Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-410

372 Âz ofszággyűlés képviselőházának kat, amivel együtt jár az, ihogy a szóbeliség az egyesbírák előtti tárgyalásoknál úgyszólván teljesen kipusztul. A büntető igazságszolgáltatás terén pedig az egyesbírói intézmény még erősebb, és pedig joggal erősebb és szigorúbb kritikát kénytelen kiállani. Tisztelet az egyesbíráknak nagy általánosságban, de tudjuk azt, hogy az egyesbírák a büntető jogszolgáltatásban miképpen működnek. Az a fiatal bíró, aki óriási hatalmat kap a kezébe, aki úr lesz, nem élet, hanem szabadság, vagyon és becsület felett, a hatalmi dölyföt viszi a bírói székbe, amivel szemben azután igen sokszor reakcióképpen ott áll a védő illetlenkedése. Rikoltó ítéletek keletkeznek. Ha egy próbát akar a miniszter úr, arra nézve, hogy az egyesbírák a törvény által nekik adott jogot, helyesebben a törvény által rájuk rótt kötelességet hogyan teljesítik, akkor készíttessen egy statisztikát a következőről. Az 1921 :IX. te. 10. §-a arról intézkedik, hogy az egyesbíróhoz tartozó büntető ügyekben a kifogásolási eljárás kirekesztetik, s azt pótolja az észrevételezési eljárás. Az észrevétel után az egyesbírónak joga, kötelessége, megvizsgálni, vájjon fenn forog-e annak szüksége, hogy a kiegészítő eljárás folytatását rendelje el, vagy pedig elutasítsa-e a vádiratot, mielőtt a főtárgyalást kitűzi. Készíttessen a mélyen t. miniszter úr statisztikát arról, hogy vájjon pl. a budapesti kir. büntetőtörvényszék egyes bírói ezt a jogot, illetőleg kötelességet milyen mértékben gyakorolják. Akkor majd azt méltóztatik tapasztalni, hogy . van egy vagy két bíró, aki okkal-móddal él ezzel a jogosítvánnyal, illetőleg teljesíti ezt a kötelességet, a legtöbbnél azonban az egyszerűen holt szakasz marad, mert nem veszik maguknak azt a fáradságot, hogy kétszer foglalkozzanak az üggyel, és főtárgyalásra eresztik az ügyekeit. Ennek bizonyos konzekvenciáit fejtegetéseim későbbi során fogom levonni, egyelőre elég megállapítanom azt, hogy az egyesbíráskodás nem áll a törvény és a mi elképzelésünk által megkövetelt magaslaton. Ezt az egyesbírásikodást még kimélyíteni, még kiterjeszteni, még általánosabbá tenni, azt jelenti, hogy ugyanazokat a veszélyeket, amelyekett már eddig rejtett magában, magunk tudatosan fokozzuk. A polgári eljárás során a miniszter úrnak az a szándéka, JEogy a törvényben nyerendő felhatalmazás alapján a járásbírósági értékhatárt 5000 pengőig fogja felemelni. Ugyanakkor azonban e javaslat szerint a járásbíróságnál az előkészítő iratokat — bizonyos kivételekről nem beszélve — meg fogja szüntetni. Azokban a perekben tehát, amelyekben ma is egyesbíró ítél, amelyeknél az értékhatár 2000 és 5000 pengő között mozog, s amelyek alapos előkészítés útján kerültek bírói döntés alá, a mélyen t. miniszter úr javaslata ezt az előkészítést egyszerűen kizárja s ezzel oly szubsztrátumú perekben, amelyek alapos bírói döntésre tarthatnának számot, a bírói döntésnek alaposságát, nem mondom, hogy veszélyezteti, de a bírói döntés alaposságának garanciáit leszállítja. Az előadó úr — mint említettem — nagy Örömmel állapította meg, hogy (olvassa): «À javaslat, ha törvénnyé lesz, az eljárást az egész vonalon gyorsítani, olcsóbbítani fogja, alaposságát nem fogja lerontani, sőt szociális vonatkozásokban is haladást jelent.» Legyen szabad elsősorban az utolsó kérdései Ö. ülésé 1930 június 18-án, szerdáit. sel