Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

118 Az országgyűlés képviselőházának és az ősi gazdálkodási módszerihez való ragaszkodás okozza. Kétségtelen tehát, hogy a kisbirtok azon a hatalmas területen, amelynek számadatait mindketten itt a Ház elé tártuk, elsősorban a saját kenyérszükségletéhez szükséges búzát és rozsot termeli. Legyen szabad igen t. képviselőtársamnak, aki Nagyatádi Szabó István oldalán, mint az egykori kisgazda-miniszter egyik leghűségesebb és legrátermettebb híve, résztvett a földbirtokreform megteremtésének fájdalmaiban és örömeiben, azt mondanom: nem feledkezek meg arról, hogy abban a statisztikában, amely némelyekre itt a Házban oly meglepetésszerűen hatott: 927.918 katasztrális holdat foglal el az a 407.206 törpe gazda, aki a földbirtokreform folytán jutott átlagban 2*3% katasztrális hold földhöz. Ezek számára a boletta reális értéke nulla. (Helyeslés balról.) Konkoly Thege Gyula,^ a kitűnő statisztikus, kimutatja még továbbmenve, hogy a földmíveléssel foglalkozó lakosságunk szükséglete búzában 150 kilogramm és rozsban 60 kilogramm, összesen tehát 210 kg évenként; míg az összlakosság évi szükséglete 185 kg búza és rozs. Előttem fekszik a római gazdasági intézetnek igazán minden kétségen felül álló kiadványa, amely azt mutatja ki, hogy a világ agrárállamaiban, az egy Dániát kivéve, nálunk a legnagyobb a törpegazdának és a kisgazdának az évi rozs és búza házi szükséglete. Míg Konkoly Thege megállapítása szerint 210 kg együtt az évi búza- és rozsszükséglet, addig Ausztriában 178 kg, Csehszlovákiában 170 kg, Németországban 155 kg, Olaszországban 168 kg, Svájcban 148 kg, Angliában pedig csak 123 kg. Ebből bizony tehát vajmi kevés kerül a magyar kisgazda házatájáról bolettaforgalomba! Más kérdés, — ami nem tartozik ehhez a javaslathoz, — hogy más országok nagyobb gazdasága, illetőleg a mi hazánknak nagyobb szegénysége mellett nem drágább-e ez a táplálkozási mód, mint minden más rendszer. De most nem erről van szó. Most arra a kérdésre kell felelni, hogy ennek a törvényjavaslatnak kapcsán enyhít-e a kormány a gabona- és rozstermelés valóban katasztrofális értékesítési válságán, igen vagy nem és könnyít-e elsősorban azon a birtokkategórián, amelynek igen t. képviselőtársam egész parlamenti működése alatt szószólója volt, könynyít-e a kisbirtokon és a törpebirtokon? Erre nekem, aki miután pártonkívüli ellenzéki képviselő vagyok és nem köt semmiféle pártkötelék vagy párthatározat, nem tartozom felelősséggel másnak, csupán a lelkiismeretemnek és választóimnak, könnyű őszintén felelnem, mint ahogy őszintén is felelek: én a legszkeptikusabban ítélem meg a javaslatot és azt mondom, hogy aligha segít. Ezt a javaslatot én egy morfiuminjekciónak látom, amely pillanatnyilag talán segít a kétségbeesésen, enyhíti a fájdalmat, elhesegeti talán az álmatlan éjszakák lidérceit, de a betegség lényegén, a betegség sorsán és okán semminemű változást elő nem idéz. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam rámutatott arra, amiben én is egyetértek vele, hogy <a mi népünk elsötétedett kedély — és érzelemvilágában a desperáció érzete talán megenyhül, mert elhagyatottságában mégis azt látja, hogy annyi keserves, hosszú év után, miközben a földmívestársadalom válsága notion nőtt és a hatalom nem sietett a segítségére és sem a kormány, sem a pénzügyminisz118. ülése 1Ù3Ô július É-án, szerdán. ter úr, de egyik gazdasági minisztérium sem törődött sorvadásával és lassú elveszésével, végre most arra eszmél, hogy katasztrofális helyzetében legalább gondolnak vele. Hát ez is valami. Bár úgy vélem, hogy a segítő gondolat reális értéke igazán nem sokat ér. A kérdés lényege mégis abban rejlik, hogy melyik birtokkategóriának használ ez a törvényjavaslat, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő búza és rozs milyen birtokkategóriából kerül ki. A kereskedelmi forgalomba jutó búzának és rozsnak a statisztikáját Eber Ernő gazdasági tanácsos, gazdasági tudósunk, állította össze. E statisztika szerint a kis- és törpebirtok búzatermő területe az egész búzatermő területnek 71%-a. A közép- és nagybirtok búzatermő területe 29.2% és mégis a kereskedelmi forgalomba kerülő búza, amely tehát boletta áldásában részesülni fog, a közép- és nagybirtok termőterületéről 35%-ban kerül a kereskedelmi forgalomba. A közép- és nagybirtok rozstermő területe 27.6% és a kereskedelmi forgalomba mégis — ami természetes is — 35.4% kerül. (Malasits Géza: No, Berki úr, erre mondjon kádenciát. — Berki Gyula: Roszszul csoportosítottad a számokat, Miklós!) Ha t. kormányzat úgy adja föl a kérdést, hogy elérkezett-e utolsó pillanata annak, amikor e teremben helyet foglaló minden képviselőnek elsőrangú kötelessége a mezőgazdaság segítségére sietni, igen, vagy nem, akkor erre a kérdésre határozott igennel kell válaszolnom. (Gr. Sigray Antal: Már régen kellett volnál Igennel kell válaszolnom már azért is, mert a saját programmunkhoz és meggyőződésünkhöz vagyunk hűségesek, amikor egyenesen száanonkérjük a t. kormányzattól, hogy miért ily későn, miért elkésve, aratás idején sietnek a mezőgazdaság segítségére? Miért van az, hogv agrár államban évekig mást nem hallottunk illetékes gazdasági miniszterek részéről, mint azt, hogy az ő gazdasági politikájának tengelye a nagy iparosítás, a kartelltenyésztés (Zaj balról.) és nem a mezőgazdasági politika? Magyarország nénességéből az őstermelésben kereső és ezek által eltartottak száma az 1929. évi statisztika szerint 4.6 millió^ szóval az egész népesség 57%-a. Azt az országot, ahol a föld ad kenyeret az ország többségének, nevezzük agrár országnak. E^zel szemben a nagyipar, a bányászat, szóval az efajta foglalkozásoknak minden kategóriája 1.5 millió, azaz 20% kereskedelem 407.020, azaz a népességnek 5.1%-a. Nem azt bizonyítom ez érdekes számadatokkal, hogy a termelési ágak harmóniáját fel kell dúlni a mezőgazdaság érdekében. Nem szabad egyiket sem kedvezményezni a másik rovására. Egyformán sorsdöntőén fontos, mind a hány. Csupán azt a tételt akartam • szemléltetően beigazolni, hogy ennek az országnak fundamentuma a mezőgazdaság. Ebbe kapcsolódik bele gazdasági szervezetünknek minden vénája és artériája, amelyek, ha elmeszesednek, beáll ugyanaz a tragikus állapot, mint az emberi szervezetben, nevezhetjük akár gutaütésnek, akár hűdésnek. Ma ennek a hűdöttségnek a korát éljük a nemzeti termelés minden ágában. De hagyjuk a statisztikákat és hagyjuk kiváló gazdasági tudósaink értekezéseit. Ha a vidékre megyünk és a kisgazda társadalom körében érdeklődünk, akkor a tétel sokkal^ világosabban és plasztikusabban ikerül elénk. Mert a vidéken nem a magyar búzának a búza világpiaci árához való viszonyát nézi a gazda, hanem leegyszerűsíti a tételt s a búzának és a osizanámak a viszonyát nézi: egy pár