Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
Az országgyűlés képviselőházának 411. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 407 nekem választanom kell és feleletet kell adnom abban a tekintetben, hogy vájjon mi lenne felfogásom szerint kívánatosabb, hogy a községi bíráskodás terére utaljuk át ezeket az ügyeket, vagy a közigazgatásnál ma még meglevő igazságszolgáltatási teendőket onnan kivegyük és a rendes bírói hatáskörbe utaljuk át, én ezt az utóbbi megoldást sokkal szívesebben látnám, mert ami most történik, az csak visszafejlődés a luai állapothoz képest és így megint vissza fogunk oda térni, ahol 1869 előtt voltunk, amikor szétválasztották a közigazgatást a bíróságtól. Most megint áttoljuk a bírói feladatok egy részét a közigazgatás hatáskörébe. Megtakarítás és olesóbhátétel tehát sem az állampolgárok, sem az állam szempontjából nem történik. Az történik, hogy eltolódás lesz az igazságügyi költségvetés terheiből a belügyi tárca és a községek költségvetése terhére és visszafejlesztjük a bíráskodást, mert a korábbi eljáráshoz megyünk vissza, amikor a közigazgatás kötelességévé teszünk igazságszolgáltatási feladatokat. A második szempont, amelyet követni kívántak, hogy gyorsabbá tegyük az igazságszolgáltatást. Bizonyos mértékig ez megvalósul, de csak bizonyos mértékig. Azért csak bizonyos mértékig, mert abban az esetben, hogyha a fellebbezéseket, a felülvizsgálati hatáskört korlátozzuk, bizonyos az, hogy gyorsabbá teszszük az igazságszolgáltatást; azonban azzal, hogy gyorsabbá tettük, nem segítünk az igazságszolgáltatáson, de' különösen nem a jogkereső közönségen. Azt a frázist, — mert frázisnak kell mondanom — hogy gyorsabbá tesszük az igazságszolgáltatást, különben sem ma halljuk, és nem ennek a törvényjavaslatnak indokolásában olvassuk először. Akik ugyanis tagjai vagyunk e törvényhozó tesületnek már régebben, mái- a második nemzetgyűlés ideje óta — hogy vissza ne nyúljak a még korábbi időkre — láthattuk azt, hogy majdnem minden évben beterjesztett az igazságügyi kormányzat olyan törvényjavaslatot, amelynek beterjesztésénél mindig az volt a jelszó, hogy a bíróságok, különösen a felsőbíróságok tehermentesítését kell keresztülvinni. Ma megint azt látjuk 1930 júniusában, hogy amikor az igazságügyminiszter megint egy ilyen javaslattal jön, ismét a felsőbíróságok tehermentesítését, sőt most már az alsóbíróságok tehermentesítését célozza. Végeredményben oda fogunk jutni, hogy az igazságügyminiszter úr a bíróságoknál automatákat fog felállítani, oda be fogják dobni a keresetet vagy jogkérdést, és ha egy fogantyút meghúznak, az automata szolgáltatja az igazságot, vagy pedig a planétarendszert fogják bevezetni, annyira le akarja egyszerűsíteni az igazságszolgáltatást a t. miniszter úr. Ne méltóztassék ezen mosolyogni. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Jó tréfa! Honorálom a szellemes tréfát!) Mert ha méltóztatik figyelembe venni azokat az érveket, amelyeket a miniszter.úr elődje hangoztatott, amikor az 1927 : X tcikket törvényjavaslat alakjában tárgyaltuk, méltóztatik meggyőződni arról, hogy körülbelül ugyanazokkal a szempontokkal és érvekkel találkoztunk a gyorsítás és a tehermentesítés kérdésében, amelyekkel találkozunk ma is és mégis azt kell látnunk, hogy ÍJ felsőbíróságok még mindig nagy hátralékkal dolgoznak. Sokkal egyszerűbb lenne úgy segíteni megoldáshoz a -dolgot, hogy több bírót alkalmazzanak, nem rjedig úgy, hogy az alsóbb bíróságoknál megállítják ég elveszik felülről az ügyeket, amivel kétségtelenül rosszabbá teszik az igazságszolgáltatást. Azt mondja a miniszter úr, a harmadik szempont, amelyet szem előtt tartott, hogy jobbá kívánja tenni az igazságszolgáltatást. Pedig ahhoz, hogy jobbá tegye az igazságszolgáltatást, nem elég, hogy bizonyos mértékig lehetetlenné teszi a fellebbezési fórumok alkalmazását, hogy kiderüljön valóban, hogy jó-e az ítélet vagy sem. mert ez rendszerint akkor derül ki, ha megjárja a jogkérdés a felsőbb fórumokat. Evvel a rendelkezéssel, amely ebben a törvényjavaslatban van, jobbá, alaposabbá tenni az, igazságszolgáltatást az igazságügyminiszter úr nem tudja. Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatást valóban jobbá tegye, a dolgot elsősorban a bíróképzésen kellene kezdeni. A bíróképzés pedig ebben a törvényjavaslatban egyáltalán nincs megoldva. Különösen azt kell felemlítenem, hogy az egyesbírói rendszert továbbra is fenn kívánja tartani, sőt amíg* az eddig fennállott törvényes rendelkezések szerint ezt csak átmeneti intézkedésnek tekintették és csak bizonyos meghatározott időre adott a törvényhozás felhatalmazást a miniszter úrnak, illetőleg az igazságügyi kormányzatnak az egyesbírói rendszer bevezetésére, ma már a törvényjavaslat rendelkezése szerint eltűnik ez az átmeneti időszak és az látszik, hogy állandósítani kívánja, ami azt jelenti, hogy igazán nem lesz jobb az igazságszolgáltatás,,, mert a másik oldalon viszont nem gondoskodik az igazságügy miniszter úr arról, hogy a bíróképzés valami tekintetben megjavíttassák. Ahhoz, hogy megjavuljon a bíróképzés, hogy jobbá tegyük, hogy a bírák valóban képesek legyenek elmélyedni az ügyekbe, és hogy az ítélkezést gyorsabbá tegyük, különféle megoldások és intézkedések szükségesek. Az egyik intézkedés, amelyre Fábián Béla t. képviselőtársam mai beszédében már utalt, az, hogy el kellene látni azt a szerencsétlen bírót jegyzőkönyvvezetővel, hogy ne kelljen neki magának vezetnie a jegyzőkönyvet és erős, kemény fizikai munkát végeznie, ugyanakkor, amikor magas szellemi munkát is kell végeznie. Azt hiszem, ebben a tekintetben alig van ebben a Házban olyan kivétel, akire nézve manapság maga az írás ne lenne erős fizikai munka. Magamból indulok ki. Nekem valósággal kemény munka az, amikor magamnak kell hosszabb írásbeli teendőket elvégeznem, mert annyira elszoktam az írástól. Ma, amikor már diktafonok vannak, amikor gyorsírás és gépírás van, az ember igazán elszokik lassankint attól, hogy maga körmöljön. Lehetetlen tehát rákényszeríteni azt a bírót arra, hogy ott reggel 9-től délután 2 óráig, sőt némelykor még hosszabb időn keresztül jegyzőkönyvet vezessen, tényállást vegyen fel és egyúttal figyelemmel kísérje az előtte lefolyó ügyeket, azokban tárgyilagos, elfogulatlan és elmélyedő ítéletet hozzon. (Zsitvay Tibor igazságügymirdszter: Ebben egyetértünk!) A másik szempont, t. miniszter úr, — azt hiszem, ebben is egyetértünk — hogy a bíró ság illetménykérdését is rendezni kiell. Ez ^s azt a lehetőséget szolgálja, hogy valóban valahogyan megjavuljon a bírósági személyzetnek képzése. Nem egy bíró panaszkodott nekem, hogy amikor mi ügyvédek a bíró ságon eljárunk és hivatkozunk megjelent rendeletekre, hivatkozunk a judikatúrára, különféle jogi szaklapokban megjelent közleményékre, amelyek egy kérdést megvitatnak, hogy, sajnos, mást, mint az igazságügy-