Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Àz országgyűlés képviselőházának It 18. ülése 1930 július %-án, szerdán. 113 egészséges állat menjen ki, tehát az összesség érdekében dolgozik — a. féllel az állatorvosi szemle díjait megfizetteti. Azt is megértem, ba az kapja ezt, aki a vizsgálatát végzi, de hogy miért kell annak a díjinak egy részét a földmívelésügyi minisztériumiba felküldeni, hogy itt osztozzanak rajta a központi főállat­orvosok, azt nem vagyok képes megérteni?! (Fábián Béla: Egy kis dugsegély!) Ebbe a kategóriába tartozik azután az ál­latgyógyszerek és a növényvédőszerek rette­netes drágasága. Mindig azt halljuk, ha az ellen felszólalunk: bocsánatot kérünk, magán­jog, szerzett jog, ahhoz hozzányúlni nem lehet még .a köz érdekében sem! Hát a földbirtok, az ezeresztendős földbirtok nem szerzett jog? Vagy ha valaki becsületes szerződéssel pén­zért megvesz egy birtokot, egész munkáját, keresetét belefekteti, az nem szerzett jog, azt el lehet és el lehetett venni skrupulus nélkül ? Festetich hercegnek a hévizi melegfürdőn való ezeréves birtoklási jogát, mivel kis zavarok voltak a jogvédelem körül, egyszereűn el le­hetett venni, az nem volt szerzett jog? Ellen­ben .az ilyen vállalatok, amelyeknek nem egy­szer az a tudós áll az élén és csinál belőle csa­ládi részvénytársaságot, aki államköltségen kísérletezve tudta cs.ak azokat a szereket elő­állítani, ezek szerzett jogok, amelyekhez hozzá­nyúlni nem lehet és amelyek^ kedvéért inkább egész megyék mezőgazdaságát olyan uzsorá­nak teszik ki, hogy akárhány gazda azt mondja: nem gyógykezeltetek, mert ha falkám egyharmad része elhullik, akkor is kevesebbe kerül, mintha gyógykezeltetek. (Zaj.) Ahol azután szintén nagyon sokat lehetne tenni a mezőgazdaság érdekében, az a vám­teher csökkentése. Itt én járt utakon járok, és csak a miniszterelnök urat követem. Igaz, hogy jó három-négy évvel megelőztem ezen a téren, de Debrecen óta csak úgy ballagok utána, amikor kérem, hogy méltóztassék már ezen a téren tenni valamit. Ki tudom mutatni, hogy a magyar gyáripar nyersanyagait nagyrészt, vagy teljesen vámmentesen hozza be, vagy olyan óriási vámengedményekkel, hogy jófor­mán számításba sem jön a vám. (ügy van! bal felől.) Ellenben a kész áruért a teljes vámot fizetik. Hát,nem lehet a földbirtoknak ugyan­ezt megadni? A földbirtok nyersanyagait, termelő eszközeit, műtrágyáját stb. nem lehet ugyanebben a védelemben f részesíteni?^ Nem lehet bizonyos vámleszállításban részesíteni a mezőgazdasági üzemi gépeket, amikor a gyár­ipar üzemi gépei vagy teljesen vámmentesen jönnek be, vagy óriási mértékben leszállított vámok mellett? A marhasó Magyarországon 18 pengő 40 fillér; ennyiért adja az állam a gazdának a denaturált sót. Az ipari só ellenben 10 pengő 40 fillér. Itt nagy differencia van. Ha az ipar kaphat 10 pengő 40 filléres sót, miért nem mél­tóztatik a magyar állattenyésztést ugyanilyen sóárakkal támogatni? Itt van azután borzalmas visszaélés, amelyet a. kartellben levő gyáripar, különösen az olaj neműek terén elkövetnek. (Úgy van! a baloldalon.) Az olaj olyan áru, amelyet senki a világon nem képes szemre megítélni. Nevez­hetik ahogyan akarják. Elnevezik I/Aa-nak és a jó Isten tudja minek, s adhatják a leg­gyalázatosabb moslékot, olyan gazda nincsen a világon, aki meg tudja állapítani, hogy mit vett? Szabad ilyen kereskedelemnek kiszolgál­tatni a magyar mezőgazdaságot? Ha valahol, nem itt volna-e szükséges az állami márkázás behozatala, hogy minden egyes