Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-436

Az országgyűlés képviselőházának 436. megköszönjük a iminiszter elnök úrnak azt az előzékenységet, azt a nobilitást, hogy nem felelt neki mindjárt, hanem bevárta az én interpellációmat. (Dési Géza: Én lkértem, hogy ne feleljen előbb! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Dési Géza képviselőtársam beszédében kétszer ugyanazt ismétli, nem tételezhetem fel tehát, hogy ez a véletlenség folyománya. Azt mondja az egyik helyen (olvassa): «... mert én ezt a kérdést nem abból az egyetlen szempontból — mint én — óhajtom, bár igen röviden érinteni, amelyből igen t. képviselőtársam fogja elénk tárni, hanem én egyetemes, általános magyar nemzeti szempontból szólok a kérdésihez.» Ugyanezt ismétli a végén, lazt mondja (olvassa): ... bár csak egy szemszögből tekintve a kérdést, interpellációt jegyzett be, amelyre a mélyen t. miniszterelnök úr» «,.. válaszolni fog.» Legyen szaihad elsősorban megjegyeznem, hogy ebben a Házban más, mint nemzeti szempontból való felszólalások nem történhetnék, (Rassay Károly: Helyes!) különösen nem azonban a zsidóság részéről. (Helyeslés.) Nem lehet szembeállítani, ha ibármely felekezet itt esetleg panaszával megjelenik, hogy az ne volna nemzeti szempont. (Ügy van! ügy van! a baloldalon.) Ki kell küszöbölni ebből a Házból mindenkit, aki mást hangoztat, mint nemzeti szempontokat. (Rassay Károly: Nagyon természetes! — Zaj. — Jánossy Gábor: Nincs is olyan a Házban! — Elnök csenget.) Es ha én eat a kérdést idehozom, tisztán nemzeti szempontból hozom ide és kikérem magamnak^ — mint ahogy bármelyikünk is kikérné magának — hogy azt gondolják rólam, vagy bármely képviselőről — hogy más szempontokból beszélek, mint nemzeti szempontból. (Rassay Károly: Nagyon helyes! — Jánossy Gábor: Természetes!) T. Képviselőház! En hidegvérrel és minden szenvedély nélkül óhajtok ebben a kérdésben felszólalni. Akik tehát talán szenzációt várnak, végtelenül fognak csalódni. (Felkiáltások jobbfelől: A karzat! — Jánossy Gábor: Senki sem vár szenzációt!) En kétszer vetettem fel ezt a kérdést: egyszer a pénzügyi bizottságban és egyszer a plénum előtt. Mind a kétszer kérés formájában hoztam fel. Most nem tartottam ezt a kérdést időszerűnek, (Zaj. — Egy hang a középen: Akkor minek szólal felf — Rassay Károly: Nem ő szólalt fel! A honvédelmi miniszter úr beszélt!) ' Bizonyítja ezt az, hogy a mostani községi választási kampányban tartott összes népgyűléseken egyetlenegyszer sem említettem fel ezt a témát, (Rassay Károly: Igaz!) de még a numerus clausus kérdését sem. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennélfogva nekem nem lehet szemrehányást tenni abban a tekintetben, mintha én kívánatosnak tartottam volna, hogy ez a kérdés idehozassék. De azért nem tartom bűnnek, hogy Fábián t. képviselőtársam három vitéz tekintetében felvetette a vitézi kérdést és még kevésbbé tartom bűnnek, hogy Vésai József,^ a Pester Lloyd szerkesztője, aki ennek az országnak kifelé olyan mérhetetlen nagy szolgálatokat tett, (Rassay Károly: Ügy van!) ebben a kérdésben nyilatkozott. En még ízléstelenséget sem látok ebben a dologban, csak időszerűnek nem tartottam a magam részéről. Ez nézet dolga. Ök időszerűnek tartották és joguk volt felszólalni, természetesen. Csakhogy az a különbség, hogy itt nem három vitézről, hanem a zsidóság egyetemleges érdekéről van szó, olyan érdekről, amelynek — meg vagyok győződve erről — a magyar nemzet előbb vagy utóbb igazságot fog szolgáltatni. ülése 1930 november 19-én, szerdán. 361 Mi mindenkor tisztességes, alkotmányos formában gerjesztettük elő azokat a jogfosztásokat, amelyeket érzünk, tisztességes formában terjesztettük a Ház elé panaszainkat. Soha még agresszív hang a mi részünkről itt nem volt és aat állítom, hogy mi, zsidó magyarok, megérdemeljük azt az elbánást, amelyben más vallásfelekezetek részesülnek, megérdemeljük egész multunkal, minden tekintetben. Mi segítettük azt az érát 1867-itől 1914-ig, amely fellendülési éra volt. Igaz, hogy mindenki saját érdekében is dolgozott, de mi megtettük ía ; mi kötelességünket. Az utóbbi tizenkét évben* annak a sok üldöztetésnek, mellőzésnek, igazságtalanságnak ellenére, amelynek ki voltunk téve, t. Képviselőház, nem voltunk-e mi mindig azok, akik ositítottunk és nem képviseltük kifelé a hazugságot? Mi minden tekintetben tisztában vagyunk azzal, hogy levizsgáztunk a hazafiságból. Nekünk nem kell semmiféle elismerés. Mi tudjuk, hogy hazafiak vagyunk és megtettük kötelességünket minden oldalon. A mi szemünk előtt soha sem lebegett semmi más, mint hazánk érdeke. Ha e mellett mi a Tórában is hittünk és laz Egy Istenben; ha mi máskép imádtuk is a mi Istenünket, mint önök: ezért, azt hiszem, nem szabad szemrehányást tenni, hiszen úgy tudom, maga a katolikus vallás is azt vallja, horv mindenki imádja Istenét, vallásosság legyen, csak vallástalanság ne legyen. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ebben a tekintetben sem lehelt tehát minket vádolni. A t. honvédelmi miniszter úr, aki az én becsülésemet mint igazi férfi, mindenkor bírta, (Elénk éljenzés jobb felől.) bármilyen nagy ellentét is volt kettőnk között, amely ellentétet mi ketten mindenkor ki szoktuk egyenlíteni a tisztesség és a parlamentáris szokás szerint, — és nem hiszem, hogy neki valamiféle panasza volna az ellen, hogy én akár hangban, akár cselekedetben másképpen j ártani volna el, imint !<ojáliS

(í ellenfél — a t, minisizter úr a Vitézi Kendről szóló kecskeméti felszólalásában minket zsidókat mint idegen elemet említett. Kijelentig — legalább is ki lehet olvasni e»ész beszédéből — hor*"

r ő nem tart minket száz százalékig megbízhatónak, magyaroknak, sőt mi magyar zsidók vagyunk az egyedüliek, akiket ő nem tart megbízhatónak. (Egy hang a jobbaldalon: Nem mondotta!) Bocsánatot kérek, méltóztassék meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! — Mozgás és zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk!) Sőt még továbbmegyek. A t. miniszter úr még lazok irányában is igazságtalanságot követ el, akik kötelességüket más irányban, a harctéren is teljesítettek. De hogy fokozza^ ezt, r még azokkal szemben is, akik a harctér után szolgálták a hazát, abban az irányban, ho— a forradalom ellen nyilatkoztak, sőt fegyverrel álltak a forradalommal szemben, fenntartja ezt a vallási aggályt. A miniszter úr tehát a vallásttói teszi függővé a megbízhatóságot és nem a magyarságitól, nem a magyar érzéstől, nem tisztán attól, hogy az illető él és hal a magyarságért. T. miniszter úr, nem hivatkozom most a statisztikákra, — eszemágában sincs ez, a statisztikák ideje elmúlt — de arra hivatkozhatom, hogy az^ országnak majdnem Összes községeiben emléktáblák vannak a hősök tiszteletére és ezeken az emléktáblákon a nevek között a t. miniszter úr igen sok Erger-Bergert talál. Ezt nem lehet kipusztítani! En meghajtottam mindig a fejemet a katonaság előtt, amely ezeknek az emléktábláknak a leleplezésekor a leggentlemanlike-abb módon