Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

62 Az országgyűlés képviselőházának U02. ülése 1980 június 4-én, szerdán. t Nem mindegy, hogy egy ország a maga képzőművészetének támogatására a jövő generáció szempontjából mennyit áldoz. Higyjék el nekem, hogy az olyan befektetés, amely sokkal többet ér, mint amennyit érnek a gazdasági élet terén való átmeneti intézkedések, amelyekkel valamelyes jóléti intézmények útján enyhíteni próbáljuk a gazdasági válságot. Az az igazi befektetés, amellyel & magyar képzőművészet ragyogását szolgáljuk. A magyar képzőművészek pionírjai a külföldön annak a kültúrfölénynek, amelyet a jelen szempontjából kell hogy kitüntessünk. Kultúrfölénnyel akarunk győzni, mindig azt mondjuk, s a kultúrfölény nagyköveteit: a magyar művészeket éhezni, szenvedni engedjük. Ez olyan antitézis, amelyet át kell hidalni. Ha egy magyar művész kimegy a külföldre és ott érzi a külföld támogató erejét, társadalmilag, államilag, szociálisan és mindenképpen, akkor hogyan gondoljon azokra a mostoha sorsban sínylődő testvéreire, akik idehaza nélkülözni kénytelenek, akik nem tudnak egy műteremhez jutni, akik nem tudnak festékhez és vászonhoz jutni, akik mindezért eladósodni kénytelenek? Ezzel nem szolgáljuk azt az erkölcsi értéket, amely a művészi foglalkozású embernek kedélybeli nyugodtságát kell hogy biztosítsa. Sem az író, sem semmiféle szellemi foglalkozású ember a maga teljesítő képességének erejét kifejteni nem tudja, ha kenyérgondok űzik és hajtják és nem engedik szárnyalni azt a szellemet, azt az értéket, amely benne tombol és benne él. Hogy lássa a mélyen t. miniszter úr e tekintetben a magam objektivitását, engedje meg, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy a művészekkel szemben itt Magyarországon a mostoha sors , közepette is mennyi temérdek visszaélést követtek el. Van néhány intézményünk, amelyről dicsérettel kell megemlékezni. Vannak itt magánvállalkozású múzeumok, amelyek előtt kalapot kell emelni. En egyetlenegy nevet sem említek meg, de mindnyájan tudjuk, hogy vannak itt^ intézmények, amelyek az állami támogatást pótlóan a maguk erejéből próbálják a művészi színvonalat emelni, de vannaik egyebek is. Felhívom erről a helyről a mélyen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy igen sok lelkiismeretlen kéz uzsorázza ki Magyarországon a művészeket. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Felhívom a figyelmét arra, hogy tőzsérek és lelketlen kalmár szellemek megközelítik a nélkülöző művészsereget, és megszerzik tőlük potom pénzen alkotásaik legjavát, elviszik azt Magyarországon és külföldön mindenfelé és drága pénzen árulják, a művész pedig e mellett éhen halhat. Felhívom a mélyen t. miniszter úr figyelmét arra is, hogy tenni kellene valamit, hogy a képzőművészek között nagyobb összhang létesíttessék, mint amilyen van. Ha a miniszter úr e tekintetben tanulmányokat folytat és közvetlen érintkezést keres, akkor látni fogja, hogy művészeti címek alatt olyan csoportok alakulnak, amelyek egymással nem csupán a nemes verseny szolgálatában állanak, hanem a konkurrenciának a művészettel majdnem öszszeegyeztethetetlen területén mozognak. Itt nymjtsa ki segítőkezét a mélyen t. miniszter úr. Fogja össze a magyar képzőművészet alkotó tehetségeit egy nagy közületbe, fogja össze a magyar képzőművészetnek igazi szellemi héroszait és nagyságait, (hogy egyrészt megszabaduljanak az anyagi gondoktól, másrészt pedig egymás köpött élvezzék az állam támogató kezét egyformán, megkülönböztetés nélkül. Ne legyen az egyiknek különb bejárása a miniszter úrhoz, amint a másiknak; egyformán ápolja és egyformán részesítse őket a maga támogatásában. Ha ez így lesz. nem fognak előfordulni olyan jelenségek, amelyek mindennél szomorúbbak, mint amit az előbb mondottam. Itt előfordul kicsiben ugyanaz, ami előfordul külföldön nagyban. Talán méltóztattak olvasni, t. Képviselőház, lhogy Franciaországban egész szervezett bandát kellett letartóztatni azért, mert kiváló művészek képeit hamisították. Én azt mondanám: nézzen körül a miniszter úr ezen a portán és figyeltesse meg, hogy ir.ncsenek-e itt is ilyenek. Mikor az utcasarkokon látok képeket árulni, mikor kéz alatt hordják a Lakásokba a képeket, és ott látja az ember neves művészek szignatúráját, gondolkodóba kell esni, vájjon valódi-e az a kép vagy sem- Tudok esetet, hogy kiváló művésznek képét hamisították és úgy adták tovább, mintha az valódi volna. Ha elmegy a mélyen t. miniszter úr a kerületébe, Szegeden találhat nyomokat arra, hogy jeles művészeknek nagyszerű munkái ott egyes polgári házakban ékesítik a falakat és az illetők nem is tudják, hogy a nahiK léyö kép tulajdonképpen csak másolat, hamisítvá-iy. Nálunk a szerzői jog törvénye, amely a legutolsó írást is védelmébe fogadja, nem fogadja védelmébe a művészi alkotást is. Itt állunk tehetetlenül, hogy aki a nemzet kultúra, iának erre a megtámadására vállalkozik, aki ezt a hitvány bűnt elköveti és kompromittálja a magyar művészetet, az ellen nincsenek olyan megtorló eszközeink, mint egy utolsó kis útlevélhamisító ellen. Ez nem hamisítás, ez nincs a törvényben kellőképpen szabályozva és kodifikálva. Konkretizálva kell megjelennie. Mikor már valaki a hatodik kézből kapja, azt a kepét. ugyan hogyan tudja kinyomozni, hogy ki volt a festőT Hiszen azt ki sem szolgáltatják. Isme rétien, nélkülöző festőembereket bérelnek fel erre, akik azért, hogy kenyerük legyen, lemásolják és odafirkantják az illető művész nevet E hamisításokkal széniben tehát a magyar kultúrfölény megóvása érdekeben tegyen valamit a miniszter úr. Ha megengedné, volna egy konkrét javaslatom is, bogy mit tegyen. A^magyar képzőművészet ott áll, hogy originalitasanak bizonyítása kifelé nagyszerű markát jelent. Ha lehet telekkönyveztetni a földet meg a házat, akkor egy magyar művészi teljesítményt, egy művészi eredeti egyediét en ugy tuídnék lajstromoztatni, hogy azzal hamisítást el ne köpethessenek. Csak azt rendéibe el a t miniszter úr, hogy akkreditált művészek kepéiket mutassák be a lajstromozohivatalDan és ott ezek láttassanak el akár bélyegzővel, akár bolettával, akár szignummal, amelynek olyan a jellege, hogy azt ne lehessen utánozni, akkor a magyar kép ilyen állami erővel állami hatalommal felruházott originalitasi bizonyítvánnyal és művészi értékének állami elismerésével ázsióval megy útjára. (Helyeslés.) Azt .hiszem, úttörők lehetnének ezen a terén, mert nem tudok róla, hogy a külföldön ez megvolna. Ügy gondolom, hogyha egy akkreditált magyar művész képe el van láftya ázsióval, melyet maga az állam ad egy ajánlassál, amely ebben a szignóban foglaltatik és ez a kép így megy útjára, hogy hirdesse a magyálkultúrát, ezzel a lépéssel egyrészt útját álljuk annak, hogy a magyar képeket hamisítsak, másrészt pedig a magyar művészet egén mutatkozó új csillagoknak útját olyképpen mozdítjuk elő, hogy ebből csak fény és dicsőség származhatik erre a hazára.