Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-428
140 Az országgyűlés képviselőházának U28* ülése 1930 november U-én s kedden. lat 2, §-ának 2. pontja legjobban megvilágítja I annak az álláspontnak a helyességét, amely a kötvénykibocsátás tekintetében azt a módszert követi, amelyet én voltam bátor a t. miniszter úrnak szíves figyelmébe ajánlani. Mit jelent ez a 2. '%, amely a kölcsönnyújtás módját szabályozza? A szövetkezetnek ilyen koimplikált létrehozása, mint amelyet a törvénytervezet mutat, azt foglalja magában, hogy annak, aki ezeket a kötvényeket meg akarja venni, a kötvényekben kölcsönt kíván folyósíttatni, nem elég elmenni a szövetkezethez, benyújtani ajánlatát s azt mondani, hogy: «Kérem, átveszek ennyi kötvényt, tessék nekem erre az objektumra építési kölcsönt engedéj lyezni.» Ez volna a t természetes és egyszerű módja a dolognak, úgy, amint békeidőben is ez volt és az újabb időkben is mindig ez az egyszerűbb módja a kölcsönkérésnek, hogy az illető elmegy a bankhoz, azt mondja: «Itt van a költségvetés, itt vannak az építési tervek, itt van a becslés, tessék nekem erre folyósítani a kölcsönt.» Ámde az ilyen módon megalkotott szövetkezet nincs abban a helyzetben, hogy ő a folyósítani kért kölcsönt elbírálja és folyósítsa, hanem annak, aki kölcsönt akar és ezt a kötvényt át akarja venni, e kötvény kibocsátása és átadása tekintetében előbb el kell mennie a népjóléti minisztérium kebelében működő «Lakásépítési Állandó Bizottságihoz, — mert annak ehhez hozzá kell járulnia, s amikor ott már nagynehezen elvégezte a dolgát, akkor még el kell mennie a Pénzintézeti Központhoz, amelynek ezt engedélyeznie kell. Nem méltóztatik-e látni, t. Képviselőház, hogy ebben a nehézkességben, ebben a bürokratikus felépítettségben benne van a csirája annak, hogy ebből életrevaló alkotás nem származhatik. Egy pénzműveletnek, egy hitelműveletnek elevennek és gyorsnak kell lennie. Azért mondom folyton-folyvást, hogy kegyeskedjék a miniszter úr belátni, hogyha megvan is köztünk ez az elvi különbség, ez nem áthidalhatatlan; mert most mondok egy újabb módot arra, hogy a miniszter úr milyen könnyen áthidalhatja az egész kérdést. Ha már ezek a t. bankok ilyen szerelmesek ebbe a kötvénykibocsátásba és ha már ideállának és azt mondják, hogy ez az egyedüli üdvözítő módszer, akkor én azt mondom, hogy tessék ezeket a kötvényeket úgy kibocsátani, ahogyan én voltam bátor javasolni. (Zaj a szélsőbaloldalon) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: Tudniillik ha kibocsátja a miniszter úr kilencvenes árfolyamon és lejegyzik, ne méltóztassék azt mondani, hogy: «Én itt a bonitásit nézem.» Amikor az állam egy nemes célból odafordul a polgáraihoz, hogy jegyezzenek, akkor nem kér információt. Hát, a hadikölcsönjegyzésnél kérdezték, hogy mennyi vagyona van valakinek, amikor jegyzett 1 ? Itt ar ról van szó, hogy ki kell tenni az íveket s hadd forduljanak oda és hadd jegyezzenek és fizessenek, nem kell a bonitást nézni annál, aki a kötvényt átveszi és kifizeti, így ezzel'meg is szűnt az egész viszonylat. Mármost, ha a t. bankok olyan nagyon óhajtják, hát vegyék át, tessék ezt a 90%-os árfolyamot nekik^ is átvenni és fizessék be ezt az összeget a Pénzintézeti Központba. Mindjárt meg vagyok elégedve. Tessék odaadni, vegyék meg, fizessék be, de ne kérj ének a kormánytól és az államtól erre nézve külön kedvezményeket és fedezeteket. Hát, tessék, ha ezt jó üzletnek tartják, vegyék át és fizessék be. Ez az én objektív érvelésem, és ez az a módszer, amellyel megkönnyíteni akarom az építkezést, de nemcsak megkönnyíteni akarom, hanem azt is akarom, hogy ez a lejegyzett kötvény-tőke a maga forgalmi képességével eljusson mindenhová, ahová azt a magyar pénzügyi művelet eljuttathatja. Aztán azt méltóztatott mondani a mélyen •t. miniszter úrnak, — és ez a legaggodalniasabb előttem — hogy félti ettől az ország közhitelét. Hogyan lehet félteni az ország közhiteiét attól, ha a teljesítőképesség fokozását maga az ország demonstrálja? Nem az az ország közhitelének emelése, hogy a nagy pénzintézetek, az emittáló pénzintezetek bomitása azzal demonstráltassék, hogy 30 vagy 27 milliót a mellény zsebükből tudnak kivenni és tudják lejegyezni azt a szövetkezeti alaptőkét és amellett az államtól kapnak egy • külön fedezetet. Nem, sehogy sincs benne az a pénzügyi hanmónia, amely a pénzügyminiszter úrnak annyi beszédéből csendült már ki, amikor állandóan azt méltóztatik hangoztatni, hogy az ország teljesítőképességére alapított hitel az, amelyet ébren kell tartani és amellyel meg kell győzni a külföldet arról, hogy itt teremtő erő, anyagiakat teremtő erő lakozik. Ez így is van, csakhogy én, akiről azt mondja a miniszter úr, hogy áthidalhatatlan távolságban vagyok az ő koncepciójától, bízom is bennük, de egyúttal el is várom tőlük a teljesítést. A miniszter úr in teória bízik bennük, mert hiszen ők az adófizetők, ők adják ide teljesítőképességük folytán mindazt, amiből ennek az országnak gazdasági műveletei fenntartódnak és amiből a továbbépítés, ennek a rendszernek továbbépítése, a pénzügyi konszolidáció konzerválódása folyik. A miniszter úr ezt elvileg mindenkor hangoztatja, amikor azonban a gyakorlati kivitelre fordulna a kérdés, akkor elzárkózik előle. Ez az, amiben, fájdalom, nem voltam képes a mélyen t. miniszter úrra olyan hatással lenni, hogy ezt az elvi álláspontomat elfogadtassaim. A többi szakaszoknál, azt hiszem, most már hiába érvelek. Ha mi az alap tekintetében nem tudunk megegyezni, és nem tesz a miniszter úr annyi koncessziót a maguktól felkínálkozó tőkeerőt jelentő rétegeknek is, hogy ugyanazt, amit másoknak megad, kivételes szerződési alapon másoknak biztosít, azt a kötvény átvételére jelentkező, készpénzzel fizető lejegyző építtető rétegeknek is nyújtaná a pénzügyminiszter úr, — nem tudom^ micsoda bizalmatlanság folytán, vagy mitől fél ezekkel szemben — akkor soha nem fogjuk egymást megérteni ebben a kérdésiben. A jövő, meg fogja látni a (miniszter úr, engem fog igazolni, és meg fogja látni, hogy nem fog sok idő eltelni, hogy megmozdul a maga önkormányzati erejével ez az erkölcsi testület és ezen erkölcsi testületeknek egész sokasága és akkor meg fogja látni a miniszter úr, hogy odajárulnak ön elé, és azt fogja mondani egyik ás, másik is: «Kérem, én átveszek ennyi kötvényt ugyanolyan alapon, mint amennyit méltóztatott biztosítani». Leteszik a pénzt oda az asztalra és nem kérnek ilyen eszkomptálási előnyöket. Akkor mit fog csinálni ezekkel a mélyen t. miniszter úr? Ezeknek is azt fogja mondani, hogy forduljanak a bankokhoz! Akkor azt fogják mondani: «Köszönjüik szépen, nincs rájuk szükség» és megpróbálják az építkezés megindítását olyan módon, hogy nem a miniszter úr jóakaratát fogják kérni, hanem azt fogják mondani, hogy: «Mi adózó tömegek, akik a teljesítőképesség határán is ekkora
