Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-420
Az országgyűlés képviselőházának piaci helyzetnek és a tehnika forradalmának konzekvenciáit úgy lehet levonni itt Magyarországon, hogy csinálunk egy külön mesterséges árdrágító apparátust és ezzel szembe tudunk helyezkedni az egész világáramlattal. ( Jánossy Gábor: Megmentjük a falut a végpusztulástól. Ez a tényállás. — Györki Imre: Még jobban .pusztulásra ítélik!) Az egész javaslat, az egész- elgondolás merő ellenmondás, merő kapkodás, látszatok felkeltése csak azért, hogy a kormány újabb kirakatportékával tudja szaporítani a maga kétesértékű látszatsikereit. A bajok orvoslását akarja a .kormány és újabb bajokat idéz fel. Beteget akar gyógyítani újabb betegségek előállításával. T. Képviselőház! Nem tudom, hogy ki veszi ezt komolyan. Vérátömlesztést akar a kormány, gazdlasáigi vérátömlesztést a városból a falura, a merkantil népesség véréből az agrár népesség vérébe akar átvinni, de ezt is fordítva csinálja. Az orvosi vérátömlesztésnek két feltétele van: aki vért akar kapni, akinek friss vérre van szüksége, annak valóban vérvesztesnek kell lennie, s egy vérbő testből viszik át a vérszegény testbe a friss vért. Itt fordítva csinálják. A kiszipolyozott, vértelen, vérszegény fővárosi és egyéb városi lakosság véréből akarnak átvinni a vérbő nagybirtokosok vérébe friss vért. Ki meri állítani, hogy ez célravezető lehet? Kimeri áltatni önmagát és az ország közvéleményét azzal, hogy ez- a fordítottarányú vérátömlesztés] kísérlet célra fog vezetni? Hát lehet cél az, hogy egy testből annyit szivattyúzzanak ki, hogy azután teljesen életképtelenné váljék? (Mihálffy Vilmos: A falut szivattyúzták ki!) Tessék tudomásul venni: à fogyasztók a földön hevernek, a fogyasztóknak nincs felesleges vérük, a fogyasztók véréből a fogyasztók életveszedelme nélkül vért átömleszteni az agrár érdekeltségbe nem lehet Más kérdés, hogy az arár érdekeltségnek szüksége van-e a friss vérre. Lehet, hogy igen, ezt azonban onnan kell pótolni, ahol van, nem pedig onnan, ahol nincs. (Zaj jobb felől.) Ha a magyar boletta Werdegang-ját, élete folyását nézi az ember, meg kell állapítani, hogy a gondolat nem új és nem jó. Megvolt ez már máshol is és megvan máshol is. Méltóztassék elolvasni Grinkonak egy könyvét; ez egy orosz közgazdasági író. (Br. Podmaniczky Endre: Akkor már otflhon vagyunk, ha orosz! — Zaj.) Ebben a könyvében az úgynevezett Fünfjahrplan-t ismerteti, amelyet a szovjeturalom valósít meg már másfél esztendeje és öt évre tervezi a szovjet gazdasági és főképpen mezőgazdasági fellendítésére. Ebben a Fünfjahrplan-ban majdnem szószerint benne van a boletta-rendszer, benne van a búza árának mesterséges felhajtása. Mondom, ez nem új, de nem is jó, és ha a kormány erre fanyalodott, ez azt jelenti, hogy teljesen tanácstalan, teljesen tehetetlen, teljesen tehetségtelen azzal a helyzettel szemben... (Nagy zaj jobbfelől.) Elnök: A képviselő úr kijelentésében sértést és személyeskedést látok. Figyelmeztetem, hogy ettől tartózkodjék, (Zaj.) Propper Sándor: ... amelyet 10 esztendős uralkodásával és uralmával felidézett. Kezdetben volt tehát a tanácstalanság a felidézett bajokkal szemben; azután jöt egy ötletösztöndíj a pénzügyminiszter úr részéről, akinek a minisztériuma, úgylátszik, nem elég erős arra, hogy ötleteket termeljen, 30 ezer pengős ötletpályázatot írt tehát ki és, úgylátszik, azt a fiatalembert, aki ezt a honmentő ötletet fel. ülése 1930 július U-én, pénteken. 