Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-420

252 Az országgyűlés képviselőházának hat kereskedelempolitikai rendszert valamely tiltott rendszabály alkalmazására. (Ügy van! a jobboldalon.) A másik eszköz, amely kínálkozik, hogy a vasúti fuvardíjtarifákat enyhítsük, sőt felmerült olyan indítvány is, hogy egészen ingyen szállítsuk azt a gabonát és a hajózási tarifákat is enyhítsük, úgyhogy messzemenő piacokra jussunk. Ezeknek a megjegyzéseknek igen sok magjuk van. Hiszen nagy teória az, amely az államvasúti rendszertől azt követeli, hogy annak egyik legfontosabb feladata a közgazdasági célokat jól szolgálni és csak másodrendű feladata az, hogy jövedelmi forrása legyen az államnak. Méltóztassék azonban figyelembe venni, hogy a mi államunk e tekintetben is megkötöttebb helyzetben van, mint más államok, mert a mi állam vasutainknak, mint üzemnek, bevételeikre szükségük van, hogy a háztartásuk egyensúlyban maradjon. Mi nem vagyunk olyan gazdagok, hogy ezzel az instrumentumunkkal közgazdaságilag úgy intézkedjünk és úgy cselekedjünk minden tekintetben, mint tisztán közgazdasági szempontból talán cselekedni lehetne. Méltóztassék itt figyelembe venni azt is és ne méltóztassék bennünket a nagy államokkal összehasonlítaai, ahol száz és száz vagy ezer kilométereken keresztül szállítják a gabonát, ahol tudvalevően a költségek nem a kilométer számokkal arányban növekszenek, ahol tehát fuvardíj engedményeket nagyobb mértékben lehet nyújtani. Mi, sajnos, megcsonkult kis hazánkban alig néhány kilométerre szállítjuk néha a Dunántúlról, exportirányban a mi gabonánkat, (Várnai Dániel: Mégis nagv teher a fuvar!) és alig tudunk a vasúti fuvardíiak alakjában nagyobb kedvezményeket nyújtani és csak messzebb vidékekre az ország keleti részében fekvő helyekre érvényesülnek tulajdonképpen az »adott fuvardíj kedvezmények. A kormány gondoskodásának tárgya ez a kérdés és legyenek meggyőződve, hogy igen alapos tanulmányokat végzünk abban az iránybán, hogy hazánknak ezen a baján miként lehet segíteni. Elismerem •azoknak megjegyzéseit és utalásait, akik arra utalnak, hogy sokkal nagyobb segítséget lehet nyújtani a folyamhajózás révén, ha az megfelelően van szervezve, mint a vasúti tarifák révén, — és itt főleg elsősorban a Duna jön számításba — mert a folyamhajózás nincs «az ország határaihoz kötve, hanem azon túlmenőleg lehet benne fuvardíjkedvezményeket nyújtani és igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy míg a vasúti tarifák meg vannak kötve nemzetközi szerződésekkel és általánosan nyújtandó kedvezményekkel, addig a hajózási fuvartételek tudvalevőleg egyezményes tarifákkal is lehetségesek. Felmerült több oldalról, hogy a segítésnek egész más módjai is vannak, és ad homineom rám olvasták, hogy magam is több beszédemben utaltam olyan gyógyszerekre, amelyek bizonyos eredménnyel vezethetnek a mezőgazdaság felsegítésében. Sem a magam ideáit nem fogom megtagadni, sem nem fogom lekicsinyelni azokat az ideákat, amelyek a mezőgazdaság jövő fejlődésének elősegítésére itt elhangzottak. Nagyon jól tudom, hogy itt lehet segíteni a növénytermelés minőségi fejlesztésével, lehet segíteni az állattenyésztés minőségi fejlesztésével, az állati termékek értékesítésének megszervezésével, kivitelnek segítésével és a közlekedő eszközöknek különösen ezzel összhangban levő fejlesztésével lehet segíteni. Vetőmag nemesítéssel, lehet segíteni ipari növények termesztésével, amivel