Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

Az országgyűlés képviselőházának 4-11. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 391 alaki rész fontosabb, mint az anyagi törvény. A magyar nemzet, mint jogásznemzet, minden időben görcsösen ragaszkodott a bűnvádi eljá­rás törvényes szabályozásához, megértette, hogy itt áll az a latin szó, hogy forma dat esse rei, mert a büntetőjogban^ az alakiság, a külső keretkörülmények szabályozása fontosabb, mint maga az anyagi jog. El lehet képzelni olyan Modifikációt is, amely a bíróra magára bízza az esetleges büntetőcselekmények meg­állapítását, sőt még, a büntetési rendszert is, viszont mi tudjuk a gyakorlatból, hogy meg­szavazta a törvényhozás a botbüntetést és a magyar bíróság mégsem alkalmazta. Ez is mu­tatja, hogy nem az anyagi jog önmagában, ha­nem lényegileg az alaki jog, mint szabályozó törvényes jogszabály adja a büntető eljárás lé­nyegét. Veszélyes volna és elképzelhetetlen, ha magára a (bíróra bíznék azt, hogy minő úton­módon és eszközökkel akarja az igazságszolgál­tatás céljait megvalósítani. Igenis, ez katego­rikus imperativus z kell, hogy legyen, hogy előre meghatározott feltételek, .szabályok sze­rint legyen szabad polgárt büntető cse­lekményért felelősségre vonni. A legrégibb időktől kezdve ez volt a magyar jogi felfogás. Gyönyörű és klasszikus az aranybullának, II. Endre 1922. évi második cikkelyének követ­kező megállapítása: «Nem akarjuk sem mi, sem utódaink, hogy bármilyen hatalmasnak való kedvezésből valakit el lehessen fogni és meg lehessen rontani, ha csak előbb a törvény rendje szerint nem idézték meg és nem ítélték el.» ' Ez a több, mint 700 esz­tendős megállapítás a törvényes rend sza­bályozása és később az egész anagyar jog­rendszernek és törvényalkotásnak alaptörvé­nyévé vált. Kezdve ettől az időtől és végig az egész magyar jogtörténeten, azóta, mióta kirá­lyaink saját személyükben tanácsukkal gyako­rolták az igazságszolgáltatást, vagy amikor megosztották ítélkező hatalmukat a nádorral, a tárnokmesterrel, a nerszonálissal, a horvát bánnal, az erdélyi vajdával, majd később, ami­kor a comes castri, a későbbi főispán vagy a comes eurialis castri, az alispán bíráskodott, majd amikor a szolgabírák bíráskodtak, majd amikor az alispán vagy főispán elnöklete alatt a vármegyei bíróságok alakultak, legvégül pe­dig, amikor a városok maguk alkottak bírósá­got, a törvényes rend, az igazságszolgáltatás­ban a törvényes rendtartás mindig uralkodó szabály volt. A magyarság féltékenyen őrködött mindig ezen a törvényes renden, a nemesség követelte, hogy az ő szoigabíráit ő maga válassza, sőt mikor az úriszéken maga a földesúr ítélkezett két honoráciorral, mindig jelen yollt a szolga­bíró az ő esküdteivel, mint törvényes bizony­ság. A víálrmegye ítélőszéke előtt pedig az, ügyész mint felperes lépett fel, és a vádlottat, még ha vasban is volt, alperes gyanánt kezelték és ha nem volt védője, akkor a tiszti ügyészt rendeli­tek ki védő gyanánt. Bizonyítják ez, a futólag és dióhéjban fel­sorolt jogtörténeti adatok, hogy a törvénykezés rendjét minden időben esszenciálisán fontos­nak tartották, ettől soha egy pillanatra sem térteik el, mert a törvénykezés rendjét az alkot­mány biztosítékának tekintették. A büntető­eljárás és a büntetőjog lényegileg közjogi ter­mészetű, és szükséges, hogy ezt a kérdést, mint szerves részét a közjognak és ^ alkotmánynak, mindig fokozottabb gonddal, mélyrehatóbb be­tekintéssel, szeretettel és megértéssel kezeljük. Sőt a szóbeliség, közvetlenség