223 fedezte, ez a 30 ezer pengő sarkalta arra, hogy a magyar kormányt a boletta bevezetésére ösztönözze. Jött az új Archimides «heureka» kiáltással: megvan, meg van mentve a haza, meg van mentve az agrár társadalom. Megtaláltam — mondotta — a megoldást, itt a boletta, és a kormánypárt az első pillanatban felfigyel és házi forradalmat csinált a nemzetmentő ötlet ellen; azután jött a bizottság a maga Iharci riadójával, amelyet a kormánypárt rendezett a bizottságban; azután jött a macska megérkezése, mire megszűnt az egerek cinoogása, majd, azután... (Br. Podmaniczky Endre: Micsoda beszéd ez már megint? — Zaj a jobboldalon.) Elnök: A t. képviselő úr kijelentései a parlamenti illembe ütköznek. Újból figyelmeztetem, hogy ilyen 'természetű kijelentésektől tartózkodjék. Propper Sándor: Azután jött a döbbenetes csend és most dühös védelmezése annak a javaslatnak, amelyet eddig a kormánypárt dühösen támadott. Ez osak nem vitás? Önök tanúi voltak annak a népes együttes bizottsági ülésnek, amelyen én is, Önök is felszólaltunk. Ezt csak nem lehet letagadni? Ezt csak nem lehet ki törülni az emlékezetből és a parlament munkájából Ez eleven valóság és bennünket egy pillanatra felvillanyozott az, hogy azt látjuk: végre egyszer, a kormánypárt megtalálta önmagát, vétót emel, szót emel a kenyérdrágítás ellen és jobb útra akarja téríteni a kormányt. Ne méltóztassék tehát csodálkozni, ha mi egyik ámulatból a másikba esünk azon következetlenségen, amelyet a kormánypárt ebben a kérdésben produkált. Mit akarnak ezzel a bolettajavaslattal? Mi a cél? A bevallott cél — azt mondják — az, hogy segíteni akarnak a mezőgazdaságon. Hogy kell-e segíteni, azt én nem vitatom, — ha kell 'segíteni, .segítsenek, segítsenek azonban olyan formában és olyan módszerekkel, amelyek más folalkozási ágakat és más társadalmi rétegeket nem károsítanak meg. De én kérdezem a tisztelt kormánytól: csak az agrártársadalom kormányának tartja magát? Az ország többi néposztályaihoz és foglalkozási kategóriáihoz nincs semmi köze? Azok iránt nem ismer semmiféle kötelezettséget, semmiféle felelősséget? Hát miért nem segítenek például a fogyasztókon? Miért nem segítenek a munkásokon? Miért nem segítenek a tisztviselőkön? Miért nem segítenek a kereskedőkön, az iparosokon, a szabadpályán működőkön? Miért nem segítenek a művészet és az irodalom emberein? Miért nem segítenek az orvosokon, az ügyvédeken? Ezek ma mind a szó legteljesebb értelmében valósággal nyomorognak Miért nem segítenek ezeken? Miért nem hoznak ezek javára is valamilyen jancsibankó-félét, amely segítené őket az ő borzalmas nyomorúságukban? (Jánossy Gábor: Mind a termelésből élünk!) Miért azt a réteget veszik elsőnek a sorrendben, amely talán mégis viszonylag a legjobb helyzetben van, ha rosisz helyzetben van is? Méltóztassék elgondolni, mikép ítélnének meg önök is például egy olyan apát, akinek nyolc éhező mezítelen gyereke van és az apa előveszi az egyiket és azt mondja: utolsó garasaimból pedig veszek neked rogyos szárú lakkcsizmát, veszek neked cifra kalpagot, veszek neked szép dolmánykát, felöltöztetlek, a többi pedig marad mezítelenül, a többiről is lehúzom, ha még van rajtuk valami és azt is reád — erre az egyre — akasztom. Hát milyen apa volna az, milyen elbírálásban részesülhetne az önök keresztényi 33*
