Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

64 Az országgyűlés képviselőházának sáról, és a világnak innen is szemébe mondja az igazságot. Gál Jenő képviselőtársam hivatkozott itt a kultúrfölény re és azt mondotta, hogy mi a kultúrfölénnyel akarjuk behozni azt a tért, amelylyel Trianonnál lemaradtunk. Nézetem szerint a kultúrfölénnyel tanúbizonyságot kell tennünk arról, amit Bethlen István miniszterelnök úr mondott itt egy beszédében a magyarságnak a Duna-medencében való elsőszülöttségi jogáról. Magával a kultúrfölénnyel nem fogjuk kitolni határainkat, mert azzal tisztában kell lennünk, hogy ezért egyszer életet és vért is kell áldoznunk, (Ügy van! jobbfelől.) A pacifista mentalitás csak szemkitörölésre ió. Aki az életet ismeri, az tudja, hogy ilyen börtönbe tett nemzet igazhogy élniak arás aval, de egyúttal csak véres áldozattal tudott megszabadulni. A vezetést azonban itt a Duna-medencében, — ahova történelmi hivatás állította a nemzetet — csak kultúrfölénnyel tudja magának biztosítani. (Ügy vqn! Ügy van!) Itt egy gondolatra akarok rámutatni, A magyarságnak, Magyarországnak nagy hivatása volna itt a jelenben is és pedig XI. Pius nagy gondolatának a szlávokkal való uniónak megteremtése, a schizmának megszüntetése terén. Ebben a vonatkozásban már néhány évvel ezelőtt is hangsúlyoztam és a kultuszminiszter úr ^figyelmét most újra felhívom arra. hogy én bár honorálom és helyesnek tartom a francia nyelvnek, az angol nyelvnek művelését, de amikor a magyar szempontot hangsúlyozom, egyúttal azt mondom, hogy az európai kultúra szempontjából is fontos volna, de abból a szempontból is. .amelyről azt mondjuk. • hogy mindig reágondolunk, de róla keveset beszélünk, neon volna szaíbad elhanyagolni azt, hogy lehetőséget adjunk arra, ho"-" legalább a középosztályban többen beszéljék a szláv nyelveket- Mert ne tessék elfelejteni, az elszakított területeknek nagyrésze szláv és aminf Magyarország pioniria volt a keresztény kultúrának a múltban, abban a pillanatban, amint a bolsevizmus megbukik, pionirja lehet ismét BÚZ európai kultúrának, de ehhez szükséges, hogy erre a- munkára felkészüljön és pionirjai tudják e népek nyelvét, mert a nyelv az a kulcs, amely a szívekhez vezet. Nem is neszelek arról, hogy a magyarságnak az elszakított területeken is megvan a maga hivatása, de ennek a. hivatásának betöltéséhez is kell, hogv legyenek köztünk minél többen, akik azoknak az elszakított tömegeknek nyelvét beszélik. Csak táviratstílusban tehetem meg megjegyzéseimet, mert hiszen mindössze 15 pere áll rendelkezésemre. Maea ez a kérdés is olvan probléma, hogy magáról erről egész beszédet vagy előadást lehetne tartani. A kultúrát a kultúra munkásai terjesztik. Â miniszter úr eddigi működésével megépítette a magyar kultúra épületét. Eá kell térnie, hogy a kultúra munkásainak sérelmeit megszüntesse. Arra kérem, hogy ezeknél a füíígő kérdéseknél, amelyeket már az előttem szólok is felvetettek, — a kántorkérdés, a búzaegysée: újabb megállapítása a lelkészek kongruájánál és a tanítók fizetésénél és másutt, a hitoktatók jogos és súlyos panaszainak rendezése, stb. — méltóztassék a .panaszok eliminálásával ezeknek az embereknek lelkét kiegyensúlvozni. Ne tessék elfelejteni, hogyEa az a tanító, pap vagy káplán elégedetlen, az elégedetlenségét a nélkül, hogy akarná, átplántálja, beleheli a gyermekek lelkébe. (Szilágyi Lajos: Ragályos!) Pedig nem érdek, hogy amikor ma ezer és ezer anyagi ok van az elégedetlenségre, az h 02. ülése 1930 június U-én, szerdán. ifjúság már a nevelésben is magába szívja az elégedetlenség bacillusát. Elhiszem, hogy a pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy ez áldozatba kerül. De ha már a vagyonváltságföldeknél leszállottunk 28 pengőről 22 pengőre, akkor nem lehet itt megállani, mert ez nem latens,^ hanem kiáltó igazságtalanság. Most még egy-két "dologra szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét. Mint már tavaly is említettem, itt van a r