és nyilvános­ság, ami a modern kor vívmánya gyanánt sze­repel, már a legrégibb magyar jogban is meg­volt. III. Bélánalk úgynevezett írásbelisége sem jelentette azt, hogy az eljárás írásbeli volt, ha­nem csupán azt, hogy a panaszokat írásba kel­tett foglalni és a tárgyalásról jegyzőkönyvet kellett felvenni. Ha megemlítem az 1790. évi kodifikálást, ezt a nagyszerű munkát, amelyet világmértékkel mérve is az emh'eriség egyik legragyogóbb alkotásának kell tekintenünk, amelyet sem el nem értek-, sem túl nem szár­nyaltak azóta sem; ha hozzáveszem az 1843-i büntető javaslatot, majd Csemegi Károly volt Igazságügyi államtitkárnak, később kúriai ta­nácselnöknek 1872-ben, 1882-ben és 1886-ban ké­szített javaslatát; ha megemlítem, hogy Fabinyi Tieofil volt igazságügyminiszter megbízott egy hármas bizottságot: Sedius Lajos kúriai bírót, Tar nay János akkori ügyvédet, később kúriai tanácselnököt és Wlassics Gyula akkori királyi főügyészhelyettest, jelenleg- a közigazgatási bíróság nagyérdemű kiváló elnökét, hogy dol­gozzanak ki egy javaslatot s ezt a javaslatot Szilágyi Dezső volt igazságügyminiszter, majd Erdély Sándor miniszter többször és újból át­dolgoztatták, ebből a rengeteg munkából, vég­telen elmerülésből és határtalan lelkiismeretes­ségből megállapíthatjuk, hogy legfontosabbnak tekintették a bűnvádi eljárást és arra töreked­tek, hogy ezt az alaki jogot a tökéletességnek minél magasabb fokára emeljék. (Gál Jenő: Nem olyan hirtelen, mint mostanság!) Mélyen t. képviselő úr, ma minden gyorsabban megy, mint ezelőttt Öven esztendővel, ma telefonálni méltóztatik és rádió útján pillanatok alatt mél­tóztatik megkapni olyan híradásokat, amely­hez akkor hetek, hónapok, sőt esztendők kellet­tek. (Gál Jenő: Törvényt telefonon nem csinál­nak!) És végre most nem újat alkotunk, hanem a régit építjük át a mai viszonyokhoz, el­hagyunk bizonyos dolgokat, amelyek feleslege­sek, szükségtelienek vagy kártékonyak és betol­dunk olvan új intézményeket, amelyek maj­dan értékesnek, hasznosnak és gyakorlatinak fognak bizonyulni. (Gál Jenő: Rádió törvény­alkotás.) Majd felelek a mélyen t. képviselő úrnak azokra a megjegyzéseire, amelyeket tényleg olyan pillanatnyi betekintés alapján nyert a javaslatból, mintha rádió útján intézte volna el őket (Derültség a jobboldalon.) és be fogom bizonyítani, hogyha mélyebben méltóz­tatott volna betekinteni, egészen más ered­ményre jutott volna. (Gál Jenő: Várom!) Na­gyon örömest és szívesen teszem. T. Ház! A törvényjavaslat fontosabb újí­tásairól leszek bátor lehető rövidséggel és ál­talánosságban nyilatkozni. Elvi jelentőségű­nek tartom és bűnvádi rendszerünkben egé­szen új, nagyon helyes és bölcs az az intézke­dés, hogyha ugyanazt az egyént több bűncse­lekmény terheli, akkor mellőzni lehet a vád­emelést olyan bűncselekmények miatt, ame­lyeknek f így elmenkívül hagyása a megtorlást lényegesebben nem érinti. ' Ez megfelel telje­sen az angol jogi felfogásnak és gyakorlat­nak. Méltóztatnak tudni, hogy Angliában az az elv, hogy a király békéjét meg kell őrizni, ez egy régi formula, egy ősrégi elv. Ha az angol bírák azt látják, hogy valakit több bűncselekménnyel vádolnak, azonban teljesen elegendő a béke megvédése, a megelőzés vagy a megtorlás szempontjából, ha csupán egy vagy két, tehát nem minden bűncselekmény­ben vonják felelősségre, akkor gyakorlati ér­zékkel nem mennek túl azon a határon, ame­lyen túlmenni nem szükséges, ahol elérik a bűnvádi eljárás célját- Ezt hozta át a mélyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom