Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-406

Az országgyűlés képviselőházának 406. törvényhozást és a kormányt arra a nagyfokú nyomorra, amelyben a munkanélküli tömegek vannak, de figyelmeztessem" arra a nagyfokú elkeseredésre is, amely a munkanélküli tömegek körében tapasztalható. S ne méltóztassanak ezt a kérdést munkáskérdésként kezelni! Ez nem egy tipikus munkáskérdés, ez túlhalad a munkáskérdés keretén, mert ez az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, szóval minden termelési ág t kérdése. Ilyenmódon méltóztassanak ezt megítélni, mert ha kifejezetten csak arra gondolnak, hogy itt egy munkásprobléma van, miután a törvényhozás állandóan ellenszenvet tanúsít a munkásproblémáklkai szemben, ezt a kérdést ilyen módon kezelve megoldatni nem akarja. Éppen ezért figyelmeztetek arra, hogy ez nem munlkásprobléma, hangsúlyozottan jelentem ki, hogy ez a termelés problémája és a termelés problémájának megoldásához minden körülmények között hozzá kell fogni, erre a törvényhozásnak áldoznia kell. Igenis, fel lehet használni az adózók pénzét arra, hogy a munkanélküliség nagy kérdése megoldást nyerjen, mert ez visszahat a termelés megjavulására, visszahat a fogyasztóképesség helyreállítására, valamint visszatérül majd oda, ahonnan kiindult útjára, ez tehát nem elveszett pénz, ezt nem fogják kis csoportok élvezni, ezt

f az ország lakosságának széles rétegei fogják élvezni, éppen ezért ezzel az elgondolással kell ehhez^ a problémához hozzányúlni. Ismételten kijelentem, hogy ütött a tizenkettedik óra, -most már tovább halogatni nem lehet a munkanélküliség kérdésének megoldását. A munkanélküliek jajkiáltásai töltik be az egész országot, a törvényhozás tehát nem zárkózhatik el ennek a problémának megoldásától. T. Kénviselőház! Miután én eddigi tapasztalatomból csak azt tudom megállapítani, hogy a kormány az ország legnagyobb problémájának irányában nem tanúsít kellő jóakaratot, nem tudok azzal a bizalommal lenni a kormány iránt, hogy a megajánlási törvényjavaslatot elfogadnám, miért is ehhez a törvényjavaslathoz hozzá nem járulok. (Helyeslés a szélsőbalol* dalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Gaàl Gaston ! Gaal Gaston: T. Képviselőház ! Miután a jelenleg érvényben lévő kormányszabályok, illetőleg pártszabályok, akarom mondaini: házszahályok (Derültség jobbfelől. — Felkiáltások: Eltévesztette!) lehetetlenné teszik azt, hogy a kéoviselők rögtön reflektálhassanak, abban a pillanatban és ugyanannál a tárgynál, amint a miniszteri válasz elhangzott, kénytelen vagyok a magam részéről egyes elhangzott miniszteri megjegyzésekre pótlólag, utólag megtenni a magam tiszteletteljes, szerény észrevételeit. Mindenekelőtt ki akarok térni ee:y tegnap észlelt jelenségre, (Halljuk! Halljuk!) amelyet én a magam részéről helyeselni nem tudok, amelyet én a képviselői függetlenség, a képviselői tekintély és általában ;

a Ház tanácskozásának tekintélye szempontiából szóvátenni kötelességemnek tartok. (Halljuk! Halljuk!) Tegnap történt meg, hogy egy képviselőtársunk, aki a lehető legtárgyilagosabb hangon, sőt elmondható, .a legmesszebbmenőén úri modorban, minden legkisebb személves invektiva nélkül kritizált, — képviselői kötelességét teljesítve — egy minisztert, illetve a miniszter működését, ez alatt a kritika alatt az illető miniszter úr gúnyosan nevetgélve, integetve, errearra forgolódva fogadta a maga részéről ezt a kritikát. (Kabók Lajos: Ez az ő módszere!) En ülése 1930 június 12-én, csütörtökön. 241 annak a miniszter úrnak egyénileg a légmeszszebbmenő tisztelője vagyok, régi barátság, sőt rokoni kötelék is fűz bennünket egymáshoz. Azt is kijelentem, hogy a miniszter úr kultúrpolitikáját is nyolcvan százlalékig helyeslem és aláírom, sőt kiemelem azt, hogy amit a miniszter úr a népoktatás terén^ csinált, az igazán minden idők elismerésére méltó alkotása, mert hiszen az t elhanyagolt magyarság népoktatását olyan nívóra emelte, és ezt olyan rövid idő alatt csinálta meg, amit az ő elődei 50 év alatt sem tudtak elérni

