Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-430

Az országgyűlés képviselőházának U30. ülése 1930 november 6-án, csütörtökön. 191 mák egyszerűek voltak és azok is maradtak, de egészen más szituáció következett abban a pereiben, amikor a békekötés titán a magyar kereskedő és gazda ki volt téve a nemzetközi piacon egy erős, minőségi fokban is raffinait versenynek, amely versenyre nemcsak hogy nem volt előkészülve, de a ^közfelfogásból annak ismerete is hiányzott nála. Hogy a nemzetközi piacon való érvényesülés rendkívül megnehezedett, annak jelentékeny részben az az oka is volt, hogy olyan szokások, kereskedelmi divatok léptek ott előtérbe, amelyeket azelőtt nem ismertünk és nem is követhettünk. Lényeges jelensége ennek a változásnak az, hogy míg azelőtt nálunk a kereskedő megtudván, hogy a piacon mit érvényesíthet és mit adhat el, felkereste a termelőt és az áru szelektálását, gyűjtését és tömegarányokban való exportálását a maga szervezetével teljesítette. Ma megváltozott a helyzet, mert az eladó, a kínáló keresi fel a kereskedelem útján a fogyasztót és kínálja a maga áruját annak minőségre és kiválóságára való hivatkozással. Vagyis míg azelőtt a fogyasztó gondoskodott a kereskedelem útján arról, hogyan szerezze be a maga szükségletét a termelőtől, ma megfordítva: a termelő, az eladó keresi fel a vevőt és kínálja a legnagyobb konkurrencia, a legnagyobb verseny mellett a maga iminőségileg kiválónak tartott áruját. Megfordult a helyzet. Es amikor ebben a helyzetben vagyunk, akkor át kell vennünk az új szituáció organizált állapotában azokat a szokásokat és jogi szabályokat is, amelyek a velünk konkurrens mezőgazdaságokat abba a helyzetbe hozták, amely helyzet folytan meg is találták a mi nemzetközi piacainkat, sőt olyan piacokat is, amelyeket a régi monarchia területéből a miénknek - vallhattunk azelőtt, Mondom, a magyar mezőgazdaságot is abba a helyzetbe kell hozni, hogy a nemzetközii piacon beilleszkedjen a nemzetközi szokásokba és e szabályok és szokások mellett fel tudja venni a versenyt. Ezt a mai szituációt a nemzetközi piacon úgy lehet jellemezni, hogy egy nagyarányú minőségi és megbízhatósági verseny keletkezett. Minőségi verseny az, hogy a fogyasztás általános kívánalmainak és irányainak megfelelő áru termeltetik és ebben a minőségben állandóan rendelkezésre is áll. Ha egy áru a maga megismert minőségében megfelel a nemzetközi piacon a fogyasztás igényeinek, akkor ez annyit jelent, hogy a következő esztendőkben állandóan keresletre is talál és a mögötte álló termelőt abba a helyzetbe hozza, hogy termelését biztos alapokra fektetheti. A megbízhatósági verseny pedig abban áll, — és^ ez a kereskedelemnek a teljes mértékű etikája — hogy ha a termelő a kereskedőnek, a kereskedelem pedig a fogyasztónak árut szállít, az áru százszázalékig megfelel annak, amit a vevő a minta szerint, vagy a minőségi adatok alapján az illető áruról tart. Ez a megbízhatósági verseny, — nagyon érdekes problémája a jelen kérdésnek — és ezen nyugszik sok olyan más kérdés is, mely a magyar mezőgazdaság érvényesítésével függ össze. Mert ha a fogyasztóközönség s általában a belföldi vagy nemzetközi piac megszokott egy árut, azt jónak is tartja és abban a meggyőződésíben veszi állandóan, hogy az állandóan szállított áru egy bizonyos megszokott minőségnek megfelel; ha a vásárlásoknak ezekben a sorozataiban egyszer bekövetkezik az, hogy a tisztességes kereskedelem mellett befurakodik olyan kéz, mely legtöbbször lelkiismeretlenségből, de talán sokszor tudatlanságból is minőségben és belértékben nem azt az árut szállítja, — akárcsak egy esetben is — amelyet szállítania kellett volna a vevő kívánságára a kereskedelmi szokás és etika szerint^ akkor a következménye az, hogy a következő időkj ben erről a piacról az az áru leszorul és többé semminemű bizalmat nem élvez. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Amikor tehát ellenőrzésről gondoskodik az állam, ez annyit jelent, hogy nemcsak a termelőt védi, hanem védi elsősorban a tisztességes kereskedelmet is, mert az államnak kötelessége, hogy a maga tisztességes kereskedelmét olyan helyzetbe hozza, hogy feltétlenül előnyben legyen minden más olyan versenytárssal szemben, amely nem azon az etikai fokon áll* amelyen ő, de egyúttal biztosítani kell neki azt is, hogy minden olyan nem tökéletes etikával dolgozó közvetítés, amely az illető ország árui iránti bizalmat lerontja, az onnan a tisztességes kereskedelem megvédése érdekében az állam kényszerítő hatalmának eszközével kiszorittassék. Vagyis a minőségi verseny - jelenti azt, hogy'• keletkezett a kereskedelemben egy közfelfogás, egy uzus, egy általánosan elfogadott elv, az, hogy a kereskedelein sem járhat a régi kockázatos alapokon. A fogyasztó és termelő közötti úton nem járhatunk többé a régi bizonytalan és kockázatos alapokon. Ezt nevezhetjük racionalizálásnak is, mert az, hogy az illető áru a tökéletes bizalmat élvezi, annyit jelent, hogy a vevő [bizalimatlaniságából származó, sokszor költséges ellenőrzést feleslegessé is teszi, vagyis a felesleges kockázat az áru forgalmából kikapcsoltatik. Az állam szerepe itt elsősorban fontos, mert enélikül sem a kereskedelem, sem pedig a termelő nincs abban a helyzetben, hogy egy konszonáns, állandóan fluktuáló, de összeműködő, kooperatív működés jöjjön létre. A kereskedelem felkutatja a piacokat, s határozza meg és tudatja a termelővel azt, hogy milyen áru mely módozatok mellett lesz legelőnyösebben érvényesíthető, milyen minőségűnek kell lennie annak az árunak, amely a konkurrencia szerint a nemzetközi piacon, vagy mondjuk bent, az ország belterületének a piacán is a legelőnyösebben értékesíthető. A termelő pedig állandóan vezettetik abban az irányiban, hogy a termelésnek milyen irányai azok, amely irányokon keresztül a mezőgazdaság állandóan rentábilis és felfelé fejlődő vonalat mutathat. Az állam tartozik gondoskodni olyan jogi konstrukcióról, amelybe egyaránt bele tud helyezkedni a kereskedelem és termelő és ebben az egységes organizmusban együtt tudjanak működni a legteljesebb összhangban az ország gazdaságának javára. A márkázás célja az, hogy az árut minden más hasonló, de minőségileg alárendeltebb árutól megkülönböztesse, az árukat minőség szerint osztályozza, és ezeken az osztályokon belül egységes t és kiegyenlített nagyobb tömeg képzését segítse elő úgy, ahogy azt a piacon való érvényesülés feltételei előírják. Amilyen fontos a piac igényeinek és kívánalmainak megfelelő áruképzés, éppen olyan fontos annak forgalmazás módja is. A ^ csomagolásnak a szabályozása is igen jelentékeny eszköze az áruk elterjedésének. (Ügy van! jobbfelől.) A márkázás alapgondolata tehát az, hogy bizonyítékul szolgál arra, miként az, állam közrejátszik és minden egyes áruniál a maga jegyének melléklésével igazolja azt, hogy az állaim ennek a minőségnek betartását az egész vonalon ellenőrizte. Ebben a 29*