Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-431

226 Az országgyűlés képviselőházának száradjon. Közvetlenül aratás előtt abszolúte nem volt semmi eső, úgyhogy ma a Dunántúlnak tiünyomó részén a szokványos minőségű 76 kilogrammos búzát igen-igen ritkán lehet megtalálni. Az én vidékemen ima 72—74 kilogrammos a búza, annak ellenére, hogyha az ember rátekint, azt látja, hogy annál szebbet össze sem lehetne válogatni, a galamb "se tudna szebbet összehordani, de iolyan kiesi a fajsúlya, 72—74 kilograimm, hogy a piacokon egyáltalában nem . is lehet eladni. Mit csinálták tehát a malmok? Összevásárolták ezt a gabonát, de saját maguk nem őrlik fel, mert olyan csekély a sikértartalma a megégés következtében, hogy egyáltalában nem hogy fel tudná venni a vervenyt a tiszavidéki búzával, hanem sikértartalomban 50%-kai annak alatta van, s amikor ezt mondom, nem nagyítok. Ennélfogva a malmoknak az az érdekük, hogy minél jobb minőségű gabonát szerezzenek be és minél jobb minőségű lisztet tudjanak előállítani. Örömmel látom ezt a törvényjavaslatot, àrnely azt célozza, hogy a mezőgazdasági termékek, állatok és állati termékek ellenőrző jeggyel láttassanak el. Tegnapelőtt volt alkalmam a Fűszerkereskedők Országos Elosztó és Termelőszövetkezetének igazgatójával eszmecserét folytatni. Ez az úriember kimutatta, hogy ő öt évvel ezelőtt imit exportált a külföldre, mit vittek ki. Ez a kivitel azért maradt annyilban, hogy több, mint 5 milliárdnyi forgaLmiadót kellett volna nekik lefizetniök. Két esztendőn keresztül húzódott a dolog és a közigazgatási bíróság, mint utolsó fórum, kimondotta azt, hogy ők forgalmiadót nem kötelepek fizetni. ígéretet kaptunk tőle, hogy a Fűszerkereskedők Országos Elosztó- és Termelőszövetkezete a jövőben sokkal jobban neki akar feküdni a kivitelnek, a mezőgazdasági •termékeik kivitelének, mint ahogyan ezt a múltban cselekedte és ők is nagyon örülnek annak, hogy a magyar árut márkázni fogják, s ők közvetlenül akarnak hozzákapcsolódni a termelőihöz, úgy, hogy első kéziből vehessék meg a mezőgazdasági márkázott termékeket és vihessék ki külföldre, hogy ez által a közvetítő kereskedelmet kizárva, a mezőgazdáknak is minél több juthasson. A mezőgazdaság — amint valamennyi felszólaló is megállapította itt a Képviselőházban — nagyon nehéz 'helyzetben van. Nagyon fáj az embernek, amikor látja, hogy míg a földmíveléisügyi kormány mindent megtesz, amit csak megtehet a mezőgazdaság felvirágoztatására, addig más oldalról súlyosbítják a mezőgazdaság helyzetét. Ha az ember olvasgatja a lapokat, — éppen a kezemibe akadt_ e héten a Zsoldos Géza szerkesztésében megjelenő Magyar Hitel novemberi száma, — szomorúan állapítja meg azt hogy amíg^ mi a falu lakosai és a földmívelésügyi kormányzat mindent megteszünk, éjjelt nappallá téve azon törekszünk, hogy a mezőgazdaságot valahogy keresztül vigyük ezen a nehéz helyzeten, addig egyes kartellek teljes egészükiben arra törekszenek, íhogy megfojtsanak bennünket. Egypár szemelvényt óhajtok ebből a folyóiratból felolvasni. Már a külföldi lapok is foglalkoznak azzal, hogy nem mehet tovább a kartellek működése úgy, ahogyan Magyarországon van, hiszen ez a külföldi inarok rovására is történik. Nézzük csalt meg az indexszámokat, hogy hogyan állunk most és hogyan álltunk a háború előtti időkben. A vasiparral akarok némileg foglalkozni. Ha az 1913. évi árakat száznak vesszük, ak1. ülése 1930 november 7-én, pénteken. kor a helyzet ma a következő: az indexszám ma 59 az ezüstnél, a horganynál 73, a réznél 74, az ónnál 79, az ólomnál 95, a platinánál 88 és ezzel szemben a vas indexszáma 146. Mi ennek az oka? Az okát világosan nem tudjuk megállapítani, de ez a folyóirat is elismeri azt, hogy Magyarországon ma semminemű vasat a Rimamurányi nélkül kapni nem lehet. A külföldi gyárak, amelyek ide beszállítottak vasat, ma szintén le vannak kenyerezve. Ebben a lapban sok szemelvény van megrendelésekből,^ amelyekre az volt a gyáros válasza, hogy ők nagyon sajnálják, de sem horganyt, sem horganylemezét, sem drótot, sem szöget nem tudnak szállítani, mert megegyezés történt a Rimamurányival, forduljanak oda, mert ők csak kicsibe szállíthatnak, nagyban csak ő szállít. Ugyanígy vagyunk az ócskavassal. . Az ócskavas ára a háború előtti időben úgy aranylott az új vashoz, imint egy a négyhez. Ma ócskavasat senki más nem vesz át, csak^a Rimamurányi. Természetes, hogy olyan árakat diktál, olyan árért veszi, amilyent akar, de a gazda — bizony mondhatom — kénytelen mégis odaadni, csakhogy el ne dobja. Ma az ócskavas indexszáma az új vashoz képest a békebeli : 4 helyett 1 :9. Vagyis mit jelent ez? Azt jelenti, hogy fele áron szerzi ma a Rimamurányi az ócskavasat és kétszer olyan drágán adja az új vasat. Ebben is a mezőgazdaság nyomását látóim, mert nagyon iól tudjuk, hogy a mezőgazda igen sok vasneműt használ fel évente, az ekevasnál, az eketaligánál, a vetőgépnél, a cséplőgépnél; mindenhez vas kell, még a koporsószög is vasiból van. Fel kell háborodnunk azon, hogy ilyen kartellek \ létezhetnek és vannak ilyen lelkiismeretlen vállalatok, amelyek nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a kisipart is teljesen tönkreteszik. Hiszen békében a falusi gazdaember egy baltát megvett 40—50 fillérért s annak az ára ma három pengő. Más téren is így van. Nézzük csak a lábbelit. A lábbelinél mi a helyzet? Ha ma egypár lábbelit meg akar talpaltatni a gazda, ez 5—6 pengőbe kerül, vagyis ez azt jelenti, hogy egy métermázsa rozsot kell odaadnia a gazdának, hogy egy pár csizmát megtalnaltasson, békében pedig hat-íhétpár talpat verethetett fel ezért Falun tudják nagyon jól, hogy ez a helyzet honnan ered. De azt is tudják, hogy viszont külföldön a helyzet egészen más. Hiszen akinek -módjában áll és alkalma van rá, akár hozzátartozók révén, akár más módon, egyes ruihaneműeket vagy mást külföldön vásárolni, az bizony ott még ma is 60—70 százalékkal olcsóbban tudja beszerezni, mint idebenn Magyarországon. Én a magyar hétnek nagyon örültem és nagy örömmel láttam azt, amikor Pesten a kirakatok mindenütt tele voltak magyar áruval és ki volt függesztve az a felhívás, hogy: vásároljunk magyar árut, vegyen minden ember magyar árut, tartsa minden ember kötelességének, hogy magyar áruban járjon. De viszont nagyon nehéz e tekintetben az embernek 100%-ig magyarnak lenni, amikor azt látja, hogy a külföldi árukat, talán ugyanolyan minőségben sokkal olcsóbban tudja megszerezni Akármit nézzen az ember, az a külföldi áru, amely pedig súlyos vámokkal és egyéb költségekkel van megterhelve, olcsóbban tud eljutni a fogyasztóhoz, mint az itteni iparcikkek, így van ez például — ne menjünk messze — a vadászpatronnal is. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Itt van a magyaróvári lőpor- és patrongyár. A magyaróvári patront 27 filléren alul nem tudja az ember