hordó olajnál, amely a gyáraikból kikerül, az állam pecsétjé­vel legyen biztosítva a gazda, hogy azt kap, amit vett, és drágán megfizet^ Ugyanez a helyzet a műtrágyánál, a ben­zinnél, a védekező szereknél, a bőráruknál. Itt mi ki vagyunk téve a legborzalmasabb ki­használásnak és az állam segítő kezét sehol­sem látjuk. Pedig a márkázás révén egy csomó intelligens vegyészt és mérnököt kere­sethez és kenyérhez is lehetne juttatni. De itt vannak azután a közszállítási vissza­élések. Hiszen méltóztatik nagyon jól tudni, hogy a közszállításban hogy meg van most már kötve az utolsó vidéki falu keze is. Ha fecskendőt akarok venni, nem vehetem meg az olcsóbb külföldi fecskendőt, ha ezreket taka­rítok is meg^ rajta ; mert a közszállítási sza­bályrendelet értelmében kénytelen vagyok úgy­nevezett magyar gyártmányt vásárolni. Itt van az autózás kérdése. Az autóbuszo­kat az előbb már említettem. Az a vállalkozó kénytelen, másképen nem kapja meg az en­gedélyt, belföldi árut venni. Hogy pedig mi­lyen ez a belföldi áru, hivatkozom a miniszter úr rendeletére, amely kimondja, hogy belföldi árunak tekintendő az autóbusz, amelynek 30% ; a itthon készült. 70%-ot külföldről hozhat tehát be az autógyáros, 30%-ot reákárpitoz, vagy Isten tudja mit csinál vele s ezt azután — mint magyar gyártmányt — kénytejen meg­venni az a nyomorult autobuszvállalkozó. Egyenesen külföldről vennie azonban — neki — nem szabad. De mit látunk, t. miniszter úr? Itt van ná­lam egy írás, — ha tetszik, előveszem, — hogy június 26-án volt a rendőrségen egy autóbemu­tató-engedélyezési eljárás. Valami 16 autó volt ott, közöttük egy külföldi autót, a Gyosz. nevű érdekképviselet vezetett elő engedélyezés végett. (Mozgás.), A Gyosz-nak tehát szabad külföldi autót vásárolni. Van egy másik kimutatásom is, — mely most nincs nálaim, — amelyben egy­szer valamelyik napilap közölte, hogy az ösz­szes Budapesten lakó bankdirektorok, gyáripa­rosok, miniszter urak és más hasonlók, kik mi­lyen autón járnak? Magyar autót ebben a tár­saságban csak.elvétve lehetett egyet-kettőt ta­lálni. Ugyanazok az urak tehát, akik a közszál­lításoknál attól a nyomorult adózótól azt köve­telik, hogy az úgynevezett «ő» gyártmányaikat, amelyeket azonban részekben külföldről hoznak be, vásárolják, ugyanazok az urak saját maguk részére külföldi autókat vásárolnak és rontják ezzel az ország mérlegét. Szólnom kell még a vasúti tarifákról is, mint olyan eszközről, amellyel a mezőgazdasági ter­melést elő lehet mozdítani. Csak nagyon kevés példát hozokfel, hogy méltóztassanak a különb­ségeket megítélni. A szén fuvardíja métermá­zsánként 100 kilométerre 58 fillér. Erre szüksé­gük van a szénbányáknak, mert hiszen ők loco vevő adják el a szenet, minél kevesebb tehát rajta a fuvardíj, annál, könnyebben versenyez­nek a külföldi szénnel. A benzin fuvardíja el­lenben, amely benzinre a mezőgazdaságnak van szüksége, 100 kilométerenként 1'40 pengő. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: De az ér­téke is más egy mázsa benzinnek!) Az értékre majd rátérek, tessék nyugodt lenni. A búza mé­termázsájának szállítása 100 kilométerenként 1*20 pengőibe kerül, — a 18 pengős búzáé, — a 42 pengős liszté ellenben 1*51 pengőbe kerül, te­hát alig valamivel több. Itt egy értékhatár van, t. miniszter úr: a 18 pengős búza szállítási díja 1*20 pengő, a 42 pengős liszté pedig 1"51 pengő. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Arra feleljen a képviselő úr, amit mondtam a bízott-

Next

/
Oldalképek
Tartalom