Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának U t Hogy mást se említsek, itt van a titkos választójog kérdése. Ez bizonyos aldolról szeretik úgy feltűntetni, mintha ez vokna minden boldogságnak az alapja, (Br. Podmaniczky Endre: A haza megmentője!) mintha a titkos választójoggal egyszerre megszületnék a magyar integritás, mintha a titkos választójog megszavazásával egyszerre zsemlyék esnének az égből. Pedig meg vagyok róla győződve s bárkivel fogadni mernék, hogyha a választók nagy tömegeit anegkérdeznök, egytől-egyig, hogy vájjon a titkos választójog mennyiben befolyásolja a gazdiasági helyzetet, mennyiben segíti elő a demokratikus haladást, rendkívül kevés választó volna, aki ezt nekem megmagyarázni tudná. (Ügy van! a jobboldalon.) — Rothenstein Mór: Az ellenkezőjét meg tudnák magyarázni?) Rothenstein Mór igen t. képviselőtársam azt kérdezi, hogy az ellenkezőjét meg tudnák-e magyarázni. Az ellenkezőt nagyon könnyű megmagyarázni, mert ez elvégre kipróbált dolog és bevált dolog a nemzet fegyelmezettsége (szempontjából. A titkos választójogot mi még nem próbáltuk ki, tehát ön sem tudná megmondani, igen t. képviselőtársam, (Rothenstein Mór; De másutt már kipróbálták!) hogy Magyarországon a jelen viszonyok között beválnék-e a titkos választójog. (Rothenstein Mór: Elemi emberi jog!) Magam is, higyje meg, híve vagyok a demokratikus haladásnak, a titkos választójognak is híve. vagyok és híve leszek különösen akkor, ha azok, akik élnek azzal a titkos választójoggal, tudják, hogy milyen joggal élnek. (Helyeslés a jobboldalon.) Kétségtelen, hogy az iskolánkívüli népművelés terén sok üdvös dolog történt már eddig is. De ennek fejlesztése legyen a jövő. feladatainak egyik legelsőrendű pontja. Csak elismeréssel lehet beszélni például a népkönyvtárakról is. Itt azonban bizonyos tekintetben egységesítésre kellene törekedni, mert ma az a helyzet, hogy egyes községekben különböző népkönyvtárak vannak. Vannak kultuszminiszteri népkönyvtárak, vannak földmívelésügyi népkönytárak, azonkívül van külön leventekönyvtár és külön megint más ifjúsági könyvtár. Azt hiszem, hogy a népkönyvtárak ügyét úgy lehetne legjobban és legolcsóbban megoldani, ha a népkönyvtárakat egységesítenék minden faluban és lehetőleg úgy szerveznék meg, hogy az az egy könyvtár egyformán kielégítse úgy a felnőttek, mint az ifjúság népművelési igényeit. Általánosságban meggondolandónak tartanám, hogy a mái viszonyok között fenntartandó-e a főiskolai és külföldi ösztöndíjak mértéke, (Egy hang a jobboldalon: De menynyire!), — amire Turi Béla igen t. képviselőtársam is olyan szépen mondott véleményt, — amikor az állam a főiskolát végzett ifjaknak úgyszólván semmiféle elhelyezkedési lehetőséget nem tud adni. Erről, azt hiszem, mi mindannyian képviselők tudnánk beszélni, de elsősorban mi fővárosi képviselők, mert valahogy úgy van, hogy ezek a diplomás, végzett ifjak elsősorban a fővárosban, vagy a fővárosnál szeretnének elhelyezkedni és tömegesen keresnek fel minket kéréseikkel. Igen érdekes az is, hogy hozzám, mint volt katonához a karpaszományt viselő zsoldos katonák^ akik most letöltötték katonai évüket, miután katonailag kiképeztették magukat, ötösével, hatosával Jönnek, hogy helyezzem el őket a fővárosnál. Természetes, hogy a főváros sem tud mindenkit felszívni és elhelyezni, mindenkinek állást adni. En tehát úgy érzem, hogy e tekintetben 01. ülése 1930 június 3-án, kedden. 47 a kormánynak kellene valamit tennie. Ha másképpen nem és ha itt nem tudjuk a mi diplomás embereinket elhelyezni, valamiképpen meg kellene szervezni azt, hogy külföldön helyezzük el őket. Igaz, hogy külföldön is sok helyen munkanélküliség van, de azt hiszem, hogyha utána nézünk, ezután puhatolódzunk, mégis találunk olyan helyeket, ahol a mi diplomás embereinket el tudjuk helyezni. Elsőrendű feladata és kötelessége a kormánynak, hogy a nemzet végzett fiait lehetőleg munkához, elhelyezkedéshez és megélhetéshez juttassa. Szomorú az, hogy egy magyar képviselőnek arról kell beszélnie, hogy magyar testvéreit külföldre küldjék ki, hogy azok meg tudjanak élni, de hát elvégre is, valamiképpen mégis csak kell, hogy megélhetésükről gondoskodjunk, és ha ők külföldön lévén, ott tapasztalatokat szereznek s ha üt az óra és hazajöhetnek, akkor majd azokat a tapasztalatokat, amelyeket külföldön szereztek, még mindig az ország javára kamatoztathatják. A főiskolákkal szemben kívánatos volna az alsófokú szakoktatás kérdéseire fokozott gondot fordítani. A gazdára, az iparosra, a kereskedőre igazán áll a tétel, hogy annál jobban boldogul, minél tájékozottabb a maga szakmájában. Az az összeg, amelyet az államnak erre költenie kell, nemcsak az egyesek jólétét növeli, hanem a hazai gazdasági élet fellendülését is elősegíti, mert minél bonyolultabbá válik a gazdasági élet és minél nehezebbé válik a gazdasági küzdelem, annál nagyobb jelentőséget nyernek a gazdasági szakoktatás külön/böző ágai. Igazán örülnék annak, ha az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ezeknek a fejlesztésére vonatkozó javaslatokat terjesztene elő. A középiskolában pedig a közgazdasági ismeretek tanítását tartanám feltétlenül kívánatosnak. Egészen különös dolog az, hogy ma, a jogkiterjesztések idején, amikor -a nép minden rétege beleszól a közügyek intézésébe, a nemzet vezetőrétege nem kap semmiféle közgazdasági kiképzést és így tájékozatlan azokban a kérdésekben, amelyek a nemzet sorsát érintik. Igen helyesen intézkedett 1919-ben az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszternek december 11-én kelt 200.884/B. 1. számú körrendelete, amely kimondja, hogy a polgári fiúés leányiskolák, a leány-középiskolák, gimnáziumok és reáliskolák IV. osztályában és a kisdedóvó-nőképzők II. osztályában a közgazdasági és jogiismeretek heti két órában tanítandók. Ez az intézkedés azért nem vált be, mert nem voltak megfelelő képesítésű tanáraink. De azt hiszem, hogy az igen t. miniszter úr, aki a közoktatásügy különböző ágaiban, nagy áldozatokat tudott hozni, ezt a hiányt is le tudná küzdeni, és nem kellene a tanárokat külföldre küldeni, hogy szerezzenek tapasztalatokat, talán idehaza egy nyári szünidőben rendezett tanfolyam is megoldhatná ezt a kérdést. A középiskolai tanítási terv most készülő reformjánál bátor^ vagyok az igen t. miniszter úr szíves figyelmét felhívni arra, hogy a közgazdasági oktatásra méltóztassanak majd nagyobb gondot fordítani. Egyébként azzal a nagyrabecsüléssel, amejy nagyrabecsüléssel ennek a Háznak jóformán minden egyes tagja viseltetik az igen t. kultuszminiszter úr iránt, — mert mindannyian tudjuk, hogy az a koncepció, amely talán sokszor túlszárnyal azokon a határokon, amely határok között mozognunk kellene, mindig a nemzetért van és mindig a nemzet javát akarja szolgálni, — elfogadom a költségvetést. (Elénk