hitfelekezeti iskolákban a. helyettesítés kérdésének a megoldása. Azután, amiről talán a miniszter úr és az osztály sem tud: a Polhammer eset. Az ország emlékezik, hogy Polhammer oroszvári tanítót a csehek mint leventeoktatót majdnem egy esztendőre lecsukták. Amikor hazajött, arról szerzett tudomást, hogy a minisztérium számvevősége — nem tudom miért — beszüntette illetményeit. Ez az ember nyolc hónapig le volt csukva a cseheknél és ha hazajön, méltán elvárhatja, még ha a paragrafus esetleg ellene is szólna, hogy az egész időre megkapja a neki járó illetményt. Még egy kérdést akarok itt megemlíteni, azt hiszem az egész Ház helyeselni fog hozzá. Azt látom, t. miniszter úr, hogy az egyes iskolákban a tanári kar — tisztelet azintencióknak — sokhelyen nem számol a szülők gazdasági helyzetével. Tessék csak átolvasni a lapokat és látni fosnák, hogy majd ez a gimnázium, majd az a reáliskola, majd emez a lyceum vagy polgári iskola rendez többnapos, drága, külföldi kirándulást. Ha közelre rendezik a kirándulást, ahova a menázsit el tudják vinni magukkal a gyermekek, akkor még megiárja. Ismerie meg az ifjúság saját hazáját. De Münchenbe, Bécsbe. Velencébe külföldre mennek; itt száz pengő, ott 200 pengő, «csak» 200 pengő. (Vasadi Balogh György: Nem kötelező.) T. képviselő úr, itt a bökkenő. Ha az a gyerek nem vesz részt, akkor ferde szemmel néznek rá. (Vasadi Balogh György: Nagy tévedés!) Ez nem tévedés, tessék a szülőket megkérdezni, igen sok esetben így van. Ez éppen olyan, mint amikor egy gimnáziumban vagy reáliskolában gyűjtenek. Ott sem kell adni, de ha egyik-másik nem ad, ferde szemmel néznek rá és a gyerek resteli magát. Arra kérem a miniszter urat, foglalkozzék ezzel a kérdéssel és mérsékelje kissé ezt a túlbuzgóságot. Ezek után, amint minden évben megtettem, most is szóbahozom és amíg a miniszter úr nem lesz abban a helyzetben, hogy megadja, minden évben szóvá fogom .tenni, a középiskolák fenntartására járó még papirkoronákban elszámolt tételeknek valorizálását. Hiszen lehetetlenség, hogy például a bencések új osztályokért és iskolák fenntartásáért még mindig papirkoronát kapjanak. Ha minden téren felvetődött a valorizáció gondolata, akkor ezen a téren az igazság is követeli, hogy ezek a kérdések megoldassanak. Még egy törvényjavaslattal is tartozik a miniszter úr, (Halljuk! Halljuk!) mégpedig azzal, amelyet megígérte nekünk itt a Ház színe előtt, a nyugdíjjárulékoknak dolgának rendezését. Tudtommal kész ez a törvénytervezet, amely arról szól, hogy olyan iskoláknál, ahol az iskolafenntartó felekezet nem tudja megfizetni a a nyugdíjjárulékukat, a község legyen köteles a nyugdíjjárulékokat viselni. A miniszter úr azt hiszem, már kijelentette a Házban, hogy a törvényjavaslat kész. En arra kérem a miniszter urat, ha lehetséges, a közeljövőben méltóztassék ezt a javaslatot a Ház elé hozni. Mivel az időm letelt és a többi címnél is esetleg még lesz alkalmam kipótolni azt, amit