Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

82 Az országgyűlés képviselőházának 4-02. ülése 1030 június 4-én, szerdán. zását követelte, továbbá túlnyomólag mező­gazdasági népességű városok gimnáziumait középfokú mezőgazdasági iskolákká kívánta volna átszerveztetni. Köztudomású, hogy az Országos Közokta­tásügyi Tanács javaslattal is járult a kultusz­miniszter úr elé, amelyben körülbelül 17 ilyen középiskola átalakítását jelölte meg kívánatos­nak és ebből a 17 iskolából — fontosnak tartom, hogy ezt hangsúlyozottan kiemeljem — 16 vi­déki iskola volt. Igazán örök dicsősége a vidék kultúrérzékének, nemkülönben a kultuszmi­niszter úrnak is, hogy annakidején ennek az ötletszerű iskolapusztításnak ellenállott és azt egyáltalában végre nem hajtotta. Meggyőződésem szerint a vidéki kisváro­sok csendje, nyugalma, azután erkölcsi érte­lemben, de fizikai értelemben is vett tiszta le­vegője, nemkülönben a jó magyar nép életébe belegyökerezett magyar miliője, alkalmasabb az ifjúság nevelésére ,és a tanulóifjúságnak tanulmánybeli elmélyedésére, mint a világvá­rosok zajos környezete, (Ügy van! jobbfelől.) ahol az ifjú lelkét, idegzetét, érzékeit a külön­féle impressziók, a legveszedelmesebb hatások egész tömege ostromolja és terheli meg. (Ügy van! jobbfelől.) De különben is rendkívül egészségtelen dolognak találnám, ha Magyar­országnak lateiner szukkreszcenciája csak Bu­dapestről vagy néhány nagy vidéki iskolavá­rosból kerülne ki, tisztán annál a helyzeti -adottságnál fogva, hogy a szülők az iskola kö­zelében, mondhatnám az iskola utcájában lak­nak és így módjukban van gyermekeiket ta­níttatni. Sajnos, ennél az adottságnál fogva a középiskola ma is nagyon sok selejtes tanuló előtt kénytelen kapuit megnyitni. De egyéb­ként is a nemzet egyetemes kultúrpszichéje, annak homogenitása teszi szükségessé, hogy az ország legkülönbözőbb vidékeinek tehetséges fiai, ezek a degenerálatlan őserők bejussanak a magyar értelmiség soraiba és ott mint vér­felfrissítő tényezők biztosítsák a magyar in­telligencia gyökeres magyarságát, lelki ki­egyensúlyozottságát és szellemi frisseségét. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, ez a megoldás vezette azokat a vidéki városokat, amelyek annak idején egy­értelműleg késhegyig menő harcot vívtak a maguk iskoláinak megvédése érdekében és ugyanez a meggondolás vezette egészen bizo­nyosan a kultuszkormányt a kultúradeceníra­lizáció másik nagy gondolata mellett, amikor a proskribált iskoláknak — egy-kettő kivételé­vel — megkegyelmezett. Ennek a kegyelemnek azonban sajnos, nagyon súlyos ára volt egyes iskolákra nézve. Az államhatalom ugyanis lét és nemlét kérdését szegezve neki az iskolafenn­tartó mellének, bizony az iskolafenntartási ter­hek tekintetében ezeket sokszor erejüket (meg­haladó rész vállalására szorította. Az a meg­riasztott iskolafenntartó szorultában, hogy a városnak sokszor büszkeségét, •szemefényét, néha száz-kétszáz esztendős középiskoláját megvédelmezze, természetesen mindenféle te­hervállalásba hajlandó volt belemenni. így jöt­tek létre az autonom középiskoláknál, a feleke­zeti középiskoláknál az államsegélyek tekinte­tében azok a kirívó aránytalanságok, ame­lyekre én most a mélyen t. kultuszminiszter úr kegyes figyelmét fel kívánom hívni. A helyzet az, hogy amíg — mondom — egyes autonóm iskolafenntartási hozzájárulás címén 8—10—13 —15—18, de legfeljebb 23%-ot fizetnek, egyes