Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-406

236 Az országgyűlés képviselőházának 4-06, vényhozás, de az egész magyar közvélemény figyelmét erre a nagyarányú, igen fontos társadalmi jelenségre, érdemlegesen azonban még sem történt semmi. Egyáltalában nem vagyunk elragadtatva attól a főúri gesztustól, amelyet a miniszterelnök úr tett, hogy leült a ^szakszervezetek képviselőivel tárgyalni s hónapokon keresztül-tartott tárgyalásaival ezt az egész kérdést legalább is a bizonytalanság nagy tengerébe tolta el. Annak ellenére, hogy akadt a Képviselőház tagjai között képviselő, úgy emlékszem: Szilágyi Lajos képviselő úr, aki a miniszterelnök úrnak már ezt a lépését is sokallotta, aki kifogásolta, hogy leült a szakszervezetek képviselőivel tárgyalni, mondom, ennek ellenére, nekünk azt kell mondanunk, amit már emiitettem, hogy nem vagyunk ettől elragad tátva, sőt most, miután már a tárgyalások végére jutottunk, meg lehet állapítani, hogy ezek a tárgyalások egyáltalán nem vitték ' előre a munkanélküliség kérdését és üres Ígérgetése ken kívül a munkanélküliek kérdésében semmi sem történt. Most ismételten ide kell járnom ezt a problémát, beszélnem kell erről újból még akkor is, ha esetleg a Képviselőházat untatná is ez a kérdés, beszélnem kell azért, mert ismételten hangsúlyozom,^ hogy ez a legfontosabb társadalmi problémánk s ha ezen a problémán a törvényhozás nem fog segíteni, akkor ennek az országnak gazdasági kérdése megoldva nem lesz. A munkanélküliség esetére való biztosítás elől ma már egyetlenegy állam sem zárkózhatik el. Ez olyan szociális kötelezettség, amely a termelés költségeiben az első helyet foglalja el. Bármennyire hangzott is el ellenvetés a munkanélküliség esetére való biztosítás kérdésében, mégis ismételten beszélnem kell erről a problémáról, beszélnem kell azért, mert mint ahogyan mondottam, a munkanélküliség ma nem átmeneti jelenség, ma olyan hatalmas, nagyfokú termelési zavarok mutatkoznak minden foglalkozási ágban, hogy éppen ezek a termelési zavarok állandósítják a munkanélküliséget. A munkanélküliség ma már olyan probléma, amely hosszú időn keresztül nem nyert teljes megoldást és az . önhibájukon kívül munkanélkül maradottakról gondoskodni kell minden körülmények között. Ha az agrárproblémák megoldására tud módot találni a kormány, ha egyéb bajokat orvosolni tud és tud arra pénzt előteremteni, akkor, igenis, kell tudnia módot találni társadalmi problémáink legnagyobbikának, a munkanélküliség kérdésének megoldására is. Ez a kérdés itt a parlamentben már nagyon sokszor szóbakerült. Ez a kérdés esztendők óta foglalkoztatja a Képviselőházat és a kormány mindezek dacára ridegen elzárkózik a törvényhozással együtt a kérdés megoldása elől. Ebben a kérdésben a szociáldemokratapárt már 1923-ban figyelmeztette a kormányt kötelességének teljesítésére, mert 1923 december 19-én még néhai Jászai Samu képviselő nyújtott be határozati javaslatot a munkánélküjiség elleni kötelező biztosításról és a nemzetgyűlés 1924 január 29-iki ülésén Walko Lajos akkori kereskedelemügyi miniszter uártoló szavakkal javasolta a határozati javaslat elfogadását. Azt mondotta a miniszter úr (olvassa): «Ami a munkanélküliség elleni biztosítást illeti, a magam részéről nem látnám akadályát annak, hogy e tekintetben a nemzetgyűlés elé törvényjavaslat terjesztessék, és kötelességünk is, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, úgyhogy