Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Az országgyűlés képviselőházának UO tóztassék azt tárgyalás végett a pénzügyi bi- I zottsághoz utasítani és egyben tárgyalására a i sürgősséget kimondani. (Helyeslés.) Elnök: A benyújtott törvényjavaslatot a Ház kinyomatja, a Ház tagjai között szétosz­tatja és előzetes tárgyalás és jelentéstételi végett a pénzügyi bizottságnak adja ki Egyben kérdem, méltóztatik-© a javaslat bizottsági tárgyalására' a sürgősséget kimon­dani, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. A részletes vitához szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Ház! A mélyen t. kultuszmi­niszter lír nagyon favorizált hellyzetben van a . költségvetési budgetpolitikai mérlegelés szem- ! pontjából, hogy előbbi szavait idézzem. (Fried- ! rieh István: Budgetpolitikai mérlegelést méltóz- j tátott mondani!) Ez a kitétel megragadta figyel- ! memet, mert hiszen a budgetpolitikai mérlege- j lés egy költségvetés-ben. tulajdonképpen nem i resszortok szerint kellene hogy igazodjék. A ! budgetpolitikai mérlegelés az állam teljesítő- j képessége szempontjából, az egyetemlegesség ! állapján kellene hogy álljon. Mégis elismerem ! és elfogadom a mélyen t. kultuszminiszter úr- ! nak azt a teóriáját, amely szerint az ő tárcája- ! hoz tartozó kérdésekről bizonyos rokonszenvvel j tartozik megemlékezni mindenki, aki ebben a i Házban van, mert hiszen a kultúra, a nemzet j jövőjének a kérdése és ezért a miniszter úr mél- j tán elvárhatja, -hogy a Ház bármely oldaláról j jövő kritika, amikor a kultusztárcát tárgyalja, : a- nemzet jövőjébe vetett hitből induljon ki. j (Helyeslés.) Én ezt az elismerést készséggel : megadom a mélyen t. miniszter úrnak erről az ! oldalról is. Amikor azonban a költségvetés egyes tété- j leinek és címeinek, különösen a központi igaz­gatás címének boncolásához fogok, akkor meg­ütközéssel kell megállapítanom, hogy bizonyos'' területeken a mélyen t. miniszter úr túlkedvező elbánásban^ másik ^területen pedig a legmosto­hább elbánásban részesíti az egyes 1 igazgatási \ ágakat. Mindjárt rá fogok mutatni, — mert hi- i szén rövid ideig tarthat az ember felszólalása — hogy én itt a képzőművészet kérdésére gondo­lok s tisztán azzal kívánok foglalkozni. Engedje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy itt egy számadatból induljak ki. A múlt eszten­dőben képzőművészeti célokra még 500.000 pen­gője volt a miniszter úrnak, az idén már csak 400.000"pengője van. Bocsássanak meg t. kép­viselőtársaim, de 142,000.000 pengőt, vagy vala­mivel ezt meghaladó Összeget fordítunk az or­szág kultúi Ebből képzőmű veszeti célokra mindössze 400.000 pengőt kihasítani annyit tesz, mint nem törődni a^ képzőművészettel.. Pedig, mélyen t. miniszter úr, engedje meg, hogy ön­nek, aki történettudós, akinek minden felszóla­lásánál bizonyos filozófiai • elmélyedést is ta­pasztalunk, figyelmébe ajánlhassam, hogy tu­lajdonképpen a korok történetének nemcsak jel­lemzője, de sok tekintetben irányítója is az il­lető kor képzőművészete. Az a remekbefaragott beszéd, amelyet gróf Apponyi Albert t. kénviselőtársunk előbb itt a Házban elmondott, előrevetítése^ annak a nagy munkának, amely a józan önmérséklet és egy­szersmind a higgadt, ' leszűrt állambölcseség mellett kell hogy intézze a jövendő ügyeit; ugyanazt cselekszi a képzőművészet a maga ön­tudatos erejével. Annak vonalai, annak plasz­tikája, annak fénye, színe, felfogása mind annak kifejezője, hogy ami szellemi készség és szépség ebben a nemzetben él, azt a képzőművészet állá­sáról és fejlődéséről kell megítélni. í. ülése 1930 június ú-én, szerdán. 61 Itt büszkeséggel kell megállapítani párt­különbség nélkül, hogy a magyar képzőművé­szet a legragyogóbb fejlődést mutatja. A ma­gyar. Ifjúságban, amely a képzőművészetekre készül, a külföld valósággal felcsillámló tehet­ségekre bukkan s ugyanakkor a miniszter úr­nak itthon nincs több pénze ennek a célnak tá­mogatására, mint 400.000 pengője. En megnéz­tem a mulít évben a biológiai intézetet és én meg is gratuláltam a miniszter urat, mert én nem vagyok az, olcsó kritikák barátja. En felfedez­tem abban az intézetben a mély tudományossá­got, amely nemcsak Magyarországon kell hogy ápoltassák, hanem kell hogy idecsalja a külföl­diek látogatását, hogy azt a munkát itt, a ma­gyar biológiai intézetben végezzék el, amely in­tézet a magyar tudásnak és a magyar lehető­ségeknek nagyszerű akarását mutatja. En tisztelettel fogadom a terveket, de enge­delmet kérek, ha a között kell választanom, váj­jon egy gyüjteményegyetemet, vagy még egy tudományegyetemet, . vagy még egy klinikát állítsak-e fel, akkor is azt mondom: az első a magyar nemzet művészeti erejének kifejlesz­tése és a magyar művészek nélkülözésének meg­szüntetése. Mert a mélyen t. miniszter úrnak tudnia kell, hogy itt Budapesten és Magyaror­szágon a legszörnyűbb nélkülözések között él­nek a képzőművészeink; tudnia kell a mélyen t miniszter úrnak, hogy az a tanintézet, ame­lyet képzőművészeti főiskolának neveznek, ta­náraiban túldimenzionál; tudnia kell, hogy azt a munkát, amelyet békében Nagy-Magyaror­szágon öten-hatan végeztek el. ma 29-en végzik. Egyáltalában oktatásügyi politikájának azt a részét, mélyen t. miniszter úr. amely a népneve­lésnek legalsóbb fokon való kiterjesztését szol­gálja, tapsokkal és hozsannával üdvözli minden magyar ember, mert tudja, hogy az a gyerek, aki ott szívja magába az elemi ismereteknek tárházát, az fejlődésképessé iválik arra. hogy az eljövedő erenerációban a magyar nagyság tündököljék. Ez az a politika, amely előtt kala­pot emelünk valamennyien. De már itt a fel­sőhb régiókban, mélven t. miniszter úr. bocsá­natot kell kérnünk. Itt ön azzal érvel, hogy a kultúra ápolására semmi sem sok. és ön nem bánja azt, hogy mennyi egyetem van. Én azt mondanám: azok az egyetemek nem a tanulás előmozdítására szolgáló intézmények elsősorban, hanem a tanárok elhelyezésére szol­gálnak. Nincs szükség annyi egyetemi tanárra, mint amennyi Magyarországon van. A tudo­mányos munkálkodást az, aki magában hiva­tottságot érez, katedra nélkül is elvégzi s köny­veivel és tudományos munkásságával megszerzi azokat a létfeltételeket, amelyekre szüksége van. De hogy minden speciális szakra külön ka­tedrát állítunk fel, mégpedig többes számban, hogy az egyetemi tanárok létszámát olyan ma­gasra emeljük, mint ahogyan ma van, ez nem helyes dolog. Valamint az sem helyes, amit a képzőművészeti főiskolán tapasztalunk. Itt min­den pénzt arra kellene fordítanunk, hogy akik oda járnak, ne nélkülözzenek, ne menjenek tá­mogatást kérni, hanem az állam tegyen leg­alább eleget annak a kötelezettségének, hogy akiben képesség van, annak a képességnek ki­fejlesztésére minden áldozatot meghozzon. De ezt nem teszi az állam. En itt egy névsort tud­nék felolvasni, de nem teszem, ő miattuk nem teszem, akik panasszal fordulnak hozzánk, és kérnek bennünket, juttassuk abba a helyzetbe őket, hogy a kultuszminiszter úr lássa meg a vézna, rosszul táplált alakjukat és tengődő éle­tüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom