Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

Az országgyűlés képviselőházának UH­ban is, hogy a fizetési meghagyásokkal szem­ben való ellenmondás lehetősége bizonyos erő­sebb korlátok közé szoríttassák. Nekem csak egy aggodalmam van. (Zaj. — östör József közbeszól.) Ebiben a tekintetben közelebb állok a ki­rályi Kúria elnökének nézetéhez, akinek az volt a nézete, hogy azokban az ügyekben, ahol az in contumaciam hozott ítéletek szama a statisztika szerint körülbelül 50 százalékon fe­lül van a gyakorlatban, a »kötelező fizetési meghagyás! eljárást eredménnyel lehetne be­vezetni, azoknál azonban, ahol ezen alul van, hiába vezetjük be, mert csak egy remédáum van, az a reménység, hogy nem fognak ellen­mondással élni és ebből azután haszna lesz az igazságszolgáltatásnak. Nem áll statisztika rendelkezésünikre, de azt hiszem, a 400 pengős értékhatárnál ugyanaz a statisztika, mint az ezerpengős értékhatárnál. Annak ellenére te­hát, hogy készséggel elfogadom és észrevételt nem teszek a 400 pengős értékhatárig kötelező fizetési meghagyásos eljárással szemben, mégis bizonyos aggodalmam van, hogy nem fogjuk elérni a célt és nem fogjuk apasztani a bíróság munkáját ezekben az ügyekben, leg­feljebb abban az esetben, ha csakugyan az következik be, hogy meg lévén szorítva a ba­táridő, elmulasztják az ellenmondás bejelen­tését, és így a félnek ebből a mulasztásából származik előny az igazságszolgáltatás gyorsa­ságára nézve. Az előkészítés kérdésénél a következő meg­jegyzésem volna. Fábián igen t. képviselőtár­sam is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megjegy­zésem nagyon rövid. Ha valaki ellensége az ok nélkül való szófecsérlésnek, akkor annak el­lensége kell, hogy legyen minden Iskolázott fejű jogász, mert nines bosszantóbb dolog, mint mikor komoly, súlyos, nagy kérdésekről van szó és ha a periratot végigolvasom, azt látom, hogy tele van szófecsérléssel, tele van értéktelen slamasztikával, amely felett az em­bernek nemhogy gondolkoznia nem kell, hanem egyszerűen a bosszúság érzetét érzi. Ezzel szem­ben azonban nem tudom eltitkolni azt a meg­győződésemet, és kifejezést kell adnom annak a meggyőződésemnek, hogy ha nem lettek volna kiváló nagy jogászaink az ügyvédek körében, akik nemcsak a tényállás összehordásában és a bíró elé tételében látták kimerítve az ő ügyvédi hivatásukat, hanem a jog elrejtett okainak felkutatásában is, akik nemcsak/ a törvényszakaszra hivatkoztak, (Fábián Béla: Ezt voltam bátor kifejteni!) hanem megláttak eddig ismeretlen olyan szempontokat is, amelyre mint új csapásra felhívták a bíró figyelmét, akkor jogunk fejlődése kisebb mérvű lett volna. Ezek a jogászok nemcsak a jogot fej­lesztik, hanem segítő társai is a bírónak. Da­cára tehát, hogy a törvényszakasz máris eny­hébben állítja fel a szankciókat, amikor azt mondja, az értéktelen periratokért költség nem jár, mégis bizonyos veszélyeztető és feszélyező pontot látok benne (Zsitvay Tibor igazságügy­miniszter: Egészséges Dainokles-kard!) és ab­ban reménykedem, hogy a bírákban meglesz az arrahiivatottság, hogy emberi szenvedélyü­ket vagy hajlandóságukat el fogják tudni vá­lasztani és meg tudják állapítani, hogy az az ügyvéd csakugyan jogot fejlesztett-e és segít­ségére ment-e a bírónak vagy pedig egysze­rűen csak fecsegett, mert a fecsegésért én sem adnék semmit. (Fábián Béla: Majd meglát­juk!) Viszont azonban a jogfejlődésnek és új irányának új meglátását, sőt a törvénymagya­rázatnál is a más és más oldalról a való meg- \ ülése 1930 június 20-án, pénteken. 