foglalkoznom (Halljuk! Halljuk!), hogy vájjon szociális szempontból micsoda gondolatokat valósít meg ez a javaslat. A felülvizsgálati értékhatárt 5000 pengőre kívánja a miniszter úr felemelni. En megértem azt, hogy valaki egyéni elgondolás szerint a szociális gondoskodás, a szociális gondolkodás egy vívmányának fogja tartani, hogy immár a Kúria bölcs ítélkezése csak a legvagyonosabb osztálynak kiváltsága lesz. Nagy szociális megfontolás! Nagy szociális megfontolás és a szociális gondoskodás terén nyilván nagy érdemszerzés rejlik abban áz elgondolásban, abban a tervben, hogy a járásbírósági alsó értékhatárt a miniszter úr 200 pengőre szándékozik felemelni, tehát a pereknek azt az óriási sokaságát, amely a mai 100 pengős és a későbibi 200 pangőis értékhatár között lesz, és amely a szegény^ néposztálynak gazdagabb rétegét érinti, a járásbíróságtól elvonja és odatereli az elé a községi bíráskodás elé, amelynek garanciáit ő megalapozni akarja, amelyben a bíráskodás elvégzésére bírói és ügyvédi kvalifikációval bíró egyéneket akar állítani, de — igen helyesen jegyezte meg Kálmán Jenő t. barátom — nem ruházhatja fel a községi bíráskodás természeténél fogva ezeket a bírói függetlenségnek azokkal az attribútumaival, nem ruházhatja fel azzal a bírói lélekkel, amely a tudáson felül — hozzáteszem — a tudáson túl a helyes, becsületes és igazságos ítélkezésnek követelménye. A miniszter úr felhatalmazásokat kér, hogy az értékhatárokat megállapíthassa. Nem szívesen adok miniszternek ilyen felhatalmazást, nem szívesen adok miniszternek felhatalmazást arra, hogy a hatásköröket rendeletekkel eltolja. Azt még el tudom képzelni, hogy adok egy korlátolt felhatalmazást a miniszternek arra, hogy a felülvizsgálati értékhatárt, a járásbírósági felső értékhatárt a helyzetadta szükséghez képest miniszteri rendeletekkel regulái ja, éspedig nemcsak egyszer, hanem a nyert a tapasztalatok alapján másodszor is; ahhoz azonban sohasem tudnék hozzájárulni, hogy a községi bíráskodás értékhatárának felemelése a törvényhozás parancsa, intézkedése nélkül, történjék, (östör József: Nincs benne!) A népről gondoskodunk, a nép ügyeit intézzük, a törvényhozásnak kell itt a maga szavát hallatnia, a maga döntését meghoznia. Nem hiszem, hogy a miniszter úr gondolna Kálmán Jenő t. barátom gondolatának megvalósítására, hogy a községi bíráskodást esetleg a községi jegyzőre bízza, bár előttem szólott mélyen t. képviselőtársam ezt magától értetődőnek tartotta, mintha bizony a községi jegyző — eltekintve minden kvalifikációtól — amíg magánmunkálatokat végez és a falu népének jogügyeiben mint tanácsadó szerepel, bíró lehetne olyan ügyekben, amelyeket maga okiratolt, esetleg rosszul okiratolt és amelyikben egyik, vagy másik félnek maga adott tanácsokat, (östör József: Ez lehetetlen!) Ezt az elgondolást, ugyebár, miniszter úr a lehetőségek köréből egyszersmindenkorra ki kell küszöbölni. De vájjon t. Ház és mélyen t. előadó úr, szociális szempontból helyesnek méltózftatik-e találni a házassági pereknek azt a drágítását, amelyet két vonatkozásban is magával hoz ez a javaslat! Először akkor, amikor a házas- •> ságvédő intézményt megint visszaállítja, — szerencsésen szabiadultunk volt egyszer tőle —másodszor, amikor a 77-as válópöröknél közjegyzői okiratoláshoz, előzetes közjegyzői perenkívülá eljáráshoz köti bizonyos, a törvény szerint előfeltételül szereplő ténykörülmények