szerencsétlenebb elbánásban részesült iskola-* fenntartók viszont 40%-kal kötelesek az, iskola­fenntartás terűéhez hozzájárulni, amihez já­rulnak még a dologi kiadások, a r nyugdíjter­hek, amelyekkel — amint kiszámítottuk — a 6%-os költségvetési redukciónak igazán — bo­csánat az erős kifejezésért — szinte teljesen gépies, kiméletlen végrehajtás folytán ez a szá­zalékszám természetesen a 6% levonással jelen­tékenyen megnövekedett. Az volna tehát tiszteletteljes kérésem a kul­tuszminiszter úrhoz, méltóztassék az állam­segélyek ügyét a középiskoláknál revízió tár­gyává tenni, hogy ezek a kirívó aránytalansá­gok megszűnjenek és a terhek békebeli mér­tékhez arányosíttassanak. Különösen felhívom figyelmét a karcagi és hajdúnánási reálgimnáziumokra, amelyek eze­ket az abnormis terheket elsősorban hordoz­zák. Méltóztassék a hajdúnánási reálgimná­ziumnál még azt is tekintetbe venni, hogy an­nak fenntartási alapjai, körülbelül 466.000 aranykorona, hadikölcsönkötvényben feksze­nek és hogy az iskolafenntartó hajdúnánási re­formátus egyház 47 tanerős népiskolai háló­zat fenntartásának terheit hordozza. Ez az iskolafenntartó kisgazdatársadalom, amely ilyen kulturális és tanügyi áldozatokra^ haj­landó, mindenesetre méltó a méltányosság és egyenlő elbánás elvének gyakorlására, szem­ben azokkal a városokkal és községekkel, ame­lyek a maguk szerencsésebb állapotában ezek alól a terhek alól állami iskoláik révén teljesen mentesülnek. Ismételten nagyon kérem a kultuszmi­niszter urat, hogy ezeknél az iskoláknál lehe­tőleg a status quo ante állapotát visszaállí­tani méltóztassék. A második kérdés, amelyet a rendelkezé­semre álló rövid idő keretén belül érinteni kí­vánok, a középiskola egy belső szellemi pro­blémája. Tudvalevő, hogy a magyar közép­iskola most egy rendkívüli, szinte korszakos nagy metamorfózis nehéz esztendeit éli. A re­formtörvények és az ezekkel kapcsolatos mi­niszteri rendeletek tudvalevően új alapokra helyezik a középiskolai oktatást. Négy alapgondolaton épül fel az új közép­iskola. Az egyik az, hogy kimélyíti a mate­matika, rajz, geográfia, fizika, általában a ter­mészettudományok tanítását. A másik az, hogy nagyobb teret enged a francia és német nyelv­nek s új tárgyként bevonult a középiskola tan­tervébe az angol és az olasz nyelv. Ezzel az a kulltúrmező, amellyel a magyar középfokú ok­tatás kapcsolatba került, e nagy népek irodal­mánál fogva szinte határtalanul kiszélesedett. Ennek a kultúrinternacionálénak. amely­nek most színhelye a középiskola, ellensúlyo­zására természetesen ki kellett mélyíteni r a nemzeti nyelv tanítását, az irodalmi nevelést is, hogy a magyar intelligencia műveltsége minden európaisága mellett is szilárd nemzeti fundamentumokon nyugodjék a jövőben. (Ügy van! a jobboldalon.) A negyedik szempont pedig a klasszikus nyelveknek szűkebb térre való szorítása, ami tényleg már meg is történt, részint egy új iskolatípus felállítása révén, részint a kultusz­minisztériumnak legújabban bejelentett reform intézkedése folytán, amely szerint a közép; iskola két alsó osztályát teljesen latinmentessé teszik, mindenesetre azonban abban a jogos feltevésben, hogyha a latin tanítás dimenziói egy síkban, tudniillik az Óraszám és ráfordí­tott idő tekintetében összeszűkülnek is, azért mélységben, intenzitásban, szóval eredmény­ben még sem fognak a régi eredménynek alatta maradni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom