Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-430
210 Az országgyűlés képviselőházának USO építeni és oda fogja nekik adni ezt a jogot és ezt a hatalmat. Egyáltalában már nagyon gyanús egy alkotmányos érzékkel bíró ember előtt az a törvényhozási módszer, amelyet az urak életbeléptettek. Ha kezembe veszek akármilyen törvényt, legyen az igazságügyi alkotás, legyen az gazdasági alkotás, — ami sohasem volt itt ebben az országban szokásban — most mindig azzal kezdődik és azzal végződik, az az eleje, az a közepe és az a vége, hogy azt, hogyan történjék mindez, a miniszter rendelettel állapítja meg. A törvénybe beleveszi a miniszter úr azt, hogyan kell kirajzolni az ellenőrzőjegyet. Ezt a semmiséget a törvényre bízza. Ezt bíztam volna én szívesen a miniszter úrra, hogy rendelettel írja körül, vagy a végrehajtási utasításban mondja meg, de a lényeg tekintetében minden törvény azt mondja, hogy ez és az hogyan történjék, azt a miniszter majd rendelettel állapítja meg. Nem óhajtom a törvényhozásnak ezt a degradációját, amelybe belesüllyedtünk, tovább folytatni. Lehetetlen, hogy ahány törvényjavaslat idekerül, az mind hemzseg attól a szótól, hogy rendelet és rendelet. Hogy ez milyen ártalmas, errevonatkozólag engedjék meg, hogy itt közben utaljak arra, hogy a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásánál folyton óvást emeltünk és azt mondottuk, hogy nem való, hogy mindent a miniszter rendeletalkotási ügykörébe sodorjunk. íme, az örököstagok tekintetében kénytelen volt a közigazgatási bíróság helybenhagyni egy olyan rendelkezést, amely azt mondja, hogy 22 örököstagot kell választani, de az a 22 tag csak 22-ből választható, abból a 22-ből, amelyet a kijelölő választmány kijelöl. Ezt kellett helybenhagyni, mert az a kerettörvény, amely a főváros törvénye, ugyanígy rendelkezik. Itt sem találok mást, itt sines egyéb, mint egy keret, és mindenütt azt találom, hogy a miniszter rendeletalkotó joga bővül ki. T. Képviselőház! De vannak ebben a törvényjavaslatban egyéb furcsaságok is. (Simon András: Nem tartozik ez össze, képviselő úr; örököstag és márkázás!) Tessék csak meghallgatni. Itt egy nagyon súlyos pönalizálás foglaltatik. A javaslat a magyar áru védelmére, igen helyesen, azt mondja, hogy aki meghamisítja az ellenőrzőjegyet, az három esztendeig terjedhető fogházzal büntettetik. (Jánossy Gábor: Nagyon helyes!) Rendben van. Mindjárt utána azonban azt mondja, hogy aki az előbbi bekezdésben meghatározott cselekményt gondatlanságból követi el, az elzárással büntetendő. Nagyon kíváncsi vagyok, — ki tudja nekem ezt megmagyarázni — hogyan lehet gondatlanságból hamisítani, mert vagy aikar valaki hamisítani és ártani, akkor ezért a dolozus eljárásért be kell csukni, súlyosan meg kell büntetni, vagy nem akar. De ideállítani egy kibúvó ajtót, egy jogászi képtelenséget és azt mondani, hogy aki ezt a hamisítást gondatlanságból követi el; ilyen nincs. (Csik József: Mind abból fogja elkövetni!) Már- azok, akiket ki akarnak engedni az oblígóból. Engedelmet kérek, én nem kívánom azt, hogy büntetőjogász legyen a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr, de ha már büntetőjogi ,szankcióval ellátott határozmányt ide beterjeszt, akkor ezen ne mosolyogjanak a büntetőjoggal foglalkozó külföldi jogászok. Ez lehetetlenség. Nem lehet egy kizárólag szándékos úton elkövethető cselekményt gondatlanságból elkövetni, vagy akarok hamisítani, ülése 1930 november 6-án, csütörtökön. vagy nem akarok. (Jánossy Gábor: Tévedni is lehet!) Tévedni áruban lehet, tévedni lehet az eladásban, de abban csak nem lehet tévedni, hogy valaki fogja magát és rajzol egy ilyen bolettát. Hát pénzhamisítást el lehet-e követni gondatlanságból? Hát aki bankót hamisít, erre azt lehet mondani, hogy gondatlan? Talán abban gondatlan, hogy rosszul csinálja. (Reischl Richárd: A frankosok gondatlanságból követték el!) De úgy büntették. Ez azonban nem olyan borzasztó hiba, ezt -majd a miniszter^ úr a részletes tárgyalás során ki fogja igazítani. Nem is hibaképpen hozom fel. Ezek & disztinkciók csak arra valók, hogy visszaidézzem a törvényhozási ; munkának azt a csiszoltságát és gondosságát, amely a régi időben dívott, amikor minden szó és minden mondat a legminuciózusabban pontos volt. Emlékezzenek vissza, hogy pl. Szilágyi Dezső miket művelt itt; egy szóért napokig harcolt, mert azt mondotta, hogy annak szörnyű törvényes következményei lehetnek. (Krúdy Ferenc előadó: Kár volt az időért! — Simon András: Azok más idők voltak! Jobban ráértek egy szón vitatkozni! — Farkas István: Most is^ ráérünk!) Ami a ráérést illeti, tessék csak ezt a Házat megnézni. Itt egyebet sem teszünk, mint ráérünk, de azért mindig odabiggyesztik a sürgősséget. Az ember azt hitte, mikor ezek a házszabályok életbeléptek, hogy a sürgősségnél arról lehet szó, hogy kivételes esetekben, amikor a nemzetnek életbevágó céljai nem engedik meg, hogy a törvényhozás munkája a szokott kontinuitásban folyjék le, a törvényjavaslatokra ki kell mondani a sürgősséget. Most mit csinálunk'? Amikor a Háznak nincs dolga és négy és félhónapi szünet után összeül egy bizottság, hogy legyen a Háznak munkája, és hogy ne kelljen a munkanélküliségi indítványokat tárgyalni és ne kelljen hallani azokat a panaszokat, amelyekről annyit beszélünk és amelyek miatt annyit" könyörgünk, hogy próbáljon ilyen kérdésekkel foglalkozni a törvényhozás, kimondják a sürgősséget a javaslatra, hogy azt már 24 óra után tárgyalják. A márkázással nem tudom hány évtizedig vártunk és ez most egyszerre halaszthatatlan teendő lett? Vagy pl. halaszthatatlan teendő az okirati kényszer és halaszthatatlan teendők voltak a legutóbbi apróbb törvényjavaslatok? Nem méltóztatnak észrevenni azt, hogy a törvényhozásnak azt a nagy tekintélyét, amely nélkül alkotmányos állam nem állhat fenn, ezen a módon alászállítjuk? Hogyan beszélnek ma a Képviselőházról? Ha a fülébe jutna egy kir. ügyésznek, hivatali kötelességmulasztás nélkül meg nem állhatná, hogy nyomban pereket ne indítson az országe^vűlés megsértése miatt. Ho~ TT an beszélnek arról a nagy tekintélyről, amelynek megóvása nem a - magunk egyéni érdeke, hanem ennek az országnak érdeke, hogy felnézzenek a képviselők komoly munkájára, hogy lássák azt, hogy otthagyva a polgári foglalkozást, idejárunk kötelességünket teljesíteni, hogy az ország dolgait előbbre vigyük? Tessék megnézni: a földmívelésügyi miniszter úr itt van, mert az ő javaslatát tárgyaljuk, a kormány tagjai azonban a törvényhozási munkában nem vesznek részt. Pedig ők is képviselők, kötelességük volna tehát itt lenni, de nincs itt egy sem soha. Ez a mód meg fogja magát bosszulni, vagy úgy, hogy a törvényhozás önmaga elemésztődik ebben : a fojtogató tűzben és füstben, amelyben itt égünk és elégünk valamennyien, vagy pedig észbe kap ez a nemzet... (Perlaki György:
