Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Az országgyűlés képviselőházának 4-02. ülése 1930 június 4-én, szerdán. 79 (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Nekünk egy célra kell törekednünk: hazánk, nemzetünk boldogulásának előmozdítására. Itt mutassunk nemes versenyt: ki tud többet áldozni és cselekedni a hazáért. (Helyeslés jobbfelől.) Rátérve most már arra a témára, amelyet fel akarok említeni, amely már szinte unalmassá vált, mert hiszen minden szónok felemlítette a tanítóság helyzetét, nem akarom most azokat a begehedt sebeket, amelyek 1919-ben nyittattak^ és adattak, újból felszakítani. Egy szomorú jelenetnek voltam tanúja odalenn, amikor a bolsevizmus nálunk felütötte a fejét. Ezzel nem akarom magamat félreértetni, mint hogyha én a tanítóságról akarnék nem tudom, milyen kritikát gyakorolni, mert a legnagyobb elismeréssel vagyok a mi tanítóságunk iránt, ellenben kétségtelen tény, hogy az intellektuelek közül legtöbben ők — mondjuk azt — hódoltak be, illetve tévedtek meg. (Graeffl Jenő: Kenyérért!) Es amikor egy ilyen szerencsétlen tanítót — elmúlván ez a még szerencsétlenebb idő — szinte kérdőrevontam, amidőn lerongyolódva, lezüllve odajött hozzám segítségért, hogy: «Mi indította, édes barátom, önöket erre?», akkor egyszerre odavágta a szemembe: «Uram, a kenyér!» (Graeffl. Jenő: Persze!) «Mi olv gyengén vagyunk fizetve, — folytatta tovább — ezek pedig Ígértek hetet-havat. Az úgynevezett fehér bankó megtévesztett bennünket». En erre csak annyit jegyeztem meg: «Hát édes jó barátom, én nem akarok ezzel kérkedni, én ^ ez vagyok, nekem ez a minősítésem, a fizetésünk között nézzük meg, hasonlítsuk össze, mi a különbség; alig van. Azután maga elhitte, hogy egyenrangú az egyetemi tanárral, hogy önnek annyi képzettsége van, hogy ön tehát annyit érdemel, mint az egyetemi tanár?» Szóval arra, akarok rámutatni, hogy ki kell elégíteni azokat, akik hivatvák a nemzet reményét, az ifjúságot nevelni.^ Gál Jenő igen t. barátom ma a képzőművészetek elhanyagolásával vádolta meg a kultuszminiszter urat. Istenem, mennyi mindenféle kívánság és óhaj hangzik el! Honnét, miből? Szentül meg vagyok gvőződve, hogy a kultuszminiszter jobban érzi, neki jobban fáj, hogy nem tudja ezeket a nemzetre nézve anynvira fontos kérdéseket jobban dotálni, mint ahogy az adott körülmények között lehet. Pedig én azt mondom: az igazi képzőművész a tanító, aki azt az ifjú lelket igazán magyarrá tudja nevelni, s aki az ifjakat a magyar haza hűséges, érdemes polgáraivá tudja nevelni. Ez az igazi képzőművészei Ezért helyezek súlyt arra, hogy amennyiben az állam teherbírókénessége lehetővé teszi. elsősorban ezekről kell gondoskodni. Itt kell megemlékeznem arról a kirívó és tarthatatlan állapotról, amelyben azok a szerencsétlen kántortanítók vannak. Azt mondják: hiszen akkor, amikor 33 pengő volt a búza, ők maguk kívánták illetményüknek búzában való megállapítását. Ez igaz, de arra nem gondoltunk, hogy közgazdasági életünk annyira Ingadozó lesz, mint a higany. Nem lehet rossznéven venni, ha ebben a bizonytalanságban az a tisztán fizetésére utalt nyomorult kántortanító mindig azt a lehetőséget választotta, amely neki előnyösebb. Szerintem ezeknek a kérdéseknek lefixirozása éppúgy, mint a yagyonváltságföldeknél a haszonbérek lefixirözása, nem volt szerencsés elgondolás. Ezeket a kérdéseket szabadon kellett volna hagynunk és a minisztérium mindenkori megállapít kellett volna fenntartani, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIX, az adott körülmények között esetről-esetre rendezze ezeket a kérdéseket. En tehát .csak azt vagyok bátor kérni az igen t. kultuszminiszter úrtól, amit a többiek is kértek, hogy ezt a pár milliót szánja rá a kérdés rendezésére. Tudom, hogy roppant nehéz ezt a pár milliót is előteremteni, de ezt a kérdést meg kell oldani, annál is< inkább, mert úgy tudom, hogy a tavalyi országos tanítói kongresszuson mintegy beigérése^ történt ezen ügyek rendezésének. Kérem tehát ezt a rendezést, nehogy ázt mondhassák: ha már a kormányban sem lehet bízni, akkor megrendül bennünk a hit. 'Szinte láttam annak a négygyermekes családapának a lecsepegő könnyeit, mert hiszen el volt mázolva az az írás, amelyben könyörög, hogy: Uram, segítsetek rajtam, mert tönkre kell mennem, nem tudom nevelni a gyermekeimet, hiszen megélni is alig vagyok képes! A másik, amit — ha jól tudom — Szilágyi Lajos igen^ t. barátom is említett, az, hogy a tanítók állítólag nem fejtenék ki olyan intenzív munkát, amelynek megvolna az általánosan kívánt eredménye. Természetes azonban, hogy a tanító is úgy gondolkozik: mi ambicionáljon engem, amikor a mindennapi kenyérért kell küzdenem? Viszont talán az ellenőrzésben is van némi fogyatékosság. Ismerem az állapotokat, sokszor 'beszélgettem a tanfelügyelőkkel. Az a tanfelügyelő, aki az ellenőrzésre hivatva van, mai statisztikai adatok halmazával van agyonterhelve, a helyett, hogy kijárhatna, ellenőrzési kötelességét teljesítené s a körmükre koppintana az illetőknek ott, ahol arra szükség van. Sajnos, ez megint csak a pénzhiány miatt nem történhetik meg, mert az utiátalány olyan kicsiny, hogy abból képtelenség megfelelni ennek a kötelezettségnek, a tanfelügyelő pedig a magáéból nem fedezheti a költségeket. A tanfelügyelőkre is rá akarok mutatni, igen t. miniszter úr és felhívom a figyelmét arra, hogy ezeknek is van sérelmük. Az egyik köiltségvetési vitában kijelentettem, és kijelentem most is, hogy ma általános fizetésreudezéssel nem^jönnék elő, mert ma az ország helyzete, az adófizető polgár helyzete túlontúl nehéz és szinte már elviselhetetlen, tehát ilyen kérdésekkel ma nem lehet előhozakodni. Ellenben minden egyes tárca keretében vannak egyes esetek, amikor egyik-másik resszortágban bizonyos elmaradások vannak, amelyeket azt hiszem, kevés pénzből, kevés újabb teherrel ki lehetne egyenlíteni. Ennek az igen derék és érdemes testületnek, a tanfelügyelőknek érdekében emelek ismét szót és kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék azt a bizonyos státust egyszer már megcsinálni, mert mégis csak furcsa, hogy felügyelő és felügyelt között tulajdonképpen nincs különbség. Az a polgári iskolai tanár benne van a VI. fizetési osztályban, mikor ellenőrzője, a tanfelügyelő még mindig a, VII.-ben van és ki tudja, mikor fog feljebb jutni. Ezek olyan anomáliák, amelyek nem hevítik és nem buzdítják az illetőket. Csak egy buzdítja a kötelességtudó embert: tett esküje, hogy meg kell tennie kötelességét ennek dacára is. De ezeket az apró kis töviseket el kell távolítani, hogy ezejk az embereik becsületesein és kifogástalanul teljesíthessék munkájukat. Igen t. Ház! Szó volt itt a polgári iskolák beszüntetéséről, pedig meglehetős szám van, gondolom 130 ilyen polgári iskolánk van. Azon az állásponton vagyok, mint az igen t. miniszter úr. ö egyszer, amikor ilyen iskolaügyben nála Tártam, a/t 3d ta nekem VÁIA'PWH'I. bogv meglévő kultúrintézményeket beszüntetni a 12