Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

£02 Az országgyűlés képviselőházának 411. ülése 1930 június 20-án, pénteken. amiért gondoskodni kell az ügyvédség sorsáról, mert a legértékesebb társadalmi osztály esetleg, ha engedjük, a saját akarata és legjobb meggyőződése ellenére is olyan irányban tolódik el, ami nem kívánatos a magyar viszonyokra. T. Ház! Visszatérek magára a javaslatra és megint csak azt kell kutatnom azokkal a naf?y támadásokkal szemben, melyek a másik oldalon elhangzottak, hogy miféle okok kényszerítették a kormányzatot arra, hogy ezzel az igazságügyi reformmal jöjjön. Meg kell állapítanom, hogy a kormányzat nem a nagy perjogi reformmal jött, hanem az 'élet parancsolta szükségletnek tett eleget, amikor ezeket a — hogy úfv mondjam — foltozásokat a perjogon elvégezte. Egyébre nern^ kívánok hivatkozni, mint hivatkozom a Kúria elnökének csak nemrégen tartott egy igen értékes beszédére, melyben ő maga is kutatta és kereste a perek megtorlódásának okát. Azt mondta: «A m. kir. Kúrián hét polgári tanács működik. Ezek közül négy tanácsnak oly tetemes a hátraléka, hogy a soron kívül el nem intézhető ügyek körülbelül két évvel a Kúriára érkezésük után kerülnek tárgyalásra. A másik három tanácsnál némileg kedvezőbb a helyzet, mert ott féltől egy év közti terminust kapnak a felek -és mindez történik az eirész bírói személyzet megfeszített munkássága mellett. Ezek a bajok egészen a legutóbbi időkig a budapesti táblánál is fennállanak, sőt a járásbíróságnál is, ahol a kéthetes határnappal kellene minden bírónak dolgoznia, de még igen messze vannak ettől a kívánatos állapottól és ott is állandóan emelkedik a forgalom.» Kérdem most már, hogy az adott körülmények között nem kötelessége-e minden felelős tényezőnek, elsősorban tehát az igazságügyi kormány fejének megkísérelni minden eszközt és minden módot arranézve, hogy ezek a tűrhetetlen állapotok orvosoltassanak. Miféle eszközök állanak rendelkezésre, ha a létszámemelés kizárt lehetőségétől eltekintünk. A leggyökeresebb módok egyike voln tűrhetetlenül sűrű perlekedés okait felkeresni és megszüntetni. A Kúria elnöke nagyon helyesen tapintott rá a kérdés lényegére, hogy -nem a rossz perjogunk idézte elő az ügyek feltorlódását, mert a processzuális szabályok nem termelnek pereket. Ha az igazi okokat kutatjuk, amelyeket a Kúria elnöke aposztrofált, azokat a gazdasági élet leromlottságában találjuk meg'. A perek felszaporodását a gazdasági élet leromlása idézte elő, mert magyarán mondva: a szegénység ós a nyomorúság veszekedik. A leromlott gazdasági életben apró érdekek ütköznek össze, sőt akárhányszor az az adós, aki fizetni tartoznék, a legjobb akarata mellett sem tud fizetni, mert képtelen, hiányzik a teljesítőképessége, ezért duzzasztja a gazdasági élet leromlása és szaporította fel a pereket. Ezzel szemben a legközvetlenebb orvosság az volna, ha a felszaporodott perek számához mérten a bíróság létszámát is szaporítanók. Lehetséges ez? (Györki Imre: Hogyne!) Az igazi megoldás az volna, hogyha felkutattuk a perek megszaporodásának okait, megszüntetjük ezeket az okokat. De képes-e erre az igazságügyi kormányzat, tudunk-e mi ezzel az általános világjelenséggel kellőképpen szembeszállani? Nem, mert hiszen ezek világjelenségek, a gazdasági élet leromlása világtünet. Miféle mód áll ott tehát az igazságügyi kormány rendelkezésére? Átkutatni egész