőtt 30 évvel a Ludovika Akadémián együtt voltam és amely egyik legkitűnőbb évfolyama volt a Ludovikának, mert 76 tiszttársam közül 23 jutott be a vezérkarhoz, mondom, sajnálattal kellett konstatálnom, hogy ebből a 76 főnyi emberből immáron csak 18-am szolgálnak a honvédség tényleges állományában. Bocsánatot kérek, ez a rendszer, amelyik^ 48 eves korában küldi az embereket nyugállományba, makkegészségesen, úgyhogy egy olyan kitűnő évfolyamból ma már csak 18 tiszt van tényleges szolgálatban, nem lehet jó. Figyelmeztetem tehát az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogyha a hadsereg belértékéről gondoskodni akar és azt fokozni kívánja, akkor úgy őrizzen minden egyes hadi tapasztalattal rendelkező tisztet, mint megbecsülhetetlen értéket, a kiképzésben és a vezetésiben egyaránt. T. Ház! En tehát aggályomat fejezem ki a tekintetben, hogy ez a törvényjavaslat, illetőleg majdan törvény s különösen annak széles körben való publikálása olyanmódon fogja az altiszteket befolyásolni, hogy azok sietnek a polgári állami szolgálatban, itt-ott, hivatalszolgai, vagy egyéb minőségben elhelyezkedni. Éppen azért kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy a haditapasztalatokkal rendelkező egyének a honvédség kötelékében minél tovább visszatartassanak.
