Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

184 Az országgyűlés képviselőházának 4-29 a vonatkozásban. Most hallom, hogy Csehszlovákiában is magasabb a vám. Merem állítani, hogy amikor nem elsőrendű és közvetlenül a fogyasztást érdeklő cikkről van szó, amikor azt látóim, hogy nagy mennyiség jön be, amikor azt látom, hogy évenként milliókra és millióikra nőtt meg a forgalom,— nem állítom, hogy jó adatot mondok, de nagyjából úgy emlékszem, hogy a legutóbbi évben már hétmillió volt — akkor indokolt, hogy igenis legalább szerény eszközzel — viszonyítva a külföldhöz — megadjam a lehetőségét, hogy itt a sajátos magyar ipart megteremtsük, amint sikerült is ennél is, a biciklinél is stb., magunkat a külföldtől végeredményben függetleníteni. Nekem ezt szem előtt kell tartanom. En voltam az, aki, mint közgazdasági miniszter, megbízást kaptam, hogy a 370 milliónyi passzivitás eltüntetésére törekedjem. Nem tudom be magamnak egészen ezt az érdemet, de 50%-iban azért magamnak tulajdonítom és azt állítom* hogy ilyen nagy passzivitásnak nem szabad többé előfordulnia, és ahol megvannak a magyar ipar előfeltételei, ott meg kell teremteni a magyar ipart. (Ügy van! jobbfelöl.) T. Ház! Azzal fejezem be beszédem et, hogy a miniszterelnök úr határozottan, világosan nyilatkozott a vámtételek kérdésében, nyilatkozata elejétől végig áll, a kormány meg fogja tenni a maga kötelességét. Tudnék most is több adatot mondani, — de már nagyon előrehaladt az idő — amelyek azt bizonyítanák, hogy nem egy téren nagyon kedvezményes dolgokat tudtunk a mezőgazdaság részére megteremteni. Kérem azonban, hogy ezek a kérdések mindig úgy tárgy altassanak, ahogyan ezeket tárgyalni kell és nehogy úgy tűnjék fel, hogy mi közöttünk ellentétek vannak, hogy mi egymással szemben állun'k itt: termelő-osztály a termelőosztállyal, párt a párttal, mert én azt hiszem, és ezt merem állítani, hogy neon lehet különbség köztünk és a legszélsőségesebb ellenzék között abban, hogy mi csak egyet akarunk, tudniillik olyan vámpolitikát, amely ezt az országot a nehéz válságból kisegíti és előbbre viszi az összes termelő-osztályok és az Összes fogyasztók javára. Kérem válaszomnak tudomásul vételét. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Griger Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az ágén t. miniszter úr szemrehányást tett nekem interpellációm éles és támadó hangja miatt. Bátor vagyok . megjegyezni, hogy azért használtam ezt a hangot, mert nehéz időkben minden képviselőnek lelkiismeretben kötelessége meggyőződésének kifejezést adni. (Ügy van! Ügy van! — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ez ellen nincs észrevételem!) Lehet, hogy téved, lehet, hogy igaza van és lehet, hogy az egész világ felmenti, ha elhallgatja meggyőződését, de saját lelkiismerete feltétlenül kárhoztatja. (Felkiált ás ok: Ügy van! Igaz! Ügy van!) Főleg ezért szólaltam fel ilyen szempontból és ilyen hangon, mert úgy érzem, hogy ardet Ucalegon, s ilyen nehéz viszonyok között kettőzött kötelessége a képviselőnek lelkiismerete szavára hallgatni és lelkiismerete szavát követni. (Helyeslés. — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ez helyes!) Az igen t. miniszter úr meglehetősen éles szemrehányást tett nekem, de ugyanilyen címen Bethlen miniszterelnök urat is illethette volna szemrehányással, mert hiszen eívijeg Bethlen miniszterelnök úrral tulajdonképpen . ülése 1930 november 5-én, szerdán. egy alapon állok, (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Én csak a módszer ellen beszéltem!) mert ő is megígérte a vámreviziót és én is kívánom a vámreviziót. A különbség kettőnk között az, hogy a miniszterelnök úr csak igéri és nem csinálja, én pedig komolyan, mégpedig igen komolyan követelem. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy az autonóm vámtarifa ma már nem az, ami volt. Elismerem, tényleg történt rajta változtatás, de ismétlem azt, amit már az interpellációmban mondottam, hogy in pejus, nem a mezőgazdaság és nem a fogyasztók javára, hanem a nagyipar, a gyáripar javára és érdekében. Azt mondja a miniszter úr, hogy másutt is van mezőgazdasági krízis. Ez kétségtelen, de másutt jobban törekszik a kormány a diszparitás eltüntetésére, mint ahogyan nálunk törekszik. (Ügy van! balfelöl.) A tisztviselői karról pedig egyáltalában nem nyilatkoztam, a tisztviselői kart nem említettem, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) nem általánosítottam. En konkrét esetekkel jöttem és ezekre a konkrét esetkere választ nem kaptam. t Félreért engem az igen t. miniszter úr. En nem kívánok iparellenes politikát folytatni, arról szó sincs. Magam is jól tudom, hogy a mezőgazdaság boldogulásának egyik feltétele az is, hogy belföldi, fogyasztó, felvevő piacot találjon. En az iparfejlesztés mellett vagyok, de azt tartom, hogy ma nem lehet ipart fejleszteni úgy, ahogyan áüart fejlesztettek' Colbert idejében, ma csak a mezőgazdasággal párhuzamosan (Farkasfalvi Farkas Géza: Úgy van!) és nem annak a rovására szabad fejleszteni az ipart, és nem szabad az iparfejlesztéssel a fogyasztótömegeket agyonterhelni, mert ez, amint a mai helyzetünk is mutatja, jóra nem vezethet. En az iparfejlesztés mellett vagyok, ha annak az iparágnak megvannak a maga természetes előfeltételei, vagy ha az az ipar a hazai nyersanyagot dolgozza fel és ha valamiképpen kapcsolatban van a mezőgazdasággal, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ügy van!) mint annak szerves része. Ez természetes dolog. Állást foglalok azonban az olyan iparfejlesztés ellen, amely olyan iparágakat támogat, amely iparágak a létjogosultságnak még az előfeltételeivel sem rendelkeznek, amelyek mesterséges alakulatok, melegházi palánták s ezeket óvják a külföldi széltől. Kárhoztatom azt, hogy a cseosemőipart támogatjuk, azt a csecsemőipart, amely tulajdonképpen minden vámvédelem ellenére sohasem fog megnőni és sahasem lesz képes a saját lábain járni; az ilyen ipart — ha jól tudom, Wilson — szakálj las csecsemőnek neivezte el. Nem nézhetem jó szemmel azt az iparvédelmet, amely az iparmagzatot is támogatja, mert nálunk az a helyzet, hogy a vámtarifa már azokat az iparágakat is támogatja, amelyek meg sem születtek. Túltesz a római jogon. A római jog a méhmagzatot a születés előtt négy hónapai védelmezte, a mi autonóm vámtarifánk az ipari méhmagzatokat születésük előtt már tizenkét hónappal veszi védelmébe. (Derültség.) A mi autonóm vámtarifánk erős, izmos iparvállalatokat támogat, amelyeknek pedig már nincs szükségük arra a támogatásra, amelyek megálltak a helyüket, amikor még megvolt a közös Vámterület^ megálltak a versenyt a cseh és az osztrák iparral szemben. Eszembe jut Henry George-nak egy anekdotája, amely a következőképpen illusztrálja ezeknek a nagyipari gyárvállaratoknak a védelemre vonat-