perrendtartásunkat, hogy vájjon ennek az enormis állapotnak lassú továbbfejlődésénél nem jelentkeznek-e perrendtartásunkban olyan szabályok, olyan hiányok is, amelyek a gyorsabb lebonyolódást ennek az enormisan elszaporodott pertömegnek megakadályozzák. Ezt a munkát végezte el az igazságügyminiszter úr és ennek a munkának eredménye jelentkezik ebben a törvényjavaslatban. A támadás a törvényjavaslattal szemben általános az egész ellenzéki vonalon és különösen Gál Jenő igen t. képviselőtársam azon a címen intézte a javaslat ellen támadásait, hogy ez a javaslat az igazságszolgáltatás alappilléreit támadja meg és olyan százados értékeket rombol le és semmisít meg, amelyek az igazságszolgáltatásnak és jogkifejlődésünknek örökös értékei voltak. Bocsánatot kérek, amikor azt mondottam, hogy az idegen szemlélő azt gondolja, hogy itt egy nagy perjogi reformmal áll szemben, mert olyan arányú a támadás, akkor kénytelen vagyok a magam részéről visszatérni a szigorú jogászi szempontokra, mert hiszen végre hallgassunk és halljunk tisztán csak jogászi szempontokat. Keresem azt, hogy tulajdonképpen hol vannak azok a romok, amelyekre igen t. képviselőtársam és a többi képviselőtársaim is a másik oldalról únos-untalan hivatkoztak. Hiszen úgy a büntetőperrendtartásnak, mint a polgári perrendtartásnak alappillérei, fundamentumai három elvben csúcsosodnak ki, ezek; a nyilvánosság, szóbeliség- és a közvetlenség. Ha romokat keresünk, akkor azt kellene keresnünk, hogy a javaslat ezt a három nagy elvet hol, miben és hogyan érinti. Nézzük legelőször a nyilvánosságot. Hiszen remélem, nem azt tartja Gál Jenő igen t. képviselőtársam a nyilvánosság nagy elve megsértésének, hogy a házassági perek botránykrónikái nem kerülnek a nagy nyilvánosság elé. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ha ebben látja a nyilvánosság megsértését, akkor őt nem értem, mert nem tételezem fel az ő nagy jogászi kvalitásáról azt, hogy ebben a nyilvánosság* megsértését látná, egyébként pedig a nyilvánosság elve ebben a törvényjavaslatban érintve nincs. A nyilvánosság megsértését nem jelenti az, hogy ezeknél az úgynevezett botránypereknél a kíváncsiság kielégítését lehetetlenné tesszük. Nem azt mondom, hogy minden házassági per egyúttal botrány is, és itt nem a nyilvánosság nagy elve érvényesül, hanem a kíváncsiság akar kabarét. A másik elv volna a szóbeliség és a közvetlenség elve. Ha a szóbeliség és a közvetlenség elvéről beszélünk, akkor méltóztassanak megnézni már magát úgy a polgári perrendtartást, mint a büntetőperrendtartást, méltóztassanak megnézni az összes külföldi modern perjogokat, és látni fogják, hogy a közvetlenség és a szóbeliség elve mindenütt kompromisszumok tárgya volt, minden perrendtartásnak meg kellett azzal alkudnia, hogy ezeket a nagy elveket az életben toronyirányban, nyílegyenesen keresztülvinni nem lehet. Méltóztassanak csak a bírónak a felekkel való ér int ke* zósére gondolni, vagy arra, amikor a felső bíróságnál a bizonyítás ismétlése válik szükségessé. Az igazi közvetlenség az volna, hogy még a Kúria előtt is, illetőleg az előtt a bíróság előtt

% amely a tényállást végérvényesen megállapítja, maga a bíróság közvetlenül ismételje meg az egész tanubizonyítást, maga érintkezzék a féllel, az egész per előtte újból folyjon le. Kívánatos-e ez és ezt az életben valaha valahol tökéletesen keresztülvitték-e'? Hiszen úgy a