Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-421

302 Az országgyűlés képviselőházának , nálam, hogy a kommünikéban nem így jött. Különben sincs nagy jelentősége a dolognak, csak ez az igaizság. A továbbiakban sajnálattal meg kell állapítanom, hogy én az úgynevezett normál-költségvetést, amely szintén a már említett ankét eredménye volt, nem látom egészen biztosítottnak. A társadalombiztosítás anyagi helyzeté; nek romlását kétségtelenül részben gazdasági helyzetünk romlása okozza, amire az indokolás hivatkozik is. De nem ez az egyedüli ok. Ez fájdalmas, ez visszahat az egész magyar gazdasági életre és érdemes volna vizsgálat tárgyává tenni a magyar gazdasági élet romlását, amely a társadalombiztosítás süllyedésében is mutatkozik. Ez is ok, a legfontosabb ok azonban szerény felfogásom szerint — amint már mondottam — az, hogy a pénztár, illetőleg a Társadalombiztosító kénytelen volt 10 hosszú esztendőn keresztül az önkormányzat erejét és értékét nélkülözni, ki volt szolgáltatva a miniszteriális bürokráciának, aminek nem lehetett más eredménye, mint amilyen eredmény mutatkozott. Nagy baj az, hogy az új törvény sem adta vissza; az initéaetnek a teljes önkormányzatot. Nagy baj, hogy az önkormányzatnak nincs dlszponálási joga az alkalmazottak felett, még csak hatásköre sincs, hogy a munkabeosztást irányítsa és saját ibelátása szerint intézze, ami teranészetesen nem vezethet jóra. Hiszen az elmúlt tíz esztendő eredményei és tanulságai azt bizonyítják, hogy az önkormányzat nélkül maradt szociális biztosítás nem hozhat gyümölcsöző eredményeket. Nincs biztonságos ügymenet valóságos önkormányzat nélkül, és mi az új törvény megalkotása előtt és annak tárgyalása folyamán igen nyomósán és igen sűrűn /hivatkoztunk ezekre a dolgokra és követeltük a teljes önkormányzatot, mert előre láttuk, hogy az önkormányzat helyreállítása nélkül a társadalombiztosítás nem jöhet rendbe. Méltóztassék csak elképzelni, — talán gondoljon a miniszter úr, vagy bármely hivatalvezető a saját portájára — hogy mi történnék akkor, ha sajaí hivatalában, amelyért ő felelős, amelynek irányítása az ő kezében van, amelyért felelősséggel tartozik, nem volna rendelkezési joga a státus felett. Ha egy harmadik tényezőtől függne a

é státus, annak sorsa, annak előmenetele, boldogulása, beosztása, akkor akármilyen brilliáns adminisztrátor aligha volna abban a helyzetben, hogy eredményes munkát tudjon produkálni, ha nincs közvetlen hatásköre az alkalmazottak felett. A normál költségvetés tehát, akármilyen gondossággal állapították meg és akármilyen előrelátással állították Össze, az önkormányzat teljes jogú hatásköre nélkül nem kecsegtet sikerrel. így például látjuk a normál-státust, amely szintén az ankétek eredménye gyanánt jött létre. Az ankéten az a nézet alakult !ki végérvényesen, hogy a normálstátus 2736 főből állhat az egész országra vonatkozóan. Amikor az ankétek folytak, ennél sokkal nagyobb volt a státus és most is, miután néhány tucat napidíjast elbocsájtottak, a 2736 főben megállapított normálstátus helyett még mindig 2865 főre rúg a státus. Ez tehát ellenkezik a megállapított normálstátussal, ami szintén kétségessé teszi a normálköltségvetés érvényesülését. " Az indokolás hivatkozik arra, hogy nagymérvű elbocsátás nem volna célszerű és szociális. Ezt magam is aláírom: embereket állástalanná és kenyértelenné tenni ma valóban 1. ülése 1930 július 5-én

} szombaton: nem célszerű és nem szociális dolog. De mi nem is azt kívánjuk, — ami részben már meg is történt — hogy a státus legaljáról a legszegényebb napidíjasok és kistisztviselők _ közül bocsássanak el egyeseket, a státusnak fejét pedig — hogy úgy mondjam: vízfejét — meghagyják. A napidíjasok elbocsátása antiszociális és nem nagy belátásra vall. A státus fejét kell kisebbíteni nem elbocsátások útján, hanem részben a betöltött szolgálati idő után való nyugdíjaztatás útján, részben pedig az államhoz való visszautalás útján. Ezt igenis lehetségesnek tartom. Hiszen a Társadalombiztosító Intézet státusának feje a következőkből áll: az V. fizetési osztályban 8 igazgató van, a VI. fizetési osztályban 44 aligazgató van, a VIL fizetési osztályban, titkárig rangban 167-en vannak, a VIII. fizetési osztályban segédtitkári, illetőleg számtanácsi rangban pedig 230 fő van. Ezeknek egy részét a Társadalombiztosító örökség, ajándék, ^ vagy jutalom gyanánt az államtól kapta a nélkül, hogy erre szüksége lett volna, ezek tehát nem a cum jure suceessionis elve alapján jutottak ezekbe a magas állásokba, hanem készen kerültek a minisztériumokból a Társadalombiztosítóba és itt érzékenyen sújtották a Társadalombiztosítót anyagi szempontokból. En tehát abszolút szociális és belátásos alapon követelhetem, hogy méltóztassék a normálstátust olyképpen létrehozni, az úgynevezett mammut-adminisztrációt olyképpen lefaragni, hogy az államtól átvett magasabbrangú tisztviselőket méltóztassék az államnak tisztelettel visszautalni, mint olyanokat, akikre egyrészt nincs szükség, s akiknek fizetésére másrészt nincs fedezet. Itt ismét utalnom kell arra, hogy a deficit oka — ezt meg kell állapítanunk és le kell szögeznünk itt a törvényhozásban a nagy nyilvánosság előtt — az önkormányzat nélküli működés és a kellő ellenőrzés niánya volt. Éppen ezért én már a bizottságban voltam bátor megpendíteni azt az eszmét, hogyha meghint hozzányúlunk a társadalombiztosítás kérdéséhez ilyen rövidke novellával, nem volna-e célszerű revízió alá venni az önkormányzat kérdését és ami az alaptörvényből kimaradt, azt most pótolni és az önkormányzatnak megadni azt a kellő hatáskört, ami biztosíték volna arra, hogy az önkormányzat valóban eredményesen tudja majd a társadalombiztosítást vezetni és minden kívánalomnak meg* tud felelni. En meg vagyok arról győződve, hogy az új önkormányzat a maga megcsonkított hatáskörében is sokkal eredményesebben fog működni, mint ahogy a miniszteriális bürokrácia működött az elmúlt tíz esztendő alatt, de mégis aggodalmaim vannak abban a tekintetben, hogy a legjobb akarat és a legjobb szándék is hajótörést szenvedhet azon, hogy beleütközik a szűk hatáskörök határába, és nem^ tudja kifejteni azt a munkát, azt a képességet, amelyet egyébként tágabb hatáskör mellett ki tudna fejteni. En itt is felvetem az eszmét, — megmondottam a bizottságban is, hogy a plénumban fel fogom vetni, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni — méltóztassék a Társadalombiztosító élére olyan r önkormányzatot állítani, illetőleg az önkormányzatnak olyan hatáskört adni, amely biztosítja működésének eredményét. A miniszter úr a bizottságban erre válaszolt és azt mondotta, hogy még túlságosan rövid az az ido, amely tapasztalatok gyűjtése én következtetések levonása céljából rendelkezésre áll az új önkormányzat működésével