Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
Az országgyűlés képviselőházának lií. szabályok értelmében esetleg személyes kérdésben felszólalhatni, de közbeszólni és közbcbesaélni nincs joga. Dési Géza: Ha az ügyvédi kamarák felterjesztését méltóztatik elolvasni és méltóztatik összehasonlítasni a javaslattal, akkor méltóztatik látni, hogy az ügyvédség igen sok kívánságát honorálta a javaslat. Különben az igazságügyi bizottságban polkán ültünk, akik kartársaink bizalma folytán évitizedek óta vezető állást töltünk be az ügyvédi közületben. Lelkiismeretünk tiltakozott volna az ellen, hogy hozzájárulj utnk olyan intézkedésekhez, amelyeik iaz ügyvédség utolsó falat kenyerét veszik el; de mi tudunk disztingválni a lényeges és a lényegtelen dolgok között, mi megértettük, hogy az adott viszonyok között mit lehet és mit nem lehet és a lényeg kedvéért lemondtunk sok olyan külső körülményről, ami látszatna jelenthetett volna valamit, de a dolog érdemére nézve teljesen jelentéktelen. Összegezve az elmondottakat, teljes megnyugvással és bizalommal fogadom ezt a javaslatot. Majd a részletek során leszek bátor az egyes tételekről kimerítőbben nyilatkozni. Remélem, ez a javaslat hivatva lesz arra, hogy a magyar jogéletet fellendítse, minden szempontból erőt, .tekintélyt, tiszteletet és megnyugvást adjon az igazságszolgál tatásnak. Éppen ezért a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Hosszas élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.)* Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Fábián Béla! ÍMeskó Zoltán: Engedje hallani! Derültség. — Simon András: Most esik ki az utolsó falat kenyér a szájából.. — Derültség.) Elnök: Képviselő úr, tessék csendben maradni. Fábián Béla: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogv nemcsak azért, mert a parlamenti illem. követeli, hanem azért is, mert Dési képviselő úr felfogásával teljes mértékben ellenkező nézeteket akarok kifejteni % — úgy beszédének bevezettésével, mint beszédének befejezésével homlokegyenest ellenkező nézeteket — hogy mindenekelőtt az előttem szólt Dési Géza b. barátom beszédével foglalkozzam. (Halljuk!) Legelsősorban méltóztassék megengedni, hogy abba a vitába szóljak bele, amely Dési Géza t. barátom felszólalása kapcsán közötte és Gál Jenő t. barátom között lefolyt. Azt hiszem, hogy ebben a vitában egyetlen egy döntő tényező lehet: a törvény. A törvény dönti el, hogy kinek van. igaza. Azt hiszem, t. képviselőtársam előtt is ott van a törvény 308. §-a. E szakasz első bekezdése a következőképpen szól (olvassa): «Ha a vádlottnak védője van, ennek indítványára»... (Dési Géza: Ezt mondtam.) Tessék egy pillanatig várni, (tovább olvassa): «amennyiben a vádló nem ellenzi, a tanukat és szakértőket elsősorban a felek képviselői hallgatják ki.» Dési Géza t. képviselőtársamnak kell annyira objektívnek lennie, . hogy beismerje azt, hogy ebben a kérdésben ő tévedett. (Dési Géza: Nem ismerem be.) Bocsánatot kérek, az van a törvényben, hogy vádló nem ellenzi.» (Dési Géza: Az is benne van, hogy «a védő indítványára.») De íhiába indítványozza a védő, ha a vádló ellenzi. A vádló eddig mindig ellenezte. (Dési Géza: Nem.) Bocsánatot kérek, én nyugodt lélekkel rábízom ennek a vitának eldöntését a törvény szövegének felolvasása után a törvénytudókra ' KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ, XXIX. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 395 és t. képviselőtársam objektív jogászi meggyőződésére. (Dési Géza: Rendben van.) Ezek után méltóztassék megengedni, hogy én nem azért, mert Dési képviselőtársam beszéde végén az igazságügyminiszter úrnak köszönetet szavazott, hanem azért, mert — őszintén megmondom — én ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban olyan beszédre készültem, hogy szóvá fogom tenni a szegény ügyvédeknek ezen törvényjavaslattal rosszabbított helyzetét és rosszabbított helyzetét általában az egész ügyvédi karnak, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Kíváncsi vagyok rá!) — rátérjek az ügyvédi kar helyzetének ismertetésére. (Eri Márton: A közérdek hol marad?) Elnök: Csendet kerek! A közbeszólásokat nem engedem meg. Fábián Béla: En ismerem a közbeszóló t. képviselő úr meggyőződését. Nem r hiszem, hogy ő, aki a magyar közéletben régóta részt vett és aki az ő vármegyéjében igen kitűnő embereket tanult megismerni, kik nem csupán az ügyvédi karnak, hanem a magyar közéletnek is díszei, mondom, nem hiszem, hogy t. képviselőtár sam úgy képzeli a dolgot, hogy amikor én arról beszélek, hogy az ügyvédi kar romlik, pusztul, megy a süllyesztőbe, akkor én csak az ügyvédek érdekében beszélek. Amikor az ügyvédekről szólok, akkor annak a magyar középosztálynak érdekében beszélek, amely középosztály érdekében szoktam az iparosoknál és a kereskedőknél beszélni. Ennek a középosztálynak kiváló tagjai az ügyvédek, akik ebben az országiban nehéz időkben mindig ott álltak keményen, gerincesen a nemzeti gondolat mellett. (Eri Márton: TTgy van!) Én nem hiszem, hogy a magyar középosztálynak vagy a magyar törvényhozásnak lehetne az a felfogása, hogy az ügyvédek menjenek a süllyesztőbe. En azt is bejelentem, hogy én nem a nagy ügyvédek érdekében fogok beszélni, nem azokról fogok beszélni, akiknek az Ur Isten megadta a nagy irodák nagy jövedelmeit, én azokról fogok beszélni, akik a tömegért alkotják az ügyvédeknek, akik eddig is esztendőkön keresztül nyomorogtak. Itt rögtön megmondom a t. igazságügyminisziter úrnak, hogy ezek az ügyvédek a t. miniszter úr miniszterségétől vártak valamit. Nemcsak valamit vártak, hanem sokat vártak, nem azt várták, hogy a helyzetük most rosszabbodni fog, hanem azt, hogy helyzetük valami úton-imódon, — maguk sem tudták, miként — de javulni fog. Mint csoda vár óik nézték a miniszter urat. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : En tudom, majd elmondom.) Módot is akarok adni a t. miniszter úrnak, hogy nemcsak banketten, hanem itt a Képviselőházban is legyen szíves^ megismételni azokat, amiknek megvalósulását az ügyvédek a t. miniszter úrtól várják. (Zsitay Tibor igazságügyminiszter: En anketteken szoktam résztvenni, nem banketteken!) De én úgy tudom, hogy banketten is méltóztatott résztvenni! Én ezt nem rovom fel á t. miniszter úr terhére, én a miniszter úrnak csak azt óhajtottam mondani, hogy ugyanazt, amit a banketten méltóztatott kijelenteni, remélhetőleg itt a Képviselőházban a megvalósulás stádiumába méltózitatik juttatni. Nagyon sajnálom, hogy nincs módomban e törvényjavaslat benyújtása után a^ t. miniszter úrnak ugyanolyan babérokat átnyújtani, amelyineket Dési Géza t. barátom nyújtott át. Nem tehetem ezt, igen t. miniszter úr, mert meggyőződésem, — és higyje el, majd fogja tapasztalni t barátom is — hogy ennek a tör57
