Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
Az országgyűlés képviselőházának UH. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 403 büntető, mint különösen a polgári perrendtartások, mint igen t. barátom, Dési Géza kellő alapossággal kifejtette, megtörik a szóbeliség elvét. Hiszen magában a polgári perrendtartásban Plósz Sándor, ennek a perrendtartásnak örökérdemű alkotója, a szóbeliség elvének megtörését szükségesnek tartotta belevinni az előkészítő iratok formájában. (Simon András: Semmiség terhe mellett!) A perjogi vita során súlyos, tekintélyes oldalról mutattak rá éppen arra, amit igen t. képviselőtársam most közben megjegyezni jónak vélt, hogy igenis, annyira kompromisszum tárgyai ezeknek az elveknek a különböző perrendtartásokban hogyan és miként való keresztülvitele, hogy ugyanazt a kérdést az, egyik perrendtartás semmiség terhe alatt tiltja, amelyet a másik perrendtartás meg: egyenesen megenged. (Simon András: Az élet mindig erősebb az elveknél!) Ezt akartam mondani! Amikor perjogot alkotnak, azt bizonyos fundamentális elvekre rá kellett építeni. Az elvek azonban nem örökéletűek, az élet mindig erősebb az elveknél, az elveknek kell az élethez hasonulniuk. Az, elvek engedjenek az életnek, nem pedig megfordítva, mert különben az elvek ott maradnak, az élet pedig előrehalad. Igen t. Ház! Ezt csinálja ez a javaslat, hiszen lesznek észrevételek, ahol belenyugvásom ellenére, aggodalmaink voltak és vannak, de egyet megállapítok: nagyobb előzékenységet minden felvetődő kérdéssel és aggodalommal szemben, minden értékes gondolattal szemben, mint ennél az előttünk fekvő javaslatnál tapasztaltunk, nem tapasztalhattunk. Minden értékes gondolatot, akárhonnan jött, a kormány, az igazságügyminiszter úr és az ő segítőtársai a legnagyobb előzékenységgel tettek megfontolás tárgyává, mert hiszen általában úgy arról, mint erről az oldalról tisztában voltunk azzal, hogy ez a kérdés nem politikum, ezt nem szabad politikai szemüvegen keresztül nézni, és azzal is tisztában voltunk, — és itt talán egy fikarcnyit elhajlók előadó t. barátomtól — hogy ez a reform csak átmeneti, mert a nagy reformnak jönnie kell, mert az élet maga követeli és igenis, annak a bekövetkező nagy reformnak rendjçn a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség elvei beláthatatlan időkig még* mindig 1 irányító alaptételei lesznek minden per jognak, de ott még nagyobb engedményeket fog kelleni tenni az életnek, mint itt tettünk. Annál az új, nagy per jognál vitatkozhatunk majd afelett, vájjon a mi mai bírói szervezetünk ebben a formájában betölti-e hivatását, megfelel-e az élet követelményeinek vagy nem, megmaradhatunk-e a mai kontinentális rendszer mellett, vagy pedig át kell térnünk egy másik rendszerre, amely kevesebb, de jobban képzett bíróval valósítja meg az igazságszolgáltatás magas szempontjait. Ezekre azért voltam bátor rámutatni, mert e Házban égy nagyon merész kijelentés hangzott el. Annak kell ugyanis tekintenem Gál Jeaő t. barátom kijelentését, midőn itt legutóbb azt mondotta, hogy (olvassa); «e helyett azt tettük, hogy a romokat felcicomáztuk, azt tettük, hogy tíz esztendővel a háború elmulta után ott tartunk, hogy konzerváljuk azt, amit elítéltünk, konzerváljuk a magyar jogérzetben soha gyökeret nemi vert hivatalnoki módszerét a bíráskodásnak. Mert, engedelmet kérek, — és itt én húzom alá Gáli Jenő t. képviselőtársam argumentálását — ha az ember a kezébe veszi ezt a javaslatot, akkor látja, hogy már odáig merészkedtek a kodifiKÉPVISELÖHÁZT NAPLÓ. XXIX kátorok, hogy együtt emlegetik a fizetési meghagyást a büntetőparanccsal, egy kalap alá vonják azokat. Ha valaki 40 pengővel tartozik és fizetési meghagyást bocsátanak ki, as eljárás ezzel szemben azonos formák alá, vonatik, mintha valakit egy kondemnáló erejű oüntetőhatáirozat hatálya alá helyeznek.» Szóval ezekben látja a t. képviselőtársam a rombolásokat és így folytatja tovább (olvassa); «Hová lett, hová jutott az a felfogás, a bifulokációnak az a fenséges gondolata, amely sohasem engedte meg, hogy az anyagi kérdések feletti bíráskodás összetéveszteissék a nagy szabadságjogokat és becsületet védő törvénykezéssel?» Engedelmet kérek, t. képviselőtársain, én a legnagyohb szomorúsággal hallottam ezt az indokolást. Én nagy tisztelettel és elismeréssel viseltetem Gál Jenő t. képviselőtársam jogászi kvalitása és tudása iránt, de úgy argumentálni, hogy a bifurkációs fenséges gondolat összietörését jelentené az, ha egy nap alatt egy papiroson emlegetik a fizetési meghagyást a büntetőparancs kérdésével, talán még a laikusok felé sem szabad, legkevésbbé azonban egy olyan parlamentben, ahol jogászok is vannak. (Ügy van! a jobboldalon.) Engedelmet kérek, a fizetési meghagyás és a büntetőparancs - gondolata igazában egyugyanazon tőke hajtása, ugyanaz a vezérlőgondolat jelentkezik az (egyikben, mint a másikban. Amikor Berlinben például helytelenül hajt egy soffőr és a rendőr megállítja és azt mondja, hogy «fünf Mark» és kiállítja neki azt a bizonyos bolettát, ha megnyugszik a soffőr, az ügy el van intézve, nincsen akta; ha pedig nem nyugszik meg, akkor ügy lesz belőle és eljárás: kérdem, le van-e ezzel rombolva a bifurkáció fenséges gondolata? Bocsánatot kérek, így nem szabad argumentálni akkor, amikor egy szakkérdésről és nem politikai kérdésről van szó. Én egy magasképzettségű' jogásztól azt várom, hogy szakszerűen bíráljon el egy ilyen jogi kérdést. Én ismétlem, igen nagy véleménnyel vagyok Gál Jenő t. képviselőtársam tudásáról, és elismerem, hogy bármilyen szép és gyönyörködtető volt a szónoklat, amelyet tőle hallottunk, az, én kutató elmém állandóan kereste azokat a romboló erőket és bajokat, amelyeket ez a törvényjavaslat t. képviselőtársaim szerint tartalmaz és a végén, amikor csupán ilyen romokra találtam, amilyeneket ő említ, akkor bizonyos elszomorodás vett rajtam erőt. Ő azt mondja, hogy a romok nyomait ott találja a javaslatban — és ezzel végeztem is az ő különben értékes beszédével — akkor is, amikor a javaslat az egyes bírói rendszert inaugurálja a társas bírói rendszer helyett. Ezzel szemben mint tényre hivatkozom, hogy az egyes bírói intézményt úgy a büntető perrend, mint a polgári perrend már instituálta. Ne méltóztassék^ elfelejteni, hogy annak ellenére, hogy mi bírói szervezetünkben a kontinentális rendszer* alapján állunk, tehát a társas bíróságnak vagyunk' elvileg hívei, ennek ellenére a polgári perrendtartás az ügyek 86.5%-át utalta át az egyes bíró elé. Ugyanígy vagyunk a bűnvádi perrendtartásnál is. Ennélfogva ezek a romok — ha romok — nein most készültek, ezek- már benne voltak törvénytárunkban. És itt megint csak oda térek vissza, hogy azt mondom: ha majd arról fogunk vitázni, hogy a nagy perjogi reform során hogyan csináljuk ane^r. a bírói szervezetet, akkor nagyon szívesen fogok vitába ereszkedni nemcsak Gál Jenő t. kép vi58