ennek elfogadása ellen nem is tennék észrevételt». ülése 1930 június 12-én, csütörtökön. S el is fogadta a nemzetgyűlés 1924 januárjában a javaslatot a miniszter pártoló felszólalása után. Ha pedig most, hat és félév multán vizsgálódunk, hogy ennek dacára mi történt, szomorúan kell megállapítanunk, hogy a munkanélküliség esztendőről-esztendőre egyre fokozódott és a kormány üres Ígérgetéseknél egyebet a munkanélküliség enyhítése tárgyában nem tett. 1924 július havában a Szakszervezeti Tanács küldöttsége megjelent a kereskedelemügyi és a népjóléti minisztereknél és akkor Walko kereskedelemügyi miniszter ismét felelt a küldöttség tagjainak és azt mondotta, hogy a munkanélküliség elleni biztosítás megvalósítását már nem lehet halogatni. A népjóléti miniszter pedig azt mondotta a küldöttségnek, hogy Ő -már hosszabb ideje foglalkozik ezzel a kérdéssel, sőt már hónapokkal ezelőtt felhívta a kereskedelemügyi miniszternek és a minisztertanácsnak figyelmét a munkanélküliségre. «Hónapok óta^ látom a bajt, — mondotta a miniszter úr — állandóan azon vagyok, hogy a kérdés megoldassék. Módomban volt a nemzetgyűlésnek említett határozatához is hozzájárulni és már jelentést is tettem a minisztertanácsnak, hogy a január hó 29-iki határozatot nem sikkasztom el. Már utasítottam a törvényelőkészítőosztályt, hogy ez irányban törvényjavaslatot dolgozzon ki.» N Később nyilatkoztak a törvény alapelveiről és ezek a nyilatkozatok megjelentek a lapokban s a közvélemény és magunk is már-már azt hittük, hogy végre ez a kérdés komoly kezekbe kerül és a megoldása nem fog elmaradni. Mert a készülő törvényjavaslat irányelve közlésre került és a miniszter szerint a költségek egy-egyharmadát fedeznék a munkásság és a munkáltatók, sőt kilátásba helyezte, hogy a költségek egyharmadát az állam viselné, és azt is mondotta akkor a miniszter úr, hogy ' szeretné, ha ez az egész kérdés minél előbb tető alá kerülne. Ennek dacára a kérdés csak vajúdott tovább, úgyhogy már 1924 októberében interpellálnom kellett a népjóléti miniszter urat, hogy mi van a munkanélküliség esetére szóló biztosítással. A miniszter úr azt mondotta: «Még nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a törvényjavaslatot haladéktalanul be tudnám nyújtani, ellenben, azt hiszem, hogy egészen rövid idő múlva a szakemberek, a szakférfiak és a szakkörök, akik foglalkoznak ezzel a kérdéssel, befejezik tanulmányaikat és abban a helyzetben leszek, hogy a nemzetgyűlés elé léphetek ilyen javaslattal». S november hó 13-án, ugyancsak 1924-ben, a népjóléti miniszter úr újból nyilatkozott és azt mondotta, hogy: «A munkanélküliség ellen való biztosításról szóló törvényjavaslat már a legközelebbi napokban elkészül a népjóléti minisztériumban és a legrövidebb időn belül a parlament elé fogom terjeszteni». Ez történt 1924 november 13-án, és, sajnos, máig sem történt ebben a kérdésben semmi. En pedig kénytelen vagyok újból rámutatni azokra a küzdelmekre, amelyeket részben itt a törvényhozáson belül mi folytattunk, részben a törvényhozáson kívül a munkanélküli tömegeknek kellett folytatniuk a munkanélküliség enyhítése tárgyában. 1924 december végén, közvetlenül karácsony előtt, már félhivatalos tájékoztató jelent meg, amelyben Walko Lajos akkori kereskedelemügyi miniszter és Vass József népjóléti miniszter s a munkanélküliség ellen küzdő magyarországi egyesületek a m kanélküliség elleni biztosítást a közéleti kérdé-