Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-412

Àz országgyűlés képviselőházának 4-12. rendszerben. Ez a biró dolga. A bíró előtt az ügyész és az ügyvéd egyenlő felek. Miért kezdődjék az eljárás úgy, ahogy az ügyész prerogativái ebben a törvényben le vannak fektetve? Nagyon merész kísérlet ez. A másik szobában, ahol majd a társasbíróság, a tanács tárgyal, ott egészen más rendszer, egészen más felfogás lesz, mint ahogyan az egyesbíró ezekben az esetekiben tárgyal. Nem jó a dolgokat összekeverni, nem jó ilyen vegyes módon intézni az igazságszolgáltatást. Bűnügyekben az igazságszolgáltatásnak egységes felfogás szerint, egységes módon kell történnie. Ez a bifurkáció, amely a szervezetben, az ítélkezésben, a rendszerben, magában az eljárásban mutatkozik, nem szolpálhat javára a mélyen t. miniszter úr azon szándékának, amelyet lelkében hordoz. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Gál Jenő: Két perc meghosszabbítást kérek! Elnök: Méltóztatik a két Dere meghosszabbítást engedélyezni? (Igen!) A Ház a hosszabbítást megadta. Gál Jenő: En azt a következtetést vonom le, hogy ezzel a 104. §-szal ne kombinálja a miniszter úr. a mai nehéz súlyos időkben a magyar igazságszolgáltatást, ne induljon el olyan útra, amely talán tetszetős, talán kellemes teóriát jelent, de a gyakorlati életben nem fogja hasznát venni. Zűrzavarok lesznek oeiőle, zűrzavarok lesznek a felek között, de még a bírák között is. Ha már az egyesbíróságot megtartja, akkor legalább tartsa meg a megfelelő kautélákat is. Itt még rászabadít olyan szabadosságot az ítélkezésnél, amely sem nem célirányos, sem nem szükséges. Gkmdoja meg a mélyen t. miniszter úr, hogy abból, hogy nem most kezdi el az újítást, nem háramlik az országra semmi baj. Erre igazán ráérünk. Ha ez az újítás, amint kifejezést méltóztatott adni ennek az óhajának, már szeptemberiben életbelép, akkor az a nézetem, hogy ezzel a törvénnyel, amelyet így hozunk, amely tele van ilyen incidentaliter hozott újításokkal, tele van normákkal, amelyek a régi alaptörvény intencióit nem szolgálják, ezzel nem teszünk szolgálatot az igazságszolgáltatásnak. Éppen azért módosításom azt az elvet szolgálja, hogy legalább engedje meg a miniszter úr, amit én kívánóik. Hiszen abban igazán nem lehet különbség közöttünk, hogy én a bírót többre tartom, mint az ügyészt, én a bíróhoz utasítom az ügyészt, ha meg akar valakit idéztetni; a tény vázlatot, a tény leírást tartalmazó, úgyis a bíró elé juttandó írásában 'mondja meg: tessék megnézni ezeket és ezeket, de ne ő hozza magával, ne ő legyen az, aki hatósági jogokat gyakorol, ö maga elé idézhet, mint nyomozó közeg, de a bíró állapítsa meg, hogy szükséges-e valakinek a bíró előtt való megjelenése vagy sem. De ha már ez így történik, akkor azt kérem, hogv a 104. § alapján tárgyalás alá kerülő ügyekben mindig legyen védő. Bocsánatot kérek, ilyenkor védő nélkül tárgyalni annyit jelent, mint kiszolgáltatni az ügyésznek és az ügyész több tudásának a vádlottat. Elnök: A képviselő úr meghosszabbított beszédideje is lejárt Méltóztassék befejezni. Gál Jenő: Ezt nem akarhatja a miniszter úr s éppen ezért kiérem, hogy a védőről gondoskodás történjék oly kép, hogy a jogtudori fokozatot nyert ügyvédjelölt is védhessen, hiszen ez megfelelő előiskola is lehet egy íképzett védői kar teremtésére. Elnök: Kíván-e még valaki szólanil (Nem!) KÉPVISELŐHÁZI NAPLQ^. XXIX, ülése 1980 június 2J^-én

f kedden. 451 Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr óhajt nyilatkozni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Képviselőháiz! Nagyon sajnálom, hogy előttem szólott t. képviselőtársammal nem érthetek egyet, ami azt hiszem, nem lepi meg t. képviselőtársamat, hiszen úgy a bizottságban, mint az általános vita során igen élénken pertraktálták és egy-íkét észervételtol eltekintve, túlnyomó részben, mint a haladás egyik eszközét örömmel üdvözölték t. képviselőtársaim ezt a szakaszt. Azt hiszem, hogy t. képviselőtársam talán kevesebbre beesüli azokat a személyeiket, akik a bírói porción ülnek, akár azokat, akik az ügyészi porción ülnek, aifeár azokat, akik a védői székben ülnek, mintsem feltételezné, hogy ne lehessen a mai garnitúrában is találni olyanokat, akik 'bizony nagyon szépen élni tudnak a 104. és a 105. §-szal és példát fognak adni jogi szemináriumok nélkül is azoknak, akik ezen a téren még járatlanok. Meg vagyok róla győződve, hogy ez az intézmény alkalmas lesz éppen annálfogva, hogy nem ötletszerűen és nem bárki irányítja és viszi erre az útra az illető ügyet, hanem az a királyi ügyész, akinek működése felett az igazságügyminiszter a felügyeletet gyakorolja és akinek esetleg utasítást is lehet adni, fogja kiválasztani azokat az ügye,ket, amelyek valóban elsősorban példaképpen ilyen úton lesznek letárgyalhatok. És ez az út nem olyan lehetetlen. Azt mondja t. Iképviselőtársam, hogy hogyan lehet törvényes vád nélkül valaki ellen eljárást lefolytatni. Engedelmet kérek a törvényes vád maga nem a vádirat, a vádirat csak a vádemelés egyik jelentkezési formája, amelyet a perrendtartás bizonyos esetekben előír, bizonyos esetekben pedig feleslegesnek nyilvánít. Hiszen ott vannak a járásbírósági ügyek. Ott is van közvád. Számos más esetet is felhozhatnék. A törvényszéken az egyesbíráknál most sem vádiratilag járnak el, hanem vannak esetek, például a tettenkapás esete, amikor formális vádirat nélkül, de mégis törvényes vádemeléssel történiki az eljáráis folyamatbatétele. Azt méltóztatik mondani, hogy az idézések dolgát nem lehet a vádhatóságra rábízni. Engedelmet kérek; helyesebb volna bürokratikus álláspontot elfoglalni, hogy az a vádihatóság, amely szintén szervesés hatósági joggal felruházott része az igazságszolgáltatásnak, írja l-e mindazt, amit kíván és az a bíróság végered menyben a nélkül, hogy az ügyet ismerné, — mert e terv szerint nem fogja a tárgyalás előtt ismerni — egyszerűen bürokratikusán üsse rá a pecsétet, hogy amit az ügyész áttett, azt most már ő is szentesíti és megidézi a tanút? T. képviselőtársam hivatkozik Angliára. Angliában nincs vádhatóságiíag megszervezve a vád képviselete, ott magánvádlók is egészen más alapon^ lépnek fel és ott mégis az a szabály, hogy a vád tanúit a rendőrség vagy a vád maga ál lítja elő, nem a bíró. A bíró azokat idézi meg. akiknek meghallgatását szükségesnek véli. A dolog természete szerint a védelem tanúit a megidézés szükségessége tekintetében elfoglalt álláspontja alapján a bíró fogja megidézni. De ha nálunk meg van szervezve a királyi vádhatóság, amelynek hatósági jellege van, akkor miért kelljen ezekben az ügyekben a bürokratikus, a nehézkesebb módot választani? Ezt sem gyakorlati, sem elvi okokból nem tudom megérteni. Azt mondja t. képviselőtársam indítványában, hogy itt mindig szükség van védőre. Engedelmet kérek, eddig is nagyon jól tudtuk, fennáíf az a szabály, .hogy ha a bíróság valóban 6*