% Amikor tehát én a miniszter úr magatartásával szemben tiszteletteljes kritikát gyakorolok, akkor tőlem minden személyi vagy politikai szubjektivitás teljesen távol áll, mert —hangsúlyozom — személyéhez a tisztelet, politikájához pedig 80%-ig a meggyőződés köteléke fűz. Teljesen megengedhetetlennek tartom azonban, hogy a képviselő tárgyilagos kritikájával szemben a miniszteri székekből ez a modor barapódzzék el. Mert azt kérdezem a. t. Háztól, hogyha ez a modor ragadóssá talál lenni és a képviselők hasonló magatartással felelnek, mennyiben fogja ez az eljárás az országnak, a Háznak és a miniszteri széknek tekintélyét szolgálni. Ennél a kérdésnél kell megemlékeznem Wekerle Sándor t. pénzügyminiszter úrnak es:y megjegyzéséről is, aki egyik múltkori felszólalása után — hogy szó szerint idézzem — az én «örvendetesen ifjú hevemről» tett a maga részéről megjegyzést. Miniszter úr. én ezt a megjegyzést nem veszem nagyon tragikusan, bátorkodom azonban figyelmeztetni a miniszter urat, hogy nem tudom, mások hasonló megjegyzésekkel szemben hogyan fognak majd viselkedni, de ami engem illet, ha ez a vitatkozási modor mégegyszer megismétlődik, százpercentes feleletet fogok adni. Egyelőre csak annyit jegyzek meg, hogy az ilyen lesiklás tudniillik a vitatkozási r modornak ilyen személyi térre való lesiklása ; semmi esetre sem szolgál sem a miniszteri szék, sem a Ház tekintélyének növelésére. Szólnom kell még a miniszter úrnak arról a kijelentéséről, hogy «ifjú hevét méltóztassék mérsékelni». Hogy a képviselők hevüket^ mennyiben mérséklik és mennyiben nem mérséklik, annak elbírálása legkevésbbé a miniszteri székekre tartozik. Annak egyetlen bírája van: a házszabály. Amíg én a házszabály keretén belül beszélek és a házszabályokat meg nem sértem, — ennek őre pedig egyedül az elnök úr — addig beszélhetek olyan hévvel, ahogyan nekem jól esik. Erre vonatkozóan senkitől utasítást elfogadni sem én nem tartozom, ,sem egyetlen képviselő nem tartozik, sőt a képviselő hivatását hazudtolná meg. ha ilyen utasításokat — pláne miniszterektől — elfogadna. Mert úgy látszik, félre méltóztatnak ismerni a helyzetet A képviselő ebben a Házban számonkérő fél, a kormány az, amely a képviselőknek felvilágosítással, sőt felelősséggel tartozik (Ügy van! a baloldalon.) és ha meg méltóztatnak a magyar alkotmányt nézni, látni méltóztatnak, hogy a Kénviselőház többsége a kormány bármelyik tagját, vagy akár az összkormányt szótöbbséggel vád alá is helyezheti. Amikor tehát egy • képviselő — hozzáteszem, illő hangon és a házszabályok korlátai között — kritikát gyakorol, akkor azokból a székek- . bői a legkevébbé van joga bármelyik miniszternek is a kritika mértékét a képviselő részére előírni. Szólnom kell még a miniszter •úrnak arra a megjegyzésére vonatkozóan, hogy akik nem