egyszerre két . ülése 1930 július k~én, pénteken. célt érünk el, mert segítünk magán a mezőgazdaságon, és azonfelül egy egészséges, idebent gyökerező iparnak adjuk meg az alapjait. Elismerem, hogy törekvésünk az kell, hogy legyen Magyarországon, — amely klimatikus helyzeténél fogva sokkal alkalmasabb arra, — hogy a tőlünk délre és keletre fekvő és tenyésztési anyagra előbb-utóbb rászoruló országok részére mi töltsük be azt a szerepet, amelyet a mi szempontunkból annak idején számunkra Svájc betöltött. Mert nem lehet egyszerre szállítani sem tőlünk délre, sem tőlünk keletre, Svájcból származó állatokat, hanem itt, — érezzük, szenvedjük most ezt az elég szélsőséges klimát, — a mi viszonyainkon megedződött állatot kell nevelni, hogy majd ha azok az országok előbb-utóbb át fognak menni egy más tenyésztésre, akkor majd legyen nekünk megfelelő áron értékesíthető tenyészany agunk. (Helyeslés jobb felől) Most is hirdetem és aláírom, hogy a mezőgazdaság minden ágán kell segíteni, és inkább végeredményben tartós segítséget nyújtani, mint a búzán időlegesen segíteni, mert a búza termelési válsága még hosszú lesz, (Fábián Béla: Ez igaz!) de egyidejűleg állítom azt is, hogy az a segítség és orvosszer máról-holnapra meg nem valósítható, hanem csak konzekvensen — hangsúlyozom: konzekvensen — és az egész vonalra kiterjedő állandó gondos, minden részletbe behatoló tervszerű munkával érhető el, hatását azonban sem holnap, sem a jövő évre nem fogjuk még érezni, hanem majd csak évek múlva fogjuk élvezni gyümölcsét. Aláírom és tudom, úgy, mint valamennyien, — hiszen éppen úgy szenvedem én is, mint gazda, — hogy nem tudjuk borunkat értékesíteni, nem tudjuk gyümölcsünket megfelelően értékesíteni és területünk egyrészét gyümölcsfával jobban tudnók értékesíteni Kell is ebben az irányban cselekedni, de kérdezem: bármit tennénk is, segítenénk-e azzal a momentán bajon és válságon? Ügy teszem fel tehát a kérdést: vájjon elég-e az a gazdasági politika, amelyet bárki is, — a kormány is a legjobb indulattal inaugurált — arra, hogy ezen a momentán válságon segítsen, amelyet nem ez a kormány, vagy annak cselekedetei, hanem a világesemények idéztek elő? Itt vagyok bátor az igazság érdekében néhány szót mondani. Két vád ért engem, illetőleg a kormányt ebből a szempontból: hát nem tudta a kormán y előre, hogy lesz aratás? Abból a reményből élünk, hogy tudjuk, hogy lesz aratás; talán jobban tudjuk, mint az, aki ezt kérdezte. De vaj jon csak ettől az ismerettől függött az, hogy mit kell cselekedni? Ettől függött az, hogy előkészítsük ezt a kérdést? Meghallgattunk a világon mindenkit (Ügy van! jobbfelől), aki jelentkezett, hogy ebben a kérdésben van ideája, gondolata (Ügy van! Ügy van! jobbfelől): meghallgattunk mindenféle érdekképviseletet, a mezőgazdasági képviseleteket, meghallgattuk á csak valamennyire is érdekelt ipari és kereskedelmi érdekeltségeket is. Csak éppen végső határozathoz nem juthattunk. Es miért? Nem azért, mintha — bocsánatot kérek, hogy névszerint nem említem meg azt a képviselő urat,' aki ezt mondotta — kapkodó, fejnélküli stb. volna a politikánk. Nem, t. uraim! Az illető úrral szemben nem szándékom e tekintetben védekezni, mert nem ismerem el, hogy Ő egyéni benyomásai szempontjából ilyen élesen megbírálhatja a kormány cselekedeteit, azonban csak arra vagyok bátor utalni, mit csinálnak azok az államok, amelyeknek politikája bennünket a legszorgosabb védekezésre utalt, mik azok az