Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-421
Az országgyűlés képviselőházának £21. ülése 1930 július 5-én, szombaton. 289 Ezekben y oltani bátor a törvényjavaslatot általánosságban ismertetni, tisztelettel kérem, méltóztassék azt általánosságban a részletes vita alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T-. Képviselőház! Végrevalahára előttünk van egy törvényjavaslat, aihol a magyar királyi honvédség, vámőrség, folyamőrség, csendőrség és méneskar, sőt még szerzett jogon a katonai rendszerű illetmények élvezetében álló egyének sorsát is egy és ugyanazon törvényjavaslatban tárgyaljuk. Mindezek a kategóriák összetartoznak. Végrevalahára elértük azt, ihogy azonos módon bíráltainak el ezek. Ebből a szempontból tehát a törvényjavaslatot (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) csak örömmel üdvözölhetem. De mivel ez a törvényjavaslat rendkívül^ nagyfontosságú, mert nemcsak a tényleges állományú egyének járandóságaira, hanem a nyugdíjasok, özvegyek- és árvák járandóságaira is kihat, ebből kifolyólag ezen a törvényjavaslaton csak úgy átszaladni még a rekkenő nyári hőség ellenére sem szabad, még abból az okból sem szabad, hogy a képviselőiház körülbelül utolsó érdemleges ülését tartja a nyári szünet előtt. Minthogy járandóságokról van szó, én elsősorban abból a szempontból néztem át és abból a szempontból figyeltem a törvényjavaslatot, vájjon nincsen-e benne olyan fogyatékosság, amelyből kifolyólag valakinek járandósága csökkenni fog éppen akkor, amikor mi a járandóságokat rendezni, sőt emelni akarjuk. (Zaj a közéven.) Kérem Láng képviselő urat, mégis egy pár szóval hozzá szeretnék szólni. ' — (Rothenstein Mór: Szilágyi ma nagyon ideges.) Igenis, én joggal elváram mind a minisztertől, mind, a képviselőtársaimtól, hogy figyeljenek, mert alaposan fel szoktam készülni arra, amit mondok. (Jánossy Gábor: Figyelünk, figyelünk képviselő úr. Csupa figyelem vagyok.) Elnök: Csendet kérek! Szilágyi Lajos: Ebből a szempontból vizsgáltam tehát először a törvényjavaslatot és őszinte sajnálatomra kell már most konstatálnom, hogy ennek a törvényjavaslatnak kapcsán igenis előfordulhat az az eset, hogy e^v és más kategóriához tartozó tiszteknek, különösen pedig a vámőr-tiszteknek járandóságai csökkenni fognak ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelése kapcsán. (Jánossy Gábor: A nyugdíjuk emelkedik.) Az ide vonatkozó konkrét adatokat a pénzügyminiszter úr rendelkezésére fogom bocsátani- Mint kategóriát, máris megneveztem a vámőrtisztek kategóriáját, ahol igen könnyen előfordulhat adott esetben az, hogy ennek a törvényjavaslatnak következménye gyanánt csökkennek a járandóságot. Már pedig ezt nem akarhatja a kormány, különösen pedig nem akarhatja azt. hogy egy törvény hiányossága folytán bekövetkezzék bárkire vonatkozólag, az ország bármelyik határszéli községében szolgálatot tevő tisztre vonatkozólag egy ilyen hátrányos helyzet. 1925-ben, amikor rendeztük a fixfizetésűek járandóságait, a nemzetgyűlés egy óvatossági határozatot hozott, amely oda konkludált, ahogy senkinek nem csökkenhet a járandósága a megszavazandó törvényjavaslat után. Most már a házszabályok lehetetlenné teszik számomra, hogy ilyen javaslattal jöjjek, ellenben igenis arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy: a végrehajtási utasításban méltóztassék majd gondoskodni arról, hogy senkinek se csökkenjen a járandósága ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése miatt. A törvényjavaslatot örömmel kell üdvözölni abból a szempontból is, hogy a honvédj ség kötelékében véget vet a derűre-borúra való előléptetéseknek, (Ügy van! jobbfelöl.) de e^ ben véget vet a derűre j borúra való nyugdíjazásoknak is, (Jánossy Gábor: Ügy van!) Nagy .szomorúsággal láttuk, hogy a honvédség kötelékében az elmúlt esztendőkben oly iramban történtek az előléptetések, amely egyrészt egyesekre nézve előnyös volt, mert gyorsan elértek magas katonai rendfokozatokat, másrészt azonban szomorú kihatása volt ennek a rendszernek annyiban, hogy egész fiatalon nyugdíjba küldtek olyan katonatiszteket, akik tudásuk, különösen pedig harctéri tapasztalataik alapján a honvédségnél még hasznos szolgálatokat tehettek volna. Az elmúlt esztendőkben valósággal félnünk kellett amiatt, hogy hadviselt, hadjáratban tapasztalt tisztek, egymásután nyugdíjba kergettetnek, kihal a hadsereg kötelékéből^ a hadviselt tisztek hosszú sora és mindinkább olyan tisztekkel lesz tele a an. kir. honvédség, akik a harctéren nem voltak és hadi tapasztalatokkal neon rendelkeznek. Még most, a mai helyzetben is egy esetleges mozgósítás esetén abban a nehéz helyzetben volnánk, hogy igen sok katonatiszt parancsnoka és elöljárója volna olyan tartalékos és népfölkelő tiszteknek, akik hadviseltek, hadi tapasztalatokkal rendelkeznek, míg maguk a parancsnokok hadi tapasztalatokkal nem rendelkeznek. Veszélyes helyzet állt be ebben a tekintetben és örülni kell, hogy a törvényjavaslat ennek a helyzetnek véget vet. Bármilyen furcsán hangzik is, de mégis örülni kell annak, hogy a századosok ezentúl nem lesznek oly gyorsan őrnagyok, hanem a századosi rendfokozatban hosszabb ideig megállnak, ugyanígy a többi rendfokozatban is és lassabban mennek előre ; A kérelem a kormányhoz ebben a tekintetben csak az lehet, hogy anyagilag ne érezzék, anyagilag ne sujttassanak a katonatisztek ezzel a hosszabb várakozási idővel. Mivel ez a törvényjavaslat, különösen a korpótdíj intézménye, ezt a kérdést előnyösen oldja meg, adva van az a lehetőség, hogy senki nem szenved hátrányt, mert csak kitüntetései, jelvényei maradnak a nyakán az egyenruháján hosszabb ideig ugyanazok, a járandóságait illetően a korpótdíj intézménye folytán mégis előlép. Amilyen örömmel fogadják tehát a tényleges állományú tisztek ezt a törvényjavaslatot, éppen olyan aggodalmat keltett ez a törvényjavaslat a nyugdíjasok, különösen pedig a régi nyugdíjasok körében. A Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetsége részint saját szaklapjában, részint körlevelekben már állást foglalt ez ellen a törvényjavaslat ellen és a hozzám küldött adatok szerint különösen sérelmezik a nyugdíjas katonatisztek, hogy illetmény ren dezés történik anélkül, hogy a régi nyugdíjasok és az új nyugdíjasok közti égbekiáltó igazságtalanság számba menő különbség elimináltatnék. Már többízben szóvá tettem, hogy már 1926-ban sikerült a miniszterelnök urat meggyőzni arról, hogy tarthatatlan a helyzet, hogy ugyanazzal a szolgálati idővet ugyanabban a rendfokozatban szolgált nyugdíjas és nyugdíjas között különbséget tesznek a járandóságban. (Ügy van! a jobboldalon.) A miniszterelnök úr nyilatkozott választás megnyitó beszédében, Debrecenben is nyilatkozott egyik beszédében mindezekről a kérdésekről és sajnálattal kell látnom — értesüléseim