Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-433

290 Az országgyűlés képviselőházának A33. ülése 1930 november 12-én, szerdán. mikor 1917-hen a háborús viszonyok felhasználásával a francia kormány elhatározta, bogy a francia vincelléreknek teljesen adómentes szeszfőzési jogát eltörli. Amikor ennek következtében úgy a fronton lévő katonaság, mint az otthon lévő lakosság közt nagyon súlyos események következtek be, akkor a francia nemzet csak úgy tudott magán segíteni, hogy átadta a kormányt annak a «Tigris»-nek, aki azután a maga részéről mindent elkövetett nemzete háborújának további folytatása érdekében, de ugyanakkor, amikor Vaskézzel és idegen segítséggel letörte a hadsereg kebelén (belül beállott' fegyelmetlenséget, másik kezével visszaállította azt a szeszfőzési jogot, melynek visszaállítása nélkül nem lehetett volna az otthon lévő francia népben a nyugalmat helyreállítani. Sajnos, úgy áll a dolog, hogy a magyar nemzet is beszélhet ennek a kérdésnek tragikus oldaláról. Mert igaz ugyan, hogy a kisüstön való szeszfőzés halálharangját 1908-lban az akkori parlament által 'megszavazott szeszadótörvény hozta meg, azonban az az állampolgári bölcseség, amely a hátború előtti években vezette ezt az országot, egészen a háború derekáig nem engedte meg, hogy ennek az 1908-ban meghozott törvénynek erre vonatkozó rendelkezése életbeléptettes&ék. Csak 1916-ban, a háború ideje alatt, amikor levegőben volt az, hogy a szeszkérdés f orszirozásával akarták más országokban is bizonyos mértékíben a háború terheit rendezni, határozta el magát a magyar kormánv ennek életbeléptetésére, akkor tiltotta be a szeszfőzést, konfiskálta el hadicélokra a kisüstöket és adta ki a központi szeszfőzdéi engedélyeket. Hogy ez azután hova vezetett, arra nézve az abból az időből 'még birtokomban lévő pénzügyi címtár mesélhet, amelyben benne vannak a központi szeszfőzdék engedélyeseinek nevei, amiből látjuk, hogy például Erdélyiben, Besztercenaszód vármegyében egyik központi szeszfőzdéi engedélyt Ráth Pinkász, a másikat Blum Zsigmond dévai lakos kapta, (Kuna P. András: Tősgyökeres magyarok!) azután Győr megye töhb járásában ós Mosón megye több járása területén a Debrecenben székelő Általános Forgalmi Bank kapta az engedélyeket. Ezt a sorozatot befejezem azzal, hogy rámutatok arra, hogy Hunyad megyében is hasonló nevek szereneltek és voltak, akik az egész országban 8—10—15—20 ilyen engedélyt kaptak. Akkoriban ez óriási felháborodást okozott az érdekelt lakosság közt annál is inkább, inert azok, akik ezeket az engedélyeket kapták, kieszközölték, hogy rendelkezésükre bocsáttattak a lefoglalt kisüstök és a szegény emberek látták, hogy az ő saját üstjeikben főzik a nálinkát és ott. ahol elrekvirálták a klisüstöket, nem hadicélokra, hanem az illető központi szeszfőzde tulajdonosai számára, hektoliterfokonként három fillér használati díjért adták át használatra ezeket a klsüstöket. Hogy milyen felháborodást keltett ez az ottani érdekelt körökben, arra nézve itt van egy, az akkori pénzügyminiszter úrhoz Gálffy Gábor guraszádai lakos és társai által előterjesztett felirat, , amelyen '. töbib, .mint száz név kéri és követeli ezeknek a központi szeszfőzdeengedélyeknek az eltörlését. Es én mint olyan, aki a magam részéről is, bizonyos kapcsolatokkal ^rendelkezem a megszállott, tőlünk elvett területekkel, igazolhatom, hogy igenis a köznépnek hangulatát a magyar államisággal szemben. ez az akkori akció lényegesen (befolyásolta. Nemcsak; ezek a területek küzdöttek azonban a kisüstön való szeszfőzés eltörlése ellen, hanem küzdöttek a mostani Csonka-Magyafrország területén levő lakosok is, és mindent elkövettünk és elkövettek arra nézve,

