Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

62 Az országgyűlés képviselőházának U02. ülése 1980 június 4-én, szerdán. t Nem mindegy, hogy egy ország a maga képzőművészetének támogatására a jövő gene­ráció szempontjából mennyit áldoz. Higyjék el nekem, hogy az olyan befektetés, amely sok­kal többet ér, mint amennyit érnek a gazda­sági élet terén való átmeneti intézkedések, amelyekkel valamelyes jóléti intézmények út­ján enyhíteni próbáljuk a gazdasági válságot. Az az igazi befektetés, amellyel & magyar képzőművészet ragyogását szolgáljuk. A ma­gyar képzőművészek pionírjai a külföldön an­nak a kültúrfölénynek, amelyet a jelen szem­pontjából kell hogy kitüntessünk. Kultúrfö­lénnyel akarunk győzni, mindig azt mondjuk, s a kultúrfölény nagyköveteit: a magyar mű­vészeket éhezni, szenvedni engedjük. Ez olyan antitézis, amelyet át kell hidalni. Ha egy ma­gyar művész kimegy a külföldre és ott érzi a külföld támogató erejét, társadalmilag, álla­milag, szociálisan és mindenképpen, akkor hogyan gondoljon azokra a mostoha sorsban sínylődő testvéreire, akik idehaza nélkülözni kénytelenek, akik nem tudnak egy műteremhez jutni, akik nem tudnak festékhez és vászon­hoz jutni, akik mindezért eladósodni kénytele­nek? Ezzel nem szolgáljuk azt az erkölcsi ér­téket, amely a művészi foglalkozású embernek kedélybeli nyugodtságát kell hogy biztosítsa. Sem az író, sem semmiféle szellemi foglalko­zású ember a maga teljesítő képességének ere­jét kifejteni nem tudja, ha kenyérgondok űzik és hajtják és nem engedik szárnyalni azt a szellemet, azt az értéket, amely benne tombol és benne él. Hogy lássa a mélyen t. miniszter úr e te­kintetben a magam objektivitását, engedje meg, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy a művészekkel szemben itt Magyarországon a mostoha sors , közepette is mennyi temérdek visszaélést követtek el. Van néhány intézmé­nyünk, amelyről dicsérettel kell megemlékezni. Vannak itt magánvállalkozású múzeumok, amelyek előtt kalapot kell emelni. En egyet­lenegy nevet sem említek meg, de mindnyájan tudjuk, hogy vannak itt^ intézmények, amelyek az állami támogatást pótlóan a maguk erejé­ből próbálják a művészi színvonalat emelni, de vannaik egyebek is. Felhívom erről a hely­ről a mélyen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy igen sok lelkiismeretlen kéz uzsorázza ki Magyarországon a művészeket. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Felhívom a figyelmét arra, hogy tőzsérek és lelketlen kalmár szellemek megközelítik a nélkülöző művészsereget, és megszerzik tőlük potom pénzen alkotásaik leg­javát, elviszik azt Magyarországon és külföl­dön mindenfelé és drága pénzen árulják, a művész pedig e mellett éhen halhat. Felhívom a mélyen t. miniszter úr figyel­mét arra is, hogy tenni kellene valamit, hogy a képzőművészek között nagyobb összhang lé­tesíttessék, mint amilyen van. Ha a miniszter úr e tekintetben tanulmányokat folytat és köz­vetlen érintkezést keres, akkor látni fogja, hogy művészeti címek alatt olyan csoportok alakulnak, amelyek egymással nem csupán a nemes verseny szolgálatában állanak, hanem a konkurrenciának a művészettel majdnem ösz­szeegyeztethetetlen területén mozognak. Itt nymjtsa ki segítőkezét a mélyen t. mi­niszter úr. Fogja össze a magyar képzőművé­szet alkotó tehetségeit egy nagy közületbe, fogja össze a magyar képzőművészetnek igazi szellemi héroszait és nagyságait, (hogy egy­részt megszabaduljanak az anyagi gondoktól, másrészt pedig egymás köpött élvezzék az ál­lam támogató kezét egyformán, megkülönböz­tetés nélkül. Ne legyen az egyiknek különb be­járása a miniszter úrhoz, amint a másiknak; egyformán ápolja és egyformán részesítse őket a maga támogatásában. Ha ez így lesz. nem fognak előfordulni olyan jelenségek, amelyek mindennél szomo­rúbbak, mint amit az előbb mondottam. Itt előfordul kicsiben ugyanaz, ami előfordul kül­földön nagyban. Talán méltóztattak olvasni, t. Képviselőház, lhogy Franciaországban egész szervezett bandát kellett letartóztatni azért, mert kiváló művészek képeit hamisították. Én azt mondanám: nézzen körül a miniszter úr ezen a portán és figyeltesse meg, hogy ir.ncse­nek-e itt is ilyenek. Mikor az utcasarkokon lá­tok képeket árulni, mikor kéz alatt hordják a Lakásokba a képeket, és ott látja az ember ne­ves művészek szignatúráját, gondolkodóba kell esni, vájjon valódi-e az a kép vagy sem- Tu­dok esetet, hogy kiváló művésznek képét hami­sították és úgy adták tovább, mintha az valódi volna. Ha elmegy a mélyen t. miniszter úr a kerületébe, Szegeden találhat nyomokat arra, hogy jeles művészeknek nagyszerű munkái ott egyes polgári házakban ékesítik a falakat és az illetők nem is tudják, hogy a nahiK léyö kép tulajdonképpen csak másolat, hamisítvá-iy. Nálunk a szerzői jog törvénye, amely a legutolsó írást is védelmébe fogadja, nem fo­gadja védelmébe a művészi alkotást is. Itt ál­lunk tehetetlenül, hogy aki a nemzet kultúra, iának erre a megtámadására vállalkozik, aki ezt a hitvány bűnt elköveti és kompromittálja a magyar művészetet, az ellen nincsenek olyan megtorló eszközeink, mint egy utolsó kis út­levélhamisító ellen. Ez nem hamisítás, ez nincs a törvényben kellőképpen szabályozva és kodi­fikálva. Konkretizálva kell megjelennie. Mikor már valaki a hatodik kézből kapja, azt a kepét. ugyan hogyan tudja kinyomozni, hogy ki volt a festőT Hiszen azt ki sem szolgáltatják. Isme rétien, nélkülöző festőembereket bérelnek fel erre, akik azért, hogy kenyerük legyen, lemá­solják és odafirkantják az illető művész nevet E hamisításokkal széniben tehát a magyar kul­túrfölény megóvása érdekeben tegyen valamit a miniszter úr. Ha megengedné, volna egy konkrét javaslatom is, bogy mit tegyen. A^ma­gyar képzőművészet ott áll, hogy originalitasa­nak bizonyítása kifelé nagyszerű markát je­lent. Ha lehet telekkönyveztetni a földet meg a házat, akkor egy magyar művészi teljesít­ményt, egy művészi eredeti egyediét en ugy tuídnék lajstromoztatni, hogy azzal hamisítást el ne köpethessenek. Csak azt rendéibe el a t miniszter úr, hogy akkreditált művészek ke­péiket mutassák be a lajstromozohivatalDan és ott ezek láttassanak el akár bélyegzővel, akár bolettával, akár szignummal, amelynek olyan a jellege, hogy azt ne lehessen utánozni, akkor a magyar kép ilyen állami erővel ál­lami hatalommal felruházott originalitasi bizo­nyítvánnyal és művészi értékének állami el­ismerésével ázsióval megy útjára. (Helyeslés.) Azt .hiszem, úttörők lehetnének ezen a te­rén, mert nem tudok róla, hogy a külföldön ez megvolna. Ügy gondolom, hogyha egy akkre­ditált magyar művész képe el van láftya ázsió­val, melyet maga az állam ad egy ajánlassál, amely ebben a szignóban foglaltatik és ez a kép így megy útjára, hogy hirdesse a magyál­kultúrát, ezzel a lépéssel egyrészt útját álljuk annak, hogy a magyar képeket hamisítsak, másrészt pedig a magyar művészet egén mutat­kozó új csillagoknak útját olyképpen mozdít­juk elő, hogy ebből csak fény és dicsőség szár­mazhatik erre a hazára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom