Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-420

Az országgyűlés képviselőházának 420. ülése 1930 július U-én, pénteken. 225 lésre és kosztra elhelyezni. (Jánossy Gábor: Mert az ország ki volt fosztva. Br. Podmaniczky Endre: Maguk fosztottak ki bennünket!) Tudom, hogy ez a tfelíhívásom meddő marad, de kötelességemnek tartottam, hogy mégis elmondjam, 'ha nem a máért, akkor a jövendőért. Ha van destrukció a világon, méltóztassanak elhinni, hogy ennek a törvényjavaslatnak a módszere a leglázítóibb, a legmerészebb fajtából való destrukció. Netai más ez a javaslat, mint a forradalom tűzcsóvájának hajítgatása, ebiben az igen érzékeny, igen túlfűtött korszakban és helyzetben. A szakértők azt mondják, hogy ez a javaslat a mezőgazdaságon nem segít. Amidőn azt a vádat hajítgaják ide felénk, hogy mi érzéketlenek vagyunk az agrárkrizissel szemben, erre én egyszerűen azt mondom, hogy nem igaz, a szociáldemokratapárt semmiféle hajjal és krizissel szemben nem érzéketlen, (Br. Podmaniczky Endre: Dehogy nem!) csak az olyan megoldások iránt érzéketlen, amilyent például ez a javaslat kontemplál. Megadunk minden olyan támogatást, amely nem jelenti a fogyasztóik kifosztását. Nekünk nincsen más célunk, mint egyrész az, Ihogy a kenyeret és a lisztet, ezt a két legelsőbbrendű élelmicikket ne drágítsák meg és az ne drágulhasson meg, másrészt pedig, hogy minden dolgozni akaró magyar polgár munkához jusson. Ezentúl azután az urak segítsenek, de mondom úgy, hogy más társadalmi osztályokat erre a célra meg ne vámoljanakAzt mondja az előadó úr és Bud kereskedelemügyi miniszter úr is, hogy az ipari vámokat mi megszavaztulk és megszavaznánk. Ahány állítás, annyi falzum. Nem szavaztuk meg és nem szavaznánk meg. Az autonóm vámtarifa tárgyalása idején megmondotuk álláspontunkat. Védő-, nevelővámokra átaienetileg szükség van, legalábbis arra az időre, amely idő alatt más országok is gyakorolják az ipari vámvédelmet. Az ipari vámvédelem terhei azonban eloszlanak az egész lakosságra egyformán és egyetemlegesen, míg ez a legutóbbi, a boletta, ez az új belső váon tisztára a fogyasztóikra hárítja át a terïheket, teljesen a fogyasztókra, minden ellenérték nélkül. Annak idején megcsinálták az autonóm vámtarifát s akkor ifigyelmeztettük reá a kormányt, hogy vigyázzon, ne csináljon egyoldalú munkát a vámtarifa megalkotásával, mert ha ezt cselekszi, akkor az autonóm vámtarifának csak egy igen kis csoport fogja előnyeit látni. Tényleg úgy történt, egyoldalúan, minden szociális alátámasztás és körülbástyázás nélkül csinálták meg az autonóm vámtarifát, úgyhogy az autonóm vámtarifának, ennek a magyar ipari vámvédelemnek — aminek igen messzemenő, igenmesszható hatásai voltak az ország gazdasági életére és helyzetére — a kartellek,^ a trösztök és egészen kiskörű kottériák látják hasznát, akik zsákmányolnak, gazdagodnak, a munkások, az alkalmazottak és a tisztviselők pedig nyomorognak, éheznek és munkátlanul lézengenek. Az autonóm vámtarifának ez az egyoldalú kezelése, az autonóm vámtarifa kiszolgáltatása egy gazdasági megánérdekképviseletnek, a Gyosz.