Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Az országgyűlés képviselőházának U Miért vázolom ezeket a körülmény eket 1 Azért, hogy rámutassak arra, milyen epochális munka folyik: ma a magyar középiskolában. Ezt csak az látja, aki közvetlenül megfigyelheti. A magyar tanár az új generáción keresztül úgyszólván átgyúrja az egész magyar közgondolkodást. A magyar tanár átfogja modernizálni úgyszólván a nemzet vezető osztályainak egész világszemléletét, és pedig aképpen, hogy a régi kipróbált, bevált etikai, intellektuális és pedagógiai értékeket megmentse attól, hogy azok kárt ne szenvedjenek és bogy^ a leendő lateiner nemzedék műveltsége, az új generáció műveltsége azért egészen felszínes, tartalmatlan amerikanizmussá •mégsem sekélyedjék el. Ilyen nagy munka folyik a középiskolában és kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy ezt a nagy, lelkes apostoli munkát bizonyos tekintetben az atra cura, a gond, igenis megzavarja. Ezek a gondok — megvallom, annak ellenére, hogy nem időszerű ennek fesz égetése — elsősorban mégis anyagi természetűek. A tanár erkölcsi állása körülbelül a bíró erkölcsi állásához hasonlítható. Mindkettőnél a munka és társadalmi állás különleges etikai karaktere lehetetlenné teszi azt, hogy a maga rendes fizetését mellékfoglalkozások útján egészítse ki. A tanárt például szigorú rendeletek tiltják el ettől, de míg a bíróságnál a bírónak ezt az erkölcsileg kötött helyzetét a kormányzat az úgynevezett képesítési pótlék rendszeresítésével rekompenzálta, a tanárságnál ennek éppen az ellenkezője történt, tudniillik másfélszáz esztendő óta élvezett korpótlékot is megvonták tőlük. Ez nagyon fáj a köizépiskolai tanárságnak s ezért a kultuszminiszter úrtól ennek a régi patinás javadalomnak a visszaállítását kérem s nagyon örvendenék, ha ez irányban valamelyes megnyugtató választ kaphatnék a kultuszminiszter úrtól. Ez az egyik, a mi a tanárságot háborgatja. A másik az úgynevezett normálstatus, a létszámcsökkentés ügye, amelyet a közkormányzat minden ágazatában keresztül akarnak és keresztül is fognak vinni. TTgylátszik, ezt a létszámredukciót alkalmazni akarják a tanári státusban is. Ezt pedig másképpen megtenni nem lehetne, mint úgy, hogy a tanárok heti óraszámát 18-ról 20-ra emeljék fel. Ez benne van a levegőben és mondhatom, hogy ezek a hírek rendkívül zavarják a tanári lélek egyensúlyát. A tanári óraszám kérdése nem olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek látszik. A tanár azzal a 18 órával, amelyet a katedrán tölt, még korántsem merítette ki a maga munkáját, bár merem állítani, hogy 50—60 növendék, sokszor 18 éves ifjak ellenőrző* tekintetének kereszttüzében erős szellemi munkában és fegyelmező munkában eltöltött eg*y óra felér csendes, aktakezelő hivatali munkában eltöltött két órával. De ha ezt nem is vennék tekintetbe, akkor is bizony formálisan is rendkívül sok katedrán kívüli, tantermen kívüli elfoglaltsága van a tanárnak. Ott van a dolgozatjavítások, füzet javítások, a térképek, rajzok átvizsgálásának rettenetes robotja, ott van az ifjúsági egyesületek vezetése, könyvtárak, szertárak, természetrajzi gyűjtemények kezelése; órákra való előkészület, ott van az osztályfőnöki adminisztráció. Ez mind tantermen kívüli munka, amely a taná,r elfoglaltságát óraszám szerint is felemeli arra a mennyiségre, amely az egyéb közhivatali ágazatok tisztviselői számára elő van írva. Es én mondZ. ülése 1930 június h-én, szerdán. 83 hatom, nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha a tanárt délelőttönként négy-öt óra tartására köteleznék. Erre is rá lehetne szorítani, de mondhatom, hogy az a negyedik, különösen az ötödik óra már nem volna termékeny tanítómunka, hanem az időnek egyszerű, mehanikus lemorzsolása, magyarán szólva, szalmacséplés, ahol mag nem hullana a tanulni vágyó ifjúság lelkébe. Amikor tehát bejelentem a tanárság tiltakozását a heti óraszám felemelése ellen, mély bizalommal a miniszter úr hatalmas koncepciója iránt, amely a középiskolának belső renaissance-át megteremtette, s amelybe a tanárság- teljes lélekkel, igazán apostoli odaadással vetette bele magát, arra kérem őt, hogy az óraemelés veszedelmétől a tanárságot megmenteni méltóztassék, mégpedig nem is annyira a tanárok, mint inkább a kezükre bízott tanulóifjúság érdekében. Nagyon örvendenék, ha e tekintetben a miniszter úrtól megnyugtató nyilatkozatot kaphatnék. A címet különben elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Csik József! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Schandl Károly! Schandl Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A trianoni szerződésnek tíz éves évfordulóján, ezen a szerencsétlen gyásznapon lehetetlen éppen a kultuszvita keretében meg nem emlékezni a magyar kultúra sorsáról, amelyet a trianoni szerződés nem úgy intézett el, mint ahogyan az ma végre van hajtva. A trianoni szerződés a csonka ország határain túl nem a magyar kultúrát törölte el, hanem csak a magyar impériumot. Ma mégis az a helyzet, hogy a magyar irodalmi termékek, a magyar könyvek, a magyar újságok nem juthatnak át az ország határain és még a villamoshullámokon keresztüljutó kultúrát is meg akarják gátolni. (Úgy van! jobb felöl.) Közei négymillió magyar ember lakik ott a határokon túl, akiknek joguk van a magyar kultúrához még a trianoni szerződés értelmében is. A magyar kultúrának ez az elnyomása ellenkezik minden elvvel, amelyen felépült a Népszövetség. A Népszövetségnek kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy a magyar kisebbségnek legalább ez a joga megvédessék ott a határokon túl. Nagyon szomorú és rendkívül visszatetsző az, amikor a Nemzetek Szövetsége nem gondoskodik arról, hogy egy nemzetnek kultúrája átjuthasson a határokon, illetve a maga kultúráját élvezhesse minden kisebbség. Felhívom a t. Ház figyelmét arra, hogy milyen visszatetsző már az, is, hogy a magyar sajtónak épp azok a termékei nem juthatnak a határon túl, amelyek nem hoznak koncessziót a nemzeti önérzet tekintetében, {Ügy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) úgyhogy az utódállamoknak, illetve ; a kisentente államoknak ez a trianoni szerződéssel ellentétes elbánása a magyar ujságirodalmat voltaképpen két részre osztotta. Az egyik rész, amely átjut a határon, a másik, amely nem jut át a határon. (Úgy van! jobbfelől.) Én minden magyar embernek bölcsességére, megítélésére bízom, melyik áll közelebb a nemzet szívéhez. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Östör József: És céljaihoz!) Ezek után csak néhány gondolatot kívánok a rövid! 15 percen belül felhozni. Az első az, ami különösen fontos a csonka ország háta-