Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-412

450 Az országgyűlés képviselőházának It.12. ülése 1930 június 2^-én, kedden. Van itt aztán ismét egy nagyszerű intézkedés, — megint angol hivatkozás — hogy a bíró ne is lássa a tényvázlatot sem, csak az ügyész lássa meg. Engedelmet kérek, eddig legalább az írásbeliség, amely megvolt, legalább az eljárás valamely szakában mindig lehetővé teitte a bíró és a felek számára is, hogy mindeínt láthassanak. És én különös súlyt helyezek arra, hogy a vád és védelem képviselői és a bíró nézzék meg, hogy mit fabrikált össze az a tényvázlat-szerkesztő. Ne legyen az hétpecsétes titok, mert itt nincs szükség a titkolódzásra, hadd lehessen rámutatni, hogy a tényvázlat szerkesztője eredendő hibát követett el, amely végig kíséri a jogi és ténybeli felfogás alapján azt az úgynevezett egyszerű ügyet. Köteleztessék legalább az ügyész arra, hogy a felekkel és a bírákkal és mindenkivel közölje ezt, akinek csak köze van az ügyhöz. Persze nagyon kényelmes dolog azt mondaíni, t. miniszter úr, — s éppen azt akarom elérni, hogy a bíró elfogultság nélkül kezdjen az ügy tárgyalásához — hogy a bírót az akták nem befolyásoljáik. Engedje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy egy ell elmondásra hívjam fel a figyelmét. A miniszter úr itt dicsérte a bírákat és atz mondotta, hogy a bírói kar nagyszerű és kiváló egyéniségekből áll. En ezt sohasem vontam kétségbe, engem nem kellett erre megtanítani, ellenben ha a miniszter úr megengedi magának azt. hogy csak azért, hogy a szakasz ne fogadtassék el, engem ebben a kitanításban részesítsen, (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Paródiáról beszélt a képviselő úr!) akkor miért félti a t. miniszter úr a bírótól az akta megtekintését, ha az felette áll minden befolyásolhatóságnak? Ha az a bíró a jogi megítélésben annyira önálló, nem kell félteni attól, ihogy a tény vázlatot is ' megláthassa s nem kell félni attól, hogy az ügy egyszerűsége mellett meg is tanulja azt az ügyet. En nein félek attól, hogy a bíró elfogultan lép be a szobájába és sohasem félek attól, hogy a bíróság, aimely ítélkezésbe hivatott , az aktákból magát előzetesen befolyásolja. (Zaj a jobbközépen. — Meskó Zoltán: Halljuk! Nagyon érdekes!) Legfeljebb Meskó Zoltán t. képviselőtársamat nem érdekli... (Meskó Zoltán: De én szívesen hallgatom, tanulok t. képviselőtársamtól!) Sokkal komolyabb tém/a ez, t. Képviselőház, semhogy évődni lehetne felette. Majd ha egy^ választója korán reggel felkelti t. képviselőtársamat és elpanaszolja, hogy ő nyugodtan aludt otthon s nem is tudta, hogy másnap a bíróságra cipelik, csiak ott tudta meg, hogy mivel van vádolva, s mert hirtelen nem tudott tanúkról gondoskodni, mire sarkon fordult, már az ítélet hatálya alatt is volt, majd aiklkor meglátja a képviselő úr, hogy bár most is nagyon sokan látogatják választói közül, ezentúl még ez^ is mennyire szaporítani fogja a látogatók számát. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Ezen a címen egy sem!) Jóslásokba ne bocsátkozzunk. (Meskó Zoltán: Az én választóim nagyon derék emberek, nincsenek közöttük vádlottak ! — Derültség.) Itt van a lehetősége annak, amit régente úgy mondottak, hogy meg sem hallgatva és máris elítélve; mert a tényvázlatot szerkesztő úr meg sem -hallgatja a felet, megszerkeszti az egyszerűségi okiratot és viszi őt az ügyész elé. Micsoda ügyfélegyenlőség ez? (Zaj.) Persze az érdeklődésnek nem áll középpontjában ilyen jogi javaslat, más gondjuk van a képviselő uraknak, (Pakots József: Boletta-gondok!) pedig higyjék el, jó volna az ilyen aprólékosságnak látszó dolgokkal is törődni. (Meskó Zoltán: Nem segít! Már el is dőlt a kérdés!) Ha eldőlt, akkor kár perorálni. (Meskó Zoltán: Azt mondottam, hogy elintézett a dolog, a bizottságban már elintézték!) Ami a bizottságban el van intézve, azt itt már nem is kell tárgyalni? (Meskó Zoltán: Amit kiváló jogászok ott elintéztek, azt én elfogadom, mert én nem vagyok jogász!) Elnök: Meskó Zoltán képviselő arat kérem, maradjon csendben. Gál JenŐ: Látom, hogy nem jogász. (Meskó Zoltán: Amit kiváló jogászok elfogadnak, éppen azért, mert nem vagyok jogász, elfogadom!) Elnök: Ismételten kérem Meskó képviselő urat, maradjon csendben. (Pakots József: Miért izgul?) Gál Jenő: Azt gondolom, hogy ezzel a 104. Vszal a mélyen t. miniszter úr olyan újítást léptet életbe, amelyre az idők sem alkalmasak. Ebben az ideglázas világban, ebben az t úgyis hajszolt társadalomban, ebben a megélhetés után lihegve fáradozó társadalomban nem lehet az igazságszolgáltatás kerekének küllőit olyképpen megigazítani, hogy egyszerűen azért forogjanak gyorsabban, mert ez nem tudom miféle megtakarítást jelent. Higyjék el, hogy sem munkában, sem pénzben, költségben nem tartunk ott, hogy ki lehessen mondatni egy ügy ténybeli és jogi elemeire a kezdet kezdetén, hogy az olyan ügy, amelyben a főtárgyalást nyomban meg lehessen tartani. Nem vagyunk rá érettek. Higyje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy jogászközönségünk sincs reá begyakorolva és beiskolázva. Ha azt mondja a miniszter úr, hogy el kell egyszer kezdeni, azt mondom: ne itt kezdjük el. A jogi oktatás reformjánál kezdjük el, mint Németországban. Ott mielőtt egy novelláris javaslatot hoznának, mindig előbb a tanárok az előadás alatt megtanítják, a szigorlatokon kérdezgetik, begyakorolják az embereket abba, hogyan kell lennie, a szemináriumokban letárgyalnak képzelt bűnügyeket, beviszik a normákba és formákba az embereket. De mindjárt a gyakorlatban, az életben kezdeni, hogy az ember a maga kárán tanuljon: mélyen t. miniszter úr, ezt túlmerésznek tartom. Nem vonom kétségbe á miniszter úr jószándékát, tudom, hogy a miniszter úr lelkében az él, hogy a magyar jogszolgáltatásban újításaival példát akar mutatni a fejlődésre, de meggyőződésem szerint ez a veszélyes játék nem a fejlődést fogja előidézni, hanem az elhamarkodottságot fogja szolgálni, ez a bűnügyekben fontos és elengedhetetlen óvatosságot teszi tönkre. Ön nem tudja, mélyen t. miniszter úr, hogyan néznek ki ma is azok a nyomozások, amelyek gyorsan keresztühajtatnak. Mennyit kell pótolni, mennyit kell az elhamarkodottság miatt az ügyvédeknek és az ügyésznek pótolni? Ha pedig ez fog bekövetkezni, akkor dupla munkát okoz a mélyen t

% miniszter úr, akkor el fog kezdődni a halasztások egész sorozata. Akkor bejön a bíró és sejtelme sincs arról, miről van szó, jön az ügyész, előadja a tényállást, odaviszi a feleket, az ügyész állítja oda a tanukat, a szakértőket, mind azért, hogy gyorsabban menjen a dolog. Hát hogyan, miért ő és miért nem a bíró? Milyen túlzott tekintélyt fog ez kölcsönözni az ügyfélegyenlőség rovására? Hogyan lehet az ügyész számára megadni ezt, hogy ő mint perbeli fél, azt a hatósági jogot gyakorolja a főtárgyaláson, hogy az ő szavára és az Ő parancsára kell megjelenni? Ez sohasem volt meg a magyar jog-