405 látást, s annak ellenére, hogy esetleg nem vitte azt a pert előre, hogy talán abban a perben nem nyer alkalmaztatást az a jogsza­bály, mégis az egészséges és éles meglátást a költségtől való elütéssel nem merném megbün­tetni és bízom abban, hogy a magyar bíróság­nak meglesz ebben a tekintetben a kellő .meg­értése. (Fábián Béla: Két helyen is benne van a törvényben. — Zsitvay Tibor igazságügymi­niszter: Mások bírságot javasoltak! — Fá­bián Béla: Nem tehetek róla! — Zsitvay Ti­bor igazságügyminiszter: Gál Jenő képviselő úr az ellenzéki oldalról bírságot javasolt! — Fábián Béla: Ebben az esetben sem tudom he­lyeselni!) T. Ház! Még csak egy nagyon rövid meg­jegyzést akarok tenni és ez a megjegyzésem az, hogy amikor ennek a törvényjavaslatnak első tervezetét megkaptuk, — őszintén ki kell, hogy jelentsem a miniszter úrnak — valamennyien meghökkentünk egy kicsit. Nem azért, mintha azokat a bizonyos rombolásokat láttuk volna, amelyeket a túloldalról láttak nagyon sokan, hanem meghökkentünk azért, mert olyan ko­difikációs jelenségeket láttunk, amelyeket az élet meg nem kíván s amelyek talán az élettel kicsit ellentétben lettek volna. Mert ismétlem, ebben az egész javaslatban egyebet nem látok, mint a jelenlegi élethez való alkalmazkodást. De ugyanakkor ismételten ki kell, hogy jelent­sem és leszögezzem azt is, hogy minden egész­séges gondolat, amely a mi oldalunkról jött, az igazságügyi kormányzat és a .kodifikáció részéről a legnagyobb előzékenységben része­sült. Egyebet nem mondok, csak azt, hogy ugyancsak a mi oldalunkról, a képviselők ol­daláról jött, éppen Dési Géza t. barátom ré­széről jött egy hatalmas nagy elvnek a meg­mentése, amelyett a kodifikáció szigorúbban kezelt, mint mi. Mi azt láttuk, hogy ennek tel­jes elejtése káros volna és meg kell tartanunk. Ez volt a vádtanácsi elj aras, a kifogásolás kérdése. Ami azonban innen jött, komoly meg­fontolás r tárgyává tétetett és komoly megfon­tolás után arra az eredményre jutottunk, hogy nagyon sok, de nagyon sok változtatásnak kell történnie az^ első tervezeten. Éppen azért ki­csit rossz néven kell vennem a túlsó oldaltól, hpgy ezt a kérdést — nem Baracs t. képviselő­társamról' van szó — politikai szemüvegen nézve úgy birálta, úgy gerálta magát a túlol­dal, mintha az ország alkotmányos rendjének, az alkotmánybiztosítékoknak — mert hiszen a perjog maga is egy nagy alkotmánybiztosí­ték — egyedüli képviselője és védelmezője a túloldal volna % Ne méltóztassék ezt hinni, ezekben a kérdésekben legalábbis van olyan erős összeütközés közöttünk is, amíg egy-egy ilyen kérdés megérik, minthogyha az ellenzék állandóan ő maga ostromolja. Az a körülmény, hogy bizonyos másod- és harmadrendű kérdé­sek tekintetében nem vagyunk hajlandók ösz­szeütközni egymással mi, az ezen az oldalon ülő képviselők, ez még nem jelenti azt, hogy bírálat és kritika, szóval töprengés nélkül mennek ezek a kodifikációk. Ne méltóztassék azt hinni, hogyha töprengés nagy munkáját tisztán csak a túloldal végzi. Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, hogy szíveskedjék emelkedettebb hangon be­szélni, mert a gyorsírók annak ellenére, hogy közelebb ültek, nem értik a szavait, eltekintve attól, hogy az elnök pedig egyetlen szavát sem érti a képviselő úrnak. Legyen szíves, erőltesse a hangját. (Rothenstein Mór: Nem lehet rendreutasítani.) Káinoki Bedő Sándor: Hálásan köszönöm 58*

Next

/
Oldalképek
Tartalom