# hogy a tervezett rendszer keresztül ne vitessék. Sike- , rült elérni először azt, hogy megtűrték ezeket a nemközponti kis szeszfőző üstöket, különösen a Dunántúlnak abban a részében, amelyben én vagyok odahaza, azután fokozatosan az egész országban, s miután az volt az államkincstár álláspontja, hogy az átalányozás melletti főzés következtében károsodik meg, ennek következtében folyt a küzdelem, hogy a ténylegesen termelt mennyiség után való adóztatás hozassék be.. ; Emlékezzünk vissza t. képviselőtársaim, akik a második nemzetgyűlésnek tagjai voltunk, hogy mindjárt a második nemzetgyűlés elején felvetődött ez a kérdés s alapos vita és megvizsgálás táirgyát képezte. Az akkori pénzügyminiszter úr. Kállay Tibor, egyenesen megtekintette a Képviselőház érdekelt tagjainak kíséretében az akkor bevezetés alatt állott kis szeszfőzőgépeket és igyekezett megegyezést létesíteni abban az irányban, hogy ennek az alapnak elfogadásával a ténylegesen termelt mennyiség adóztatása fogadtassák el a lakosságnak érdekelt széles rétegei által. Akkor egy külön bizottság tárgyalta ezt le és hosszas és alapos megbeszélés alapján tényleg elfogadta ez a bizottság a szeszmérők bevezetését, s beállott a béke. Ez történt 1923 tavaszán, és annak ellenére, hogy óriási mértékű volt az az adóteher, amellyel az államkincstár ezt a termelést sújtotta. — amely adóteher hektoliterfokonként 1 pengő 92 fillért, Hektoliterenként pedig 192 pengőt tesz ki — ennek ellenére senki sem ztígolódott e magas I adóztatás ellen, csak azt kívánta, hogy a régi mód szerint minden zaklatás nélkül tovább gyakorolhassa ezt a jogát és saját szükségletét ott, ahol akarja, saját terméséből ki tudja főzni és termelni. Ez az állapot megnyugvást keltett és mindenki meg volt vele elégedve, mígnem a múlt esztendőben újabb .miniszteri intézkedések történtek, amelyek a békét felborították. Annakidején, amikor a központi szeszfőzdéket létesítették, azoknak egy közös szerve is létesíttetett, amely közös szerv azután az illető szeszfőzdék finanszírozását és. a termények értékesítését vette kézbe. Ezzel kapcsolatban most kiderült, hogy egyedül ezekre a szeszfőzdékre bazírozva ez a társaság boldogulni nem tud. Gondolt tehát ez a társasáig a múlt esztendőben egy merészet és nagyot, nevezetesen azt, hogy olyan módon képes a maga létjogosultságát és életképességét biztosítani, ha a teljes gyümölcs

1 pálinkatermelésre ráteszi a kezét. Ebből a célból rekonstruál ódott. Nem kívánok ezekbe a részletekbe belemenni, mert ezek nem tartoznak szorosan véve interpellációm keretébe, csupán azt jegyzem meg, hogy a szeszforgalmi, szeszértékesítő részvény társaság, amely a nagy mezőgazdasági szesztermelők értékesítő egyesülete, lépett kapcsolatba ezzel a dologgal, és annak támogatásával jött létre az a társaság, amely azután bizonyos hatósági intézkedésekkel a gyümölcsszeszre is reá kívánta tenni a kezét. Eleve csodálatos az, hogy amikor mindig hangoztatják egyik oldalról az egységes agrárfront szükségességét, ugyanakkor azt úgy értelmezik, hogy a kisember érdekeivel szemben annak kárára érvényesítenek befolyást és követelnek rendszabályokat. Hiszen nyilvánvaló, hogy amennyiben az emberi élve-