-nak, hozta létre azt, hogy a munkás nem tudja megkeresni a legminimálisabb szükségleteket sem, ellenben a semmi munkát nem végző, csak a nevüket és befolyásukat odaadó politikusok és közéleti férfiak százezrekre menő megdolgozatlan jövedelemhez jutnak. T. Képviselőház! A szemrehányásra csak ezt válaszolhatom és hozzátehetem, hogy ennek is a kormány az oka, ez is a kormány bűne, amely kiszolgáltatta az ipari kapitalizmusnak a munkásokat, a fogyasztókat és a tisztviselőket, most pedig egy másik sakkhúzással, mintegy rekompenzálni akarván a mezőgazdaságot is, másodszor is kiszolgáltatja a fogyasztókat most az agrárkapitalizmusnak. Mi volna tehát az a remédium, amely segítene mégis az ország gazdasági helyzetén? En neon tudok egy gazdasági ágat kiszakítani és azt mondani: ezen kell segíteni. En nem tudnám máskép elképzelni a rekonstrukciót, mint úgy, hogy az ország egész gazdasági helyzetén kell segíteni, tehát egy egyetemes, átfogó, minden gazdasági területre kiterjedő gazdasági programmot kellene összeállítani. Piacot kellene teremteni és én állítom, ihogy lehetne piacot teremteni, csak abba kellene hagyni azt a politikát, amelyet eddig folytattak, lehetne közeledést keresni és találni a szomszéd államokkal, lehetne délre, keletre és északkeletre is piacot szerezni a magyar ipari termelésnek, a magyar kereskedelemnek és a tranzitó világkereskedelmnek is. Lehetne piacot teremteni nyugatra és északnyugatra a magyar agrártrmékeknek, csak okos, jól átgondolt, minden frazeológiától mentes politikát kellene bevezetni, amely talán azzal járna, hogy az urak egyetemes 'hatalma csökkenne, ihogy a vadászterületen nem volnának talán olyan korlátlan urak, mint amilyenek ma, de az ország gazdasági és szociális helyzetén segíteni lehetne. Ettől fáznak, ezt nem merik megcsinálni. További remédium volna az ellenkezője annak, • amit ez a javaslat tartalmaz: a fogyasztóképesség fokozása, a versenyképesség helyreállítása és így erőteljes belső piac teremtése, úgyhogy — amint már egyik interpellációmban mondottam — nemcsak termelő volna a tömeg, hanem fogyasztó is és akkor az a sok felesleges gabona mind elvándorolna a kis háztartásokba és a mezőgazdaságon segítve volna. T. Képviselőház! Az agrárkrízist a háború következményei okozták. Egyrészt az elszakított nagy gazdasági területnek részekre osztása okozta, másrészt a magyar agrártársadalom el volt bizakodva, el volt kapatva. 500.000 négyzetkilométernyi területen mintegy 60 millió embert belső vámhatárok nélkül tudott értelmezni és tudta gabonáját elhelyezni. A háború után, közvetlenül a forradalmak előtt és a forradalmak után az egész világ a háború következtében ki volt éhezve, kapkodtak a magyar agrártermék után és a magyar agráriusok azt hitték és a magyar kormány is azt hitte, hogy ez a búcsú, ez a lakodalom örökké fog tartani és a világ örökké versengeni fog a magyar búzáért. Ennek azonban az ellenkezője történt, amit az urak nem láttak előre. Az történt, hogy a külföldi államok is igyekeztek saját szükségleteiket fedezni, őrült módon előtört a tehnika fejlődése is, az intenzív gazdálkodás az egész világon tért hódított, úgyIhogy azt kell mondanunk, amit nem akarnak észrevenni, nem akarnak látni, hogy a magyar agrártermelés elvesztette azt a hegemóniát, amellyel a háború előtt rendelkezett. Erről tudomást nem venni esztelenség, ezt észre kell venni. Észre kell venni azt, hogy mi ment végbe a termelésben, észre kell venni azt, hogy nemcsak a termelés, hanem a táplálkozás is óriási átalakuláson ment keresztül és a gazdasági életet ennek megfelelően kell átszerelni. Mi itt a kis Magyarországon ilyen eszközökkel nem fogjuk tudni a világhelyzetet megváltoztatni, nem fogjuk tudni a magunk felfogásának megfelelően